Min dolgozol mostanában?

A COVID miatt végig Magyarországon voltam ebben az évben, egyedül a karantén előtt voltam a Berlinalén, szeptemberben pedig az Animafesten Zágrábban, de ezeken kívül nem utaztam sehova, otthonról dolgoztam különböző megbízásokon. Ezekkel foglalkoztam napközben, esténként és a hétvégéken pedig a saját projektemre igyekeztem fókuszálni.

Szeretnék csinálni egy személyes filmet, jó esetben nagyjátékfilmet, de ez kezdetleges formátumban van, nem szeretek előre inni a medve bőrére. Nem alapgondolat a film hossza, majd meglátom, a tematika mihez illik legjobban. A szabadidőmben ezzel foglalkozom.

Solar Walk (2018)

Milyen lehetősége van egy olyan alkotónak, mint te egész estés animációt rendezni? Most, hogy az Inkubátorból is kikerült az animációs szekció.

Sajnos nincs túl sok lehetőség Magyarországon, mert nincsen privát finanszírozás, minden állami, és ez nehezebb ügy. Európa irigylésre méltó hely abból a szempontból, hogy a legtöbb országban van állami finanszírozás, de szerintem az lenne az ideális, ha mellette privát is lenne. Ha csak egy helyen lehet próbálkozni, és az nem sikerül, nincs más opció.

Még nem nagyon ástam bele magam, hogy akkor hova kéne pályáznom, valószínűleg forgatókönyvírásra- és fejlesztésre, de addig nem szoktam a finanszírozáson gondolkodni, amíg nincsen egy kiforrott treatment, kezdetleges storyboard vagy vizuál. Az határozza meg a tervet, hogy mi maga az anyag. Alapvetően külföldi munkáim voltak az elmúlt években, ezért van egy kapcsolatrendszerem, amire esetleg tudok majd támaszkodni. Sajnos az a tapasztalat, hogy a fiatal alkotók közül kevesen kapnak itthon támogatást. Én nagyon szeretnék magyar produkciót csinálni, de ha itthon nem kapok támogatást, külföldön próbálkozom majd.

A 2020-as Berlinalén zsűritag voltál, rengeteg nemzetközi fesztiválon szerepeltél a filmjeiddel. Hogy látod az animáció fejlődését az utóbbi években?

A fejlődést így általánosságban nagyon nehéz lenne leírni, sokféle film van. A Berlinalén és animációs filmfesztiválokon zsűriztem az elmúlt időszakban. Figyelem, mi történik a szakmában, és az a tapasztaltom, hogy ebből nem is jó kimaradni. A magyar finanszírozással kicsit ez is a probléma, hogy nem figyelnek oda a nemzetközi kortárs terepre. A szakma egy része Magyarországon kissé be van tokosodva, nincs olyan átfogó képük arról, világszerte mi zajlik ezen a téren, ez szerintem problematikus.

Azt látom, a rövidfilmes mezőny nagyon erős. Kevés nagyjátékfilm van, mondjuk ez mindig is így volt. Én szeretem a nem csak felnőtteknek szóló filmeket is, de nagyon kevés az eredeti forgatókönyves, ennek a korosztálynak szóló alkotás. Mind arra vágyunk, hogy minél több példaértékű film szülessen, mindegy, hogy az USA-ból vagy Európából érkezik. Az animáció egy „gödörben van”, még mindig túlságosan egyenlővé teszik a gyerekeknek szánt tartalommal, pedig ez csak egy szelete az egésznek. A nagy fesztiválokon azért felkapnak olyan filmeket, amikről az előbb beszéltem. Ilyen volt például az I Lost My Body is, ami tavaly fődíjat nyert Cannes-ban. Lehetett mondani, hogy tessék, itt van egy animáció, felnőtteknek szól, érdekli az embereket, megnézik, díjakat nyer. Ezt a filmet aztán megvette a Netflix.

Symphony No. 42 (2014)

A digitális technikák és a streaming szolgáltatók nagyban befolyásolják a mozgóképet, sokszorozódtak az alkotások. Szerinted milyen hatással vannak ezek az animációra? Hogy látod, felértékelődött az analóg technika emiatt?

Az analóg technika használata nem függ össze azzal, milyen felületen jelenik meg, ez egy alkotói döntés, hogy az ember milyen textúrával akar dolgozni, mi a vizuális világ alapötlete. A Netflix és az ehhez hasonló, előfizetés-alapú streaming felületek létezése sok szempontból jó: többen kapnak munkát, több a lehetőség és hasonlók. Engem viszont nem igazán vonz a tv, amibe ezek is beletartoznak. Én azért kezdtem el filmeket csinálni, hogy a filmjeim mozis forgalmazást kapjanak. Mindig is ez volt az álmom. Szóval az, hogy ebbe az irányba haladunk, hogy az említett szolgáltatók teljesen elnyomják ezeket, számomra elég lehangoló. Persze én is nézem olykor ezeket a felületeket, vannak jó sorozatok, de a tendencia kissé aggasztó.

Igen, sajnos a mozi több nehézséggel szembesült az elmúlt időszakban.

Igen, és remélem, hogy lábra tud majd állni. Nyilván elsősorban a kis mozikat féltem, mert nekik eleve sokkal nehezebb. Én ennek a dolognak a romantikus oldalán helyezkedem el. Kissé absztraktnak tartom a tv-t: nem lehet tudni, ki nézi a filmeket, nincsen szakmai visszajelzés vagy reakció a közönség részéről, nincs meg az a közös élmény, amit a mozi nyújt. Nekem ez kicsit furcsa, illúzióromboló terület, ha a saját munkáimra gondolok. Nem beszélve arról, hogy egy animációs nagyjátékfilmet megcsinálni körülbelül 5 év, és nem jó belegondolni, hogy utána esetleg elvész a millió meg egy másik alkotás között a Netflixen.

Amikor írsz, egy animációt látsz magad előtt, vagy egy élő szereplőt, akit később átformálsz?

Alapvetően én a rajzból indulok ki, de nincsen egy fix stratégiám arra, hogy éppen mi indít el egy folyamatot. Lehet ez az írás is. Attól is függ, hol vagyok, hiszen nem mindig alkalmas a helyzet a rajzolásra. Nem igazán van olyan, hogy élőfilmes keretek között gondolkodjak. Animációs szempontból közelítek meg ötleteket, ezen a módon sokkal több mindent tudok kifejezni.

Nem csináltam még élőfilmet, és biztosan jó lenne mondjuk egy sci-fin dolgozni, vagy valamin, amiben van valamiféle mágia (eléggé vonz a mágikus realizmus). De nincs lehetőségem arra, hogy praktikus effektekkel telerakott, nagy költségvetésű filmet csináljak. A 2D és a 3D animáció keveréke az, ami a fejemben alakul. Nincsenek a filmjeimben dialógok, narráció, az egész képi alapú. A nagyjátékfilmhez írok most dialógust, mert nehezen tudom elképzelni, hogy anélkül működjön.

LOVE (2016)

Elég egységes a világ, amit eddig felépítettél a filmjeidben. El tudod képzelni, hogy egy ettől teljesen eltérő formanyelven alkoss? Akár felkérésre, amikor élesen körülhatárolt, milyen legyen a film.

Szerencsére ma már nem igazán kerülök olyan helyzetbe, hogy egy felkérésnél olyan vizuális referenciát adjanak meg, aminek nincs köze ahhoz, amit csinálok. Az „okosabb”, jobb megbízások során az ember azt a kifejezésmódot használhatja, ami a sajátja. Az a logikus, hogy egy megrendelő azért keres meg valakit, mert tetszik neki, amit az alkotó csinál. Nem csinálok olyat, ami nem az én vizuális világom.

Nincs okom panaszra, jó megbízásaim voltak és vannak, olyan emberektől, akik a saját stílusomra alapoztak. Csináltam rövidfilmeket, adaptációkat tévécsatornáknak, készült ilyen például a The Powerpuff Girls-höz és a Rick and Mortyhoz is. Nagyon jó, hogy együtt dolgozhattam olyan sorozatok alkotóival, akiket  nagyra tartok. Megtiszteltetés, hogy megkértek, adaptáljam a saját vizuális világomra a munkáikat.

A Pindúr pandúrok, azaz a The Powerpuff Girls Bucsi Réka adaptációjában

A saját stílusod kialakulásában mik/ kik voltak a legmeghatározóbbak?

Nehéz kérdés, mert alapvetően próbálom magamat, a saját stílusomat elhatárolni. Nekem nagyon fontos a nemzetközi kortárs közösség, már csak azért is, mert minden művészeti ágnak megvannak a generációi, akik együtt dolgoznak világszerte és hatnak egymásra.

Ez kvázi egy korszellem, és egyfajta uniót alkot.

Mindenben segítjük egymást, amiben tudjuk, legyen szó mondjuk az árak meghatározásáról vagy hasonló praktikus dolgokról.

Rengeteg dolog volt rám hatással, és szinte lehetetlen mindent és mindenkit felsorolni. Azt vettem észre, hogy sokszor az inspirál, ahogy valaki dolgozik: a munkamenet, a motiváció. És persze a kapcsolatok mindenfelől érkező, mindenféle emberekkel. Ez egy nagyon jó kavalkád, ami inspiráló. Az egyetemi évekből Richly Zsoltot szoktam kiemelni, ő volt az egyik meghatározó mesterem és konzulensem, de utána is volt „kismillió” ember, akik hatottak rám.

Solar Walk (2018)

Van-e olyan létező film, ami szerinted animációként izgalmasabb lenne?

Érdekes kérdés, nem gondolkoztam ezen eddig. Valószínűleg szívesen adaptálnék olyan élőfilmet, ami vizuálisan nagyon expresszív, „lebontható színekre”, tehát látszik rajta, hogy volt egy szín-storyboard vagy forgatókönyv. Például a Suspiria, a régi és az új is ilyen lehet. Biztosan izgalmas lenne.

Mi volt a legemlékezetesebb filmélményed az elmúlt egy-másfél évből?

Mostanában láttam és nagyon tetszett a The Lighthouse, fontos dokumentumfilm a Feels Good Man, szeretem a horror új hullámot Ari Asternek és Robert Eggersnek köszönhetően. Ide sorolnám még Don Hertzfeldt új rövidfilmje, a World  Of Tomorrow utolsó  felvonását, a Morning Show-t, Thomas Vinterberg új filmjét, a Drukot és imádom az Euphoriát is az HBO-n. Karantén alatt a Youtube teljesen abszurd bugyraiba menekültem a hírek elől, a Last Dance miatt pedig vettem egy kosárlabdát. Ez az év persze kicsit furcsa ebből a szempontból, mert nem is voltam moziban, két fesztivált kivéve. Nagyon vártam a Dűnét, ahogy sokan a világon, de sajnos most megint eltolták, pedig szurkoltam, hátha „helyreáll” a rendszer.

Nyitókép: Bucsi Réka, fotó: Heinrich Völkel

Képek forrása: rekabucsi on vimeo, rekabucsi on instagram