Anna Mark árnyékai és jelei a pécsi m21-ben

Az m21 Galéria Anna Mark-kiállítása a szentendrei Ferenczy Múzeumban 2022-ben megvalósult Árnyékok és jelek című tárlat pécsi bemutatója, amelyen 75 eredeti alkotást láthat a közönség. A művek kiválóan reprezentálják a művész által használt technikákat és a rá jellemző alkotói stílust.

Izgalmasan működik a Szentendréről leköltöztetett Anna Mark retrospektív kiállítás a pécsi m21 galériban, ahol az alkotó egy adott korszaka egy falszakaszt foglal el. Egy nagy térben látható az összes munka, amelyek hol egy sorban, hol képcsoportokba rendezve szerepelnek a falakon, így folyamatos a párbeszéd az időben távollevő alkotások között is, mivel azok befogadása egyszerre zajlik.

Ennek ellenére a falakon az egyes korszakok kronologikusan követik egymást, így a teret körüljárva a néző előtt kibontakozik ez a nemrég újrafelfedezett életmű. Az első szakaszt négy korai kép jelöli, amelyek Anna Mark szürrealista korszakából származnak. A málló falak textúráját megidéző festmények érzéki felületei sokáig megragadják a néző tekintetét, sőt: szinte kényszert érzünk, hogy megérintsük ezeket a struktúrákat. E négy kép nagyszerűen láttatja az Európai Iskola, főleg Bálint Endre vagy Ország Lili hatását, miközben már előrevetíti az alkotó komponálási módszerét is, amelynek fontos jellemzője a struktúra létrehozása. A fal szimbolikusan az elzártságot, az elidegenítést jelöli, ezért nem véletlen az sem, hogy e képek nézése során a befogadóban a szorongás és fenyegettség érzete születik meg.

A következő időszak képei szintén felszerűek, de itt már nem olajvászon munkákról van szó, hanem reliefekkel. Míg a korábbi munkáknál a különböző színek és textúrák egymáshoz való viszonya volt a meghatározó, addig e művek izgalmát a fénytörések adják. A homogén és redukált munkák rendkívül haptikusak, a motívumaik kiemelkednek a térbe, amelyek textúrája a fény hatására rajzolódik ki. Ezeken a munkákon is zárt formák, magába forduló motívumok bontakoznak ki, amelyek szintén a korlátozottság, a behatároltság szimbólumaiként értelmezendők.

Hasonló kompozíciókra bukkanhatunk ugyan a szemben lévő falra installált képcsoport munkáiban, azonban bár a motívumok folytonosan visszaköszönnek, a helyzetük és a jelentésük mindig újrarajzolódik. Ezek a guache technikával megalkotott munkák sokkal hűvösebbek, objektívebbek, mint a korábbi alkotások, amelyeknél az érzéki minőségek líraivá és személyessé teszik a kompozíciókat. Ahogy a kiállítás ismertetője is írja: „A művész egész életében el akart távolodni a szubjektív kiindulóponttól az objektív képalkotás felé. At itt látható variáció sorozatokban visszatérő motívumok a klasszikus perspektíva optikai illuzionizmusa és az axonometrikus vetületek téri együttese”. A képcsoportból az is látszik, hogy Anna Mark folyamatosan kísérletezik, újabb és újabb formarendszereket próbál ki, mire eljut ahhoz a ponthoz, ahol a valódi tér megszűnik létezni.

E kisebb munkák mellett szerepel hét darab 1990-es alkotás, amelyek motívumai emlékeztetnek az előzőekre, a méret és a színek használata mégis elkülöníti a korábbi képcsoporttól. A növekedés, haladás, burjánzás, valamint az elmúlás, eltűnés, véget érés jelenségei tematizálódnak ezeken a munkákon, ahogy a néző a szemével végigköveti az egyes struktúrák elemeit. Anna Mark alkotói praxisában az idő és a tér is kiemelt helyet foglal el. Szintén a kiállítás vezetője emeli ki, hogy Anna Mark munkáira úgy is tekinthetünk, mint a jelenlét és a távollét között hullámzó, ritmikus terekre, amelyekben ugyan nincsenek kijelölt útvonalak, mégis: ezek a struktúrák az útonlevésről és a megérkezésről szólnak. Az utolsó, feketére festett falon az egymás mellé illesztett művek ritmikussága is a haladást szimbolizlja, miközben a fehér és fekete ellentétek a megtorpanásról és az újraindulásról is szólnak.

Nagyon érdekes élményt nyújt ez a kiállítás a néző számára, mivel az első pillanatban azt érezteti, hogy szinte teljesen egyforma képeket vonultat fel, aztán ahogy a befogadó elkezd bolyongani a térben úgy fedezi fel az egyes munkák, valamint az egyes sorozatok közötti különbségeket. Sőt: a tárlat még arra is alkalmas, hogy láttassa, miként formálódik az alkotó gondolkodása és az egyes kísérletezések hogyan alakítanak ki újabb és újabb sorozatokat, amelyekkel a művész is közelebb jut a lényeghez.