November 18–20. között tartják a filmfesztivál tini kiadását a Corvin moziban.

Az 5. Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál idén külön célozza meg a 13+-os korosztályt a Cinemira Teen hétvégével. A fesztivál kiemelt vendége lesz a Stranger Things magyar rendezője, Antal Nimród, akivel közönségtalálkozót szerveznek, és az Eufória című sikersorozat magyar vonatkozású kulisszatitkai is kiderülnek. A filmes előadások, interaktív programok mellett két napon át az év legjobb, kamaszoknak szóló egész estés, rövid- és animációs filmjeit vetítik a Corvin moziban.

A mai fiatalok lelkivilágába betekintést nyújtó filmek fajsúlyos társadalmi kérdésekkel foglalkoznak.

A Cinemira az egyetlen hazai filmfesztivál, amely kifejezetten a fiatal közönségnek szóló filmeket mutat be. Versenyprogramjában 11 országból több mint harminc rövid kisjátékfilm és animációs film versenyez a legjobb filmnek járó Aranymókus-díjért.

A filmek olyan, a kamaszok mindennapjait érintő témákat dolgoznak fel, mint a szerelem és szakítás (Paradicsommadár, Klíma, Perfect Match), a mentálhigiéné (Nyári zápor, A mélyben semmi szép nincs), a történelemmel való szembenézés (A Szajna könnyei, Elzárva a fénytől, Tisztességes német iparosmunka, Még emlékszem), a családon belüli bántalmazás (A kés, Az árnyjátékos meséje), az áldozathibáztatás és az önmagunkért és egymásért való kiállás fontossága (Elvitelre lesz, Egy csapat vagyunk).

Három, kiemelkedő európai ifjúsági mozifilm is látható a Cinemirán. Magyar premier a Berlinale legjobb ifjúsági film díját elnyert, a Stand up királynője című film, amelyben egy 12 éves kislány szeretné megnevettetni a gyászoló apját, ezért megpróbál összeállítani egy stand up előadást.

Először láthatja az itthoni közönség a Cannes-ban is díjazott Olga című svájci filmet, amely az ukrán háború előzményeként is számon tartott Euromajdan idején játszódó fordulatos dráma. Ugyancsak vetítik a Semmi című dán filmet is, amely Janne Teller azonos című nemzetközi bestsellerének filmfeldolgozása. A dán regény hatalmas vitát váltott ki, előbb betiltották hazájában, majd egyenesen kötelező olvasmánnyá tették az iskolákban.

Nemcsak mozizni, de zsűrizni és alkotni i.s hívják a fiatalokat

A Cinemirán idén a diákzsűri még szélesebb körben képviselteti magát, így a legjobb magyar rövid ifjúsági film díjáról idén először több ezer középiskolás diák dönt. A legjobb animációs rövidfilm és a legjobb kisjátékfilm díjazottjairól neves szakmai zsűri szavaz.

Idén is meghirdették a 13–19 éves kamaszoknak szóló videópályázatot. Három témában alkothattak: a Jövőkép (milyen lesz a bolygónk vagy a saját életed), a 90 éves a Lego és a Yettel–Bookline Betűből képkocka irodalmi adaptáció kategóriákban. A videóversenyre több mint 90 alkotás érkezett. A döntős filmeket a fesztiválon mutatják be, a nyertesekről neves szakmai zsűri dönt majd.

Sztárok, influenszerek, kulisszatitkok

A fesztivál interaktív, így a fiatal közönség betekintést nyerhet a filmkészítés rejtelmeibe, találkozhat a legkiemelkedőbb kortárs filmes alkotókkal, a fiatalok kipróbálhatják magukat színészként igazi filmes válogatáson vagy bepillantást nyerhetnek a filmes smink és a maszkmesterség világba. 

November 19-én Antal Nimród, a Stranger Things magyar rendezője is ellátogat a Cinemirára, hogy a fiatalok kérdéseire válaszoljon. Forgatás operatőri szemmel címen az Eufória című sikersorozat kulisszatitkai is kiderülnek, mert a fesztivál vendége lesz Császár Dániel operatőr, aki az Emmy-díjas Rév Marcell mellett vett részt a sorozat forgatásán. Ugyanezen a napon ismert zenészek és filmrendezők beszélnek a videóklipkészítés rejtelmeiről.

November 20-án vasárnap ismert influenszerek – Ráskó Eszter,  Stefanovics Angéla és Kovács András Péter – vezetnek be az online mozgóképkészítés rejtelmeibe. Ugyanezen a napon a közönség betekintést nyerhet a Horrorfilm történetébe is.

A Cinemira Teen november 18–20. között várja a közönséget a Corvin moziban és a H13-ban, a díjátadót november 20-án, vasárnap 20 órakor tartják a Corvin moziban. Az esemény a Nemzeti Filmintézet támogatásával valósul meg.

Részletes program itt.

Nyitókép: Cinemira Filmfesztivál/Posztós János