1.
Manuel Antonio Rodolfo Oaxaca Quinn néven látta meg a napvilágot a mexikói Chihuahuában, ír bevándorló apa és mexikói indián anya gyermekeként. Szülei a legendás gerillavezér, Pancho Villa csapatában harcoltak, anyja csak áldott állapotban hagyta ott a csatamezőt. Nyolchónapos gyerekével egy szenesvagonban menekült a texasi El Pasóba, a család csak három év múlva egyesült. Apja vasútépítéseken dolgozott, majd Kaliforniába költöztek, ahol vándorolva, gyümölcsszedésből tartották el magukat, végül Los Angelesben telepedtek le. A művészetek iránt vonzódó fiú kilencévesen, egy balesetben vesztette el egy filmstúdióban dolgozó apját, ezután, hogy családját támogassa, volt újságárus, cipőtisztító, vízhordó fiú.
2.
A művészeti középiskolát nem fejezte be, ismereteinek jelentős részét autodidakta módon szerezte. Az építészi pálya vonzotta, be is iratkozott Frank Lloyd Wright stúdiójába. A híres építész megkedvelte, tanácsára fordult inkább a színészet felé. Vele született beszédhibáját tizennyolc évesen műtéttel korrigálták.
3.
Egy ideig hivatásos ökölvívó is volt, de szögre akasztotta a kesztyűt, mert hiányzott belőle a gyilkos ösztön, majd szaxofonozni kezdett és egy híres pünkösdista női prédikátor együtteséhez csatlakozott, sőt néhány alkalommal ő is prédikált a templomban.
4.
Az 1,87 méter magas, 90 kilós Quinn 1936-ban mutatkozott be a színpadon, és még ugyanabban az évben - igaz, csak 45 másodpercre - megjelent első filmjében is. Termete meghatározta szerepkörét, általában gonosz indiánt alakított, egyebek között Cecil B. deMille monumentális filmjeiben. A rendezőt halandzsázva győzte meg arról, hogy a csejen törzsből származik. A fiatalember 1938-ban elcsábította a rendező nevelt lányát, akit feleségül is vett, de a filmcézár haragja nem enyhült, filmjeiben többé még indián sem szerepelhetett.
5.
Quinn 1947-re már több tucat filmben játszott, volt indián, maffiózó, arab sejk, kínai gerilla - minden, csak igazán nagy sztár nem. Az áttörést az Elia Kazan által 1952-ben rendezett Viva Zapata! hozta meg számára, amelyben a főszerepet alakító Marlon Brando testvérét játszotta, és - első mexikói-amerikai színészként - Oscar-díjat kapott, a legjobb mellékszereplő kategóriában. Az ötvenes évek elején Olaszországba hívták, ahol tizenegy hónap alatt öt filmet forgatott. Élete egyik legjobb alakítását 1954-ben nyújtotta, amikor Federico Fellini rábízta Zampano szerepét az Országúton című filmben.
6.
Quinn felváltva élt New Yorkban, Rómában és a világ legkülönbözőbb helyein, ahová szerepei szólították. Eljátszotta Quasimodót, a torz testű, de érzelmekben gazdag toronyőrt A párizsi Notre Dame 1956-ban készült filmváltozatában, Attila hun királyt, szerepelt a Navarone ágyúi című háborús filmben, az Arábiai Lawrence című filmeposzban pedig arab sejk volt.
1956-ban Vincente Minnelli A nap szerelmese című filmjében a festő Gauguint alakította, és ismét Oscar-díjat nyert a mellékszereplők közt (a Vincent van Goghot alakító Kirk Douglast a főszerepért jelölték). Az aranyszobrocskára még kétszer, a Vad a szél és a Zorba főszerepéért nominálták.
A közönség emlékezetében leginkább Zorbaként él. Nikosz Kazantzakisz regényéből Mihalisz Kakojannisz görög filmrendező 1964-ben forgatta Kréta szigetén a Zorba, a görög című filmet. Quinn tökéletes azonosulással formálta meg a dacos élni akarást, a küzdelem vállalását jelképező címszereplőt, felejthetetlen a befejező képsor, Zorba tengerparton lejtett tánca Mikisz Theodorakisz szirtakijára.
Pályafutása során több mint 150 játékfilmben szerepelt. 1966-ban Magyarországon is forgatott - Henri Verneuil rendezésében a Huszonötödik óra című filmben egy román parasztot alakított.
Öt alkalommal jelölték Golden Globe-díjra, kétszer Bafta-, egy alkalommal Emmy-, egyszer pedig a színházi Oscarnak nevezett Tony-díjra (utóbbi nominálását Jean Anouil: Becket című darabjában nyújtott alakításáért kapta 1959-ben).
7.
Magánemberként zárkózott volt, csak akkor oldódott fel, ha a képzőművészetről, még inkább, ha saját alkotásairól esett szó. Nemcsak festett, szobrászkodott is, s legalább annyira tartotta magát képzőművésznek, mint színésznek, képei jó áron keltek el.
8
Két önéletrajzi könyvet is írt, a The Original Sin 1972-ben, a One Man Tango című memoárja 1997-ben jelent meg. Folyamatosan felszólalt a latin-amerikaiak és az indiánok megkülönböztetése ellen, támogatta a hatvanas évek polgárjogi mozgalmát.
9.
Életében mindig is kitüntetett szerepet játszottak a nők. Többek között olyan színésznőkhöz fűzte romantikus kapcsolat, mint Carole Lombard, Rita Hayworth, Ingrid Bergman és lánya, Pia Lindström.
Harminc évig tartó első házasságából öt gyermeke született, első fia kétévesen egy halastóba fulladt. A traumát csak évtizedekkel később tudta feldolgozni, amikor 1983-ban a Broadwayn a Zorba musical-változatában szerepelt. Ebben Zorba is elveszítette fiát, s neki ki kellett mondania: meghalt. Szeretőitől további gyermekei is születtek, az apaságot minden esetben elismerte. Még kétszer nősült meg, utoljára 38 éves titkárnőjét vette el, s 81 évesen született meg utolsó, tizenharmadik gyermeke.
Anthony Quinn 86 évesen, 2001. június 3-án halt meg Bostonban, a torokrákja kezelésével összefüggő légzési nehézségek következtében, nem sokkal korábban fejezte be utolsó filmjét.
10.
Szülővárosában szobra áll, Los Angelesben egy ház falán húsz méter magas falfestmény ábrázolja. 1960-ban csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán, 1987-ben megkapta a Golden Globe Cecil B. DeMille-életműdíjat.