Hogyan jött az Antré-estek ötlete?

Budapesten már három éve foglalkozom felolvasószínházi előadásokkal. Először a Sufni-kertben kezdtem, egy romkocsmaszerű helyszínen, majd később több helyen is tevékenykedtem. A színházi sorozat ötlete akkor merült fel, amikor Crespo Rodrigóval, a tatabányai Jászai Mari Színház igazgatójával elkezdtünk közös projektekben együttműködni. Azért választottam az Antré-estek címet, hogy legyen egy önálló programsorozat a színház keretein belül, másrészt pedig mert egy jó bevezetésnek, kezdőpontnak szánjuk ezeket az esteket.

Sedianszky_Nora_Foto-minok.hu
Sediánszky Nóra


Az első előadás október 17-én lesz, A gyanú éjszakája címmel. Mit érdemes tudni róla?

Nem véletlenül választottam ezt a művet, ugyanis egy ideje élőhangjátékként, rádiós formában tartottunk ilyen esteket. Hangzó formában a tavaly előtti évadban csináltam, és akkor nagyon nagy sikert aratott. A mű egy 1981-es francia film feldolgozása, egy nagyon érdekes pszichothriller, ami egyetlen éjszaka alatt, épp Szilveszterkor játszódik Cherbourgban, egy rendőrörsszobán. Az eredeti is kevés szereplős, én ezt még tovább csökkentettem, ezért hárman játsszák. Tulajdonképpen egy sajátos macska-egér harc történetéről van szó. A szereplők: a felügyelő, a gyanúsított, akit őrizetbe vesznek, és az ügy koronatanúja, a gyanúsított felesége. Ez a film többek között arról is nevezetes, hogy Romy Schneider francia filmszínésznő utolsó előtti filmje volt. Bár viszonylag kicsi volt a szerepe a darabban, mégis kulcsfontosságú és emlékezetes.

A szereplők számának csökkentésén túl mik voltak a főbb változtatások?

Ebben a műfajban mindig az jelenti a kihívást, hogy az alap egy film, amely a vizuális hatásokra épül. Amikor először rádióra dolgoztam át, illetve most a felolvasószínházi változatra, arra kellett törekednem, hogy ilyen körülmények között is vissza tudjam adni a hatásokat. Ez először is azt jelenti, hogy nyilvánvalóan a hármas egység szabályainak megfelelően, egy térben, minél feszítettebb tempóban és lényegretörőbben kell megfogalmazni a történetet. Emellett alkalmazunk majd háttérvetítést és lesznek zenei hatások, effektek is. Igyekeztem fenntartani a filmből sugárzó belső feszültséget. Azért is választottam ezt a darabot a felolvasószínház első előadásaként, mert zárt térben játszódik és meglehetősen egyközpontú a története. Ahhoz tudnám hasonlítani stílusában, amilyen a nálunk is vetített Puszta formalitás című film volt.

Felolvasas
Crespo Rodrigo, Dévai Balázs, Major Melinda

És milyen művekkel készülnek még?

Egy olyan típusú bevezető évadra gondoltunk, amely során havonta, kéthavonta különböző tematika szerint fogunk előadásokat készíteni. Most egy igazán izgalmas, feszes tempójú történettel szeretnénk felkelteni a közönség érdeklődését; a továbbiakban pedig olyan előadásokat tervezünk, amelyek a színház egy-egy bemutatójához, vagy tematikájához kapcsolódnak. Készülünk egy olyan esttel is, amely például a Shakespeare évfordulóhoz és a színház közelgő Vízkereszt bemutatójához kapcsolódik. Az est folyamán azokra a rejtélyekre koncentrálunk, amelyek Shakespeare egyébként is homályos és misztikus töltetű önéletrajzából fennmaradtak. Lesznek még olyan előadások is, amelyek kifejezetten a fiatal hallgatóságot célozzák meg; kötelező olvasmányokat hallhatnak majd, kicsit másképp.

Antre-Estek-logo

Miben tekinthető különlegesnek ez a felolvasóest?

Azért szeretem ezt csinálni, mert úgy tapasztalom, hogy viszonylag egyszerű eszközökkel lehet játszani a műfaj határaival. Ez egy sajátos átmenet az írott szöveg és az elhangzó élmény, a színházi forma között. Kóstolóra bocsáthatunk különböző témákat, ugyanakkor a belső fantáziának kevésbé szab határt. Minél többféle műfajt próbálunk ki, a lehetőségek szerint társítani lehet benne különböző dolgokat, mint a filmet, a zenét, a fotográfiát. A színészek személyisége is fontos, és mégiscsak egy közvetlen, intim formában történik az előadás, amire szükség van az előadók és a befogadók között. Szeretem azt a közvetlen és őszinte megmérettetést, amit a felolvasószínházi forma nyújt, és az a célunk, hogy igazi színházi élményt nyújtsunk.