Az Operaház honlapján olvasható életrajzban az áll, hogy zongoratanulmányaidat a viski művészeti iskolában kezdted.
Kárpátalján, Visken, színmagyar családba születtem. Világra jöttöm után másfél-két hónapig még a Szovjetunió része volt a nagyközség, amely ma már Ukrajnához tartozik. A környező településekkel együtt a háború kitörése előtt csaknem tíz-tizenkétezer volt a lélekszáma.
Erről a helyzetről később még beszéljünk. Most meséld el, hogy egyedül kerültél-e Debrecenbe?
14 évesen lettem a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola tanulója. Két főtárgyas voltam, magánéneket és zongorát tanultam. Négy év után befejeztem a zongoratanulmányaimat, majd maradtam szakmai ötödéven, magánének szakon.
Debrecenben azonnal kollégista lettem. Az első két évben a Nagyerdő közelében álló Kodály Kollégium csodálatos villaépületében laktam, de az mint koli később sajnos megszűnt létezni, így előbb a belvárosi Tóth Árpád, majd a Szent Anna Gimnázium egyetemi kollégiumában éltem a szakmai évem, majd az egyetem három éve idején. Hogy egyedül mentem Debrecenbe, azt nem szomorú dologként éltem meg. Emiatt igazán keveset szomorkodtam, mert rendkívül hálás voltam a debreceni tanulási lehetőségekért, és azért, hogy otthonról maximálisan támogattak. A szüleim számára ez sosem volt kérdés, nekem pedig nagyon nagy erőt adott.
Volt zenész a családban?
A szüleim élvezik a muzsikát, remekül táncolnak, a zenei affinitásom mégis leginkább a nagyszülőktől ered. Az anyai nagymamám a népi vonalat képviseli, és én igen sokáig népi énekes szerettem volna lenni. Még a szakiskolai években is vívódtam, hogy mi legyen az utam. Meg kellett fejtenem, mi van a hangom mögött. Mi van még benne, meddig lehet fejleszteni. Az apai nagymamámnak és nagypapámnak szintén gyönyörű hangja volt, a nagypapám hallás alapján játszott harmonikán, abszolút a füle után ment. Számtalan lakodalmat muzsikált végig.
Mi volt az első élő operaélményed?
Az Debrecenben ért: Smetana Az eladott menyasszony című darabja volt az első és mélyen magával ragadó élményem. Remekmű. Emlékszem, Kriszta Kinga játszott benne. A kakasülőről nézni az előadásmódját, átélni annak a tisztaságát, ahogy énekelt és játszott, csodásan hatott rám. A tanulmányaim során egyértelművé vált számomra, hogy színpadon szeretnék állni. Az énektanárság sosem volt elsődleges cél, de később mindenképpen szerettem volna pályakezdő fiataloknak segíteni. Amikor elkezdtem beszélni, mindig azt mondtam, hogy énekesnő leszek és gyönyörű ruháim lesznek. Egy kicsi lány a szép ruhákhoz, a fényhez vonzódik. Anyukám szerint egyébként előbb énekeltem, mint beszéltem.
Kanyarodjunk vissza a nyelvhez.
Magyar családba születtem, és magyar tannyelvű iskolába, a Kölcsey Ferenc Középiskolába jártam, de természetesen ukránt is tanultam kilenc évig, és az óvodában is ukrán csoportba jártam, ami segített a későbbi nyelvi akadályok áthidalásában. Az alsó évfolyamokon édesanyám tanított, kitűnően szét tudtuk választani a pedagógus- és az anyahelyzetet. A családom az 1600-as évekig visszamenőleg magyar, a tanulmányaim során kötelező volt ukránt tanulnom. Szerencsémre könnyen ment.
Azt mondják, aki oroszul beszél, megérti az ukránt, és viszont.
Így van: megértik egymást, ha akarják... Az orosz nyelvben többet lágyítanak, az ukrán számomra picit darabosabb és keményebb. Orosz nyelven gyönyörűen lehet énekelni. Nálam a zenei hallással együtt a „nyelvhallás” is kialakult.
Ami nyilván sokat segített Natasa Rosztova szólamának megtanulásában Prokofjev Háború és béke című alkotásában.
És anyukám! Amellett, hogy tanítónő, Ivano-Frankivszkban az orosz szakot is elvégezte. Rengeteg könyvet olvasott eredetiben. Ő a legnagyobb segítségem, amikor orosz operáról vagy orosz dalokról van szó. Az összes Csajkovszkij-, Rachmaninoff-, Prokofjev-dalciklust vele elemeztük. Muszorgszkijt még nem énekeltem, de nemsokára ez a vágyam is teljesül: tavasszal hallhatnak a Borisz Godunov-bemutatóban, Kszenyija szerepében. Tehát anyukám az egyik fontos mesterem, ha egy szöveg lefordításáról van szó, egyeztetjük a kiejtést. Elég jól olvasok, de ha együtt nem nézzük át az anyagot, hajlamos vagyok máshol hangsúlyozni.
A Ruszalka címszerepe jelentős feladat. A dalszínház közönsége először találkozik ezzel a nagyszerű cseh operával.
A szláv mivolta nyelvileg nem okoz gondot. Érdekes, hogy a cseh szöveg kiejtése inkább az ukránhoz közelít. Azonban figyelni kell, mert sok a zárt hangzó, nehéz a két mássalhangzós, torlódásos szavak kiejtése. Ebben Horváth Attila korrepetitor és coach mellett Balga Gabriella kolléganőm segített. Ő ugyan szlovákiai születésű, de ahogy az ukrán és az orosz nyelvűek, a szlovákok és a csehek is megértik egymást. Július vége óta foglalkoztunk a szöveggel, nagy munka volt.
Natasa, Ruszalka, Kszenyija – három lírai nőalak.
Vannak közös vonásaik. Például az, hogy mindhárom tiszta, érintetlen lélekkel lép be a cselekménybe. Kszenyijáról ma még keveset tudok, a Ruszalka-bemutató után mélyedek el a szerepben, mert jelenleg az foglalkoztat, hogy Ruszalka gazdag arcvonásait megrajzoljam. Hiszen megesik, hogy a három felvonásban három különböző karakter jelenik meg. Az elején a remegő, lebegő, megfoghatatlan, tündéri lényt fantasztikus feladat megformálni. Mint egy kis szitakötő, csak lebeg a levegőben. Zenei és technikai megformálásban is arra kell törekedni, hogy minél líraibb legyen. Érzékeltetni kell azt az aspektusát is, hogy csillapíthatatlan benne a vágy valami többre, valami addig nem ismertre. A tisztaságát és új emberi színeit viszem tovább a második felvonásba.
Mégpedig némán...
Ez nagy kihívás, sosem voltam még színpadon néma. Csajkovszkij Jolantájában már játszottam vak lányt, az is izgalmas felfedeznivaló volt. Hogyan viszonyul az ember a körülötte lévő világhoz, hogyan tapogatja le a környezetét, hogyan jelenik meg a gesztusaiban, hangadásában a világ rengeteg színe. Ruszalka a második felvonásban már megmutatja drámaiba hajló, spinto hangszínét és megformálásmódját. Próbálom megkeresni azokat az érzéseket, amiktől a szemem, a gesztusaim, az egész fizikumom úgy mozdul, hogy minden szavak nélkül is érthető legyen, de a szituáció mégis teljesen érthetetlen a partnerem, a herceg számára.
A harmadik felvonásban, amikor Ruszalka emlékezik, drámai és lírai hangvétel váltja egymást sokszor tragikus hirtelenséggel, a vég pedig visszavonhatatlanul drámai. Hatalmas utat járok be legalsó lágétól a legmagasabbig, mégis teljesen kiegyenlítettnek kell maradnom. Talán már elmondhatom, hogy Szikora János rendezésében idősebb, érettebb nőalak a vízitündérré változott Ruszalka, aki a beteljesületlen szerelem, a világból való kitaszítottság miatt teljesen magába roskad. Lássa a néző a reményvesztett Ruszalkát, és érezze, hogy szereti a herceget, csakhogy sorsszerűen nem lehettek egymáséi: valamit helyrehozhatatlanul elrontottak.
Szikora Jánossal most dolgozol először, ugye?
Igen. Láttam tőle Az árnyék nélküli asszonyt, a Salomét, a debreceni Bohémélet-rendezéséről viszont sajnos lemaradtam. Nagy izgalommal vártam a közös munkát. Tudtam, hogy hatalmas terekkel dolgozik. A lehető legszebb, legesztétikusabb, legérthetőbb koncepcióban viszi színpadra Ruszalka történetét. Számára is ez az első találkozás az operával, ami izgalmas közös munkát jelent. Szerintem óriási dolog, hogy az Operaház saját társulati tagjaival, eredeti nyelven adja elő ezt gyönyörű operát: ez óriási felelősség és öröm minden közreműködő számára.
Hogyan állsz a vígoperákkal?
Nagyon szeretek mókázni. Azt hiszem, van is ilyen színészi vénám. Benjamin Britten Szentivánéji álom című darabjával diplomáztam a Zeneakadémián, aztán az Eiffel Műhelyházban is játszottuk néhány alkalommal. Az álruhás kertészlányt, Mozart vígoperáját ugyanott mutattuk be, abba is rengeteg vidám színt kellett vinni. 2019-ben Debrecenben énekeltem Adél grófnét az Ory grófjában. Kimondhatatlanul élveztem, mert Rossini zenei humora fergeteges, ám a zenei szövet roppant komoly technikai készségeket igényel. Remélem, teljesen másik oldalát láttattam meg vele az énekesi egyéniségemnek.
Szeretek koloratúrázni, szívesen énekelnék Mozartot – ahogy bel canto darabokat is, mert azok frissen tartják a hangot és a lelket. Egyébként nincsenek határozott szerepálmaim, de szeretnék Verdi-operákban megszólalni, ismerkedem a Trubadúr Leonórájával, kacérkodom a Traviata gondolatával. Szeretem a kihívásokat, minden feladatnak nagy elszántsággal állok neki. Az olasz operarepertoárból a Verdi-szerepek állnak közel hozzám, de Puccini operai nőalakjai is mélyen vágyott álmaim. Boldog vagyok a szláv operákkal, az Anyegin Tatjánájának természetesen igen örülnék. Ha ez megadatna, a Pikk dáma Lizája lehetne a következő stáció.
Nem mindegy, hogy mi után mi következik, hogyan épül fel a pálya.
A daléneklést állandóan napirenden tartom, 2023 novemberének és decemberének fordulóján Mocsári Károly zongoraművész hatunkat összeverbuvált, és három koncerten az összes Rachmaninoff-dalt elénekeltük. Olyan volt, mint egy olimpiai csúcskísérlet! Rám mintegy 21 dal jutott a 76-ból. Némelyiket olyan drámaian és akkora vivőerővel kellett énekelni, és érzelmileg annyira erősen benne kellett lenni, hogy komoly erőpróbának bizonyult, de nagyon élveztem. Rengeteget profitáltam az orosz dalirodalomból. Amikor Natasát elkezdtem tanulni, már túl voltam Prokofjev és Ahmatova öt dalból álló ciklusán és számtalan Csajkovszkij-dalon. Prokofjevnek érdekes a harmóniavilága: nem magától értetődő, és igen jó fül kell hozzá, ha az ember maradéktalanul prezentálni akarja. Egy új szerep megtanulása előtt szerintem érdemes alapozásként a szóban forgó zeneszerző dalirodalmában búvárkodni.
Nyitókép: Rákossy Péter
