OROSZ_ANNABELLA_3.jpg

Apa mesél – és a világ figyel

Újabb fontos magyar siker született a gyermekirodalom nemzetközi színterén: az Apa olvas című antológia bekerült a rangos World Illustration Awards 2025 döntősei közé. A kötet illusztrációit Orosz Annabella készítette, akinek munkái most a világ legjobbjai között versenyezhetnek tovább – kategóriájában az alkotás a legjobb 29 közé került.

A World Illustration Awards a világ egyik legismertebb és legelismertebb illusztrációs pályázata. A zsűri évente több ezer pályamű közül választja ki a shortlistet, ahová idén magyar illusztráció is bekerült: ez nemcsak egyéni, hanem szakmai szempontból is jelentős eredmény.

Az Apa olvas a kortárs magyar gyermekirodalom élvonalát vonultatja fel – benne többek közt Harcos Bálint, Lackfi János, Miklya Zsolt, Marék Veronika, Szabó Borbála és mások műveivel –, és érzékenyen, elérhetően beszél az élet nagy kérdéseiről: a veszteségről, az elmúlásról és a létezésről – még a legkisebbek számára is befogadható módon. Az illusztrációk ennek a gondolatiságnak a vizuális terei: Orosz Annabella kísérletező technikákkal dolgozott, számára pedig a projekt személyesen is meghatározó volt – vallja az alkotó, aki egy zöld növényekkel teli stúdióasztalnál dolgozik, hű társasága egy Puding nevű kutya.

A kötet különlegessége, hogy a tartalom és a forma szoros együttműködésével egy fontos társadalmi jelenségre is reflektál: a magyar olvasáskutatások szerint túlnyomórészt az édesanyák olvasnak fel gyermekeiknek, holott a kutatások azt mutatják: az apa hangján hallott mesék és kérdések különösen kedvezően hatnak a gyermekek kognitív fejlődésére. Mindez arra ösztönözheti az apákat, nagyapákat – és természetesen minden más családtagot is –, hogy aktívan részt vegyenek az esti mese, a közös olvasás, a beszélgetés rituáléjában.

A kötet nemcsak vizuális élmény, hanem kapcsolódásra hívó, közös olvasmány is. Olyan, ami egy jó sátrazás vagy egy csendes esti mese idején arra emlékeztet: a történetmesélés nemcsak anyai, hanem apai gesztus is lehet – és mennyire fontos, hogy az is legyen.

Ez is érdekelheti

Apa olvas Varró Dániellel és Marék Veronikával a KidExpón

Különleges programmal várja a gyerekeket és a szülőket a MeseCentrum november 22-én a KidExpón: a Petőfi Kulturális Ügynökség gondozásában megjelent Apa olvas című antológiát bemutató esemény egyszerre interaktív koncert, mesés előadás és inspiráló beszélgetés. A színpadon Varró Dániel és Marék Veronika várja a közönséget.

Babára szabott könyvtanácsadás

A Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) MeseCentruma és az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) közös szervezésében, a PIM kertjében működő mese- és olvasósarokban a Baba olvas elnevezésű programsorozat következő, augusztus 11-i eseményén az érdeklődők Harmath Artemisz irodalmár személyre szóló könyvtanácsadásán megtudhatják többek között, milyen a hozzájuk illő olvasmány.

Mesés nyári programok a Petőfi Irodalmi Múzeumban

A Petőfi Kulturális Ügynökség MeseCentrumának és az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeumának közös szervezésében nyáron is várja az érdeklődőket a mese- és olvasósarok az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol a könyvek életre kelnek, a történetek pedig hozzánk szólnak, ahol új kedvenceket fedezhetünk fel Harmath Artemisz irodalmár segítségével.

Apa ezúttal Göncruszkán olvas

Kortárs gyerekversek és mesék – az apák nézőpontjából. Fedezzük fel együtt az Apa olvas antológia világát egy különleges könyvbemutatón, ahol a mese és a zene élménye találkozik!