Miért léptél táncos pályára?
Debrecenben születtem, a népi kultúra gyerekkoromtól jelen volt az életemben. A szüleim alapfokú művészeti iskola alapítói, ahol többek között néptáncoktatással is foglalkoznak, így az oktatásba is belenevelődtem. Anyukám néptáncpedagógus, apukám népzenész. Középiskolás voltam, amikor komolyabban kezdtem a néptánc felé orientálódni.
A néptánc melyik iránya érintett meg?
Az, amelyiket a Magyar Nemzeti Táncegyüttes képvisel. Ötödévben szakmai ösztöndíjjal Zsuráfszky Zoltán és Zs. Vincze Zsuzsa lettek a mestereim az akkori Budapest Táncegyüttesben (ma Magyar Nemzeti Táncegyüttes –a szerk.). Teljesen magával sodort az a szellemiség, amit ott tapasztaltam, így nem is vágytam máshova szerződni. 13 éve itt táncolok.
Egyszer láttam egy szerelmes duettet, amit Zsuráfszky Zoltán koreografált, és rájöttem, hogy ez éppúgy magával tudja ragadni a nézőt, mint a híres magyar népi virtus.
Minden profi együttesnek megvan a maga arculata, ami leginkább jellemzi a szakmai munkáját. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes, vagyis Zsuráék munkájával tudtam azonosulni, ami a tiszta folklórból építkezik. Legyen szó mesedarabról, történelmi táncjátékról, ifjúsági vagy autentikus folklór műről, mindig a kőkemény autentikus néptánc az alapja. Ez a kihívás, a táncok elsajátítása és ennek a színpadi megformálása, ami magával ragadott mint táncost, és szerintem a nézőt is.
Melyik a kedvenc előadásod a repertoárotokról?
Az itteni munkám során rengeteg lehetőséget kaptam, és sok kedvencem van, mindegyik másért. A Drakula utolsó tánca is egy ilyen előadás, és nagy kedvenc egy régebbi darab, a Monarchia. Ez az elsők között volt, amibe be kellett állnom. Szerettem, hogy minden koreográfia más tájegységet képviselt, a gyorsöltözéseket, a viseleteket, és hogy ötpercenként különféle stílusokban kellett táncolni és előadni. A Martin-archívum sorozat is nagyon közel áll a szívemhez. Sokat kell foglalkozni a táncanyagaival, mélyen elásni magunkat benne, hogy hitelesek lehessünk. Ez a fajta munkafolyamat és maga a műsor koncepciója is nagyon tetszik. Azért is szeretem a táncos szakmát, mert minden egyes alkalommal kicsit másképp születik meg a darab a színpadon. Ezeket a deszkákon megszülető erőket, a hangulatot, egymás inspirálását, a dinamikát és lendületet nagyon élvezem.
Hogy néz ki egy néptáncos átlagos napja?
Néptáncos anyukaként normál esetben reggel elvisszük a kislányomat, Szávát a bölcsibe, majd 9-től 2-ig próbálunk. Ekkor az aktuális repertoárral foglalkozunk. Utána együtt töltjük a délutánt. Este előadásaink vannak. A Budapest Főváros Bartók Táncegyüttesben művészeti vezetők vagyunk a férjemmel, ott próbát tartunk esténként, valamint a Bartók Táncműhely 7 együttesének szakmai munkáját is koordináljuk. A Bartókban vezetőként, a Nemzeti Táncegyüttesben táncművészként vagyunk jelen. Nem egyszerű ezt Száva születése óta összeegyeztetni, de így teljes az életünk.
Akkor Száva is valószínűleg úgy fog felnőni, ahogyan te is.
Igen, ez már most látható. Imádja a mesedarabokat, nagyon szeret táncolni, zenét hallgatni, ez így természetes.
Hogyan változott meg az életetek a járvány óta?
Bemutatóink maradtak el. A Nemzeti Táncegyüttessel a Budapesti Tavaszi Fesztiválra készítettük A hűtlen feleséget, a Bartókkal pedig egy balladás divatbemutatót terveztünk Németh Hajnal Auróra felkérésére. Sajnos mindkettő elmaradt, most itthon vagyunk. Nehéz az állandó tánc után egy ilyen erős váltás. Ez az időszak a testet és a lelket is próbára teszi.
Hogyan próbálod e kettőt karban tartani?
A férjemmel minden nap mozgunk itthon valamit, hogy megmaradjon a kondíciónk. Táncolunk is, de nem lehet olyan intenzitással, mint amikor egy próba vagy egy előadás zajlik. A Bartóknak online próbákat tartunk, de nehéz az együttesi lét, ha pont az „együtt” hiányzik belőle.
Több ösztöndíjat és elismerést is kaptál az elmúlt évben.
Igen, az egyik a Fülöp Viktor Táncművészeti Ösztöndíj volt, amit női koreográfusként kaptam meg. A Bartóknak készítettem egy koreográfiát, amellyel megnyertük az Agora Koreográfus Versenyt. A darab Wass Albert: A funtinelli boszorkány fő alakjáról, Nucáról szól. Nem a regény konkrét történetét meséli el, hanem Nuca női személyiségváltozásáról szól; azokról az élethelyzetekről, konfliktusokról, problémákról, és küzdelmekről, amelyekkel élete során szembesülnie kellett. Ezt a nehéz női sorsot szerettem volna színpadra vinni a Bartókos tánckarral, kiváló csapat, szeretem őket. A másik a Junior Prima díj, amit táncművészként kaptam meg. Komoly és megtisztelő szakmai elismerések, nagyon örültem nekik. Nem könnyű a táncos szakmában nőként elismerést kapni és érvényesülni, ezért is volt nagy öröm ezeknek a díjaknak az elnyerése.
Mit tervezel a járvány után, ha újra szabadon lehet élnünk?
A bizonytalanság a legaggasztóbb ebben a mostani helyzetben, hogy mikor tudunk visszatérni a próbaterembe, állhatunk újból színpadra, vagy találkozhatunk a tanítványainkkal. Amikor elmentem szülni, a legjobban a próbatermi munka hiányzott. Nem az előadás, a színpad, a munka eredménye, hanem maga küzdelem, a munkafolyamat. Remélem, minél hamarabb ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk. Nyilván lesz egy kis visszaállási idő, mert a testnek kell a rutin; egy kétórás műsor előadásához kemény kondíció szükséges. Bízom benne, hogy az elmaradt előadásainkat is bemutatjuk majd.
Mivel töltöd most a sok szabadidőd?
Szávával. Most múlt kétéves, és nagyon élvezi, hogy együtt lehetünk, amire az utóbbi időben kevesebb lehetőségünk volt. Most együtt kézműveskedünk, gyurmázunk, ragasztunk, főzünk, olvasunk, a fő program pedig, hogy közösen táncolunk. Ő énekel és beállít minket: „Apa, te csapsz, anya te forogsz, én pedig csujogatok!” Ő irányítja a programot, elég határozott egyéniség. Igyekszünk, hogy ne észlelje a járvány miatt kialakult helyzet negatív oldalát, s neki ez az időszak egy boldog, közös együttlét legyen.
Nem okoz gondot, hogy egyfolytában együtt vagytok a férjeddel?
Érdekes, hogy egyáltalán nem. Már 11 éve ez így van. Az volt a fura inkább, hogy amikor Száva megszületett, Gergőnek turnézni kellett menni, akkor volt először, hogy külön töltöttünk el egy estét vagy napot. Sokan kérdezik, hogyan bírjuk. Igazából szeretünk egymás agyára menni, néha „összecsapunk”, azután kibékülünk. Biztos vagyok benne, hogy van az embernek olyan a társa, aki tökéletesen kiegészíti, és szerintem mi ilyenek vagyunk. Másrészről is szerencsések vagyunk, mert nekünk a tánc nem munka, hanem szerelem, ezért tudunk reggeltől estig ezzel foglalkozni. Szerintem jó, ha vannak ilyen őrültjei, fanatikusai a szakmának, amilyenek mi is vagyunk.
Milyen gondolataid vannak a járvány kapcsán?
Remélem, mindenki több időt fordít a családjára és azokra a dolgokra, amelyekre a mindennapos rohanásban nem tudott. Olyan dolgokra, amelyekből töltekezni tudnak, inspirálódni, építkezni és kitartani ebben az időszakban. Úgy gondolom, a művészeknek nagyon nagy feladatuk és felelősségük van. Jelenleg a közösségi média által ők az a réteg, akik ki tudják zökkenteni az embereket a jelenlegi problémából és segíteni tudnak ebben az időszakban egy tánccal, dallal, zenével vagy verssel. A járvány kapcsán azt remélem, jobban megbecsüljük majd mindazt, ami körbevesz minket, azokat az értékeket, amelyek karnyújtásnyira vannak, csak annyira természetessé váltak, hogy eddig észre sem vettük azokat.
Fotók: Váradi Levente
