Tavaly nyár végén nyílt meg a világ egyik első, kifejezetten a fényművészetre fókuszáló múzeuma, ahol Moholy-Nagy László és Victor Vasarely munkái mellett kortárs alkotók művei is helyet kaptak.

A kiállításról itt írtunk.

Reagálva a vártnál nagyobb közönségsikerre és a széles, jellemzően fiatalokból álló látogatói körre, a válogatás áprilistól némiképp átalakított formában, új munkákkal bővül, köztük Csörgő Attila, Benczúr Emese, Borsos Lőrinc vagy épp Komoróczky Tamás műveivel, amelyek augusztus 15-ig tekinthetők meg. Ezt követően szeptembertől új kiállítás nyílik.

Napjaink egyik legizgalmasabb művészeti kezdeményezése valósult meg az egykori V. kerületi vásárcsarnok öntöttvas pillérei között. Ebben a különleges térben egy különleges irányzat, a fényművészet alkotásaival találkozhatnak a látogatók. A Light Art Museum Budapest egy olyan tematikus gyűjteményt magába foglaló független kiállítótér, amely múzeumként határozza meg magát, és kizárólag a fénnyel kapcsolatos művek gyűjtésének, kutatásának és reprezentációjának szenteli tevékenységét.


642d255113c97d62c1c3bdbb.jpg
Victor Vasarely munkái

A fénnyel működő, a fényt használó művekre általában úgy tekintenek, mint amelyek inkább kívülről kapcsolódnak a hagyományos művészettörténeti kánonhoz, vagy annak peremén foglalnak helyet, egyfajta kísérőjelenségek. A Light Art Museum Budapest ezzel szemben arra vállalkozik, hogy a fényművészet nem-lineáris rendszerének felhasználásával a legváltozatosabb eszközökkel létrehozott, emblematikus munkákat egy múzeumi térben mutassa be. A kezdeményezés küldetésének tekinti, hogy elősegítse a fény és az új technológiák felhasználásával dolgozó alkotások és alkotók megismerését.

A művészet, a tudomány és a technológia interakciójára épülő eredményeket, a fény kreatív használatával végzett kutatómunka legkülönbözőbb területeit a Light Art Museum úgy mutatja be, hogy közben változatos értelmezési mező lehetőségét teremti meg. A múzeumban látható művek a képzelet és a valóság közti határterületekre irányítják a figyelmet, feltárva a fényhasználat esztétikai utópiáit és a médium művészeti lehetőségeinek leginnovatívabb formáit.

A helyszín, ahol a munkák megjelennek, jelképes, hiszen az ipari forradalomtól elválaszthatatlan elektromosság éppen akkor vált a mindennapok részévé, amikor a 19. század végén a mérnöképítészet megalkotta a termelést a fogyasztással összekötő, ipari-gazdasági rendeltetésű épületeit, köztük a Light Art Museumnak helyet adó Hold utcai vásárcsarnokot. A radikálisan új múzeumi környezetet az épület átalakítása nélkül, eredeti adottságaihoz igazítva valósították meg, új funkciót adva a Czigler Győző tervei alapján épült térnek, megtartva a csarnok eredeti látványát és atmoszféráját.

Az intézmény bemutatkozó tárlata, amely 35 műalkotást, műegyüttest foglal magába, a Fény forradalma címet viseli. A következő, közel egy évig látható kiállítás 2023 szeptemberében nyílik, kurátorai Bencsik Barnabás, Szalai Bori és Kovács Dalma lesznek. Ezen a tárlaton jelentős nemzetközi alkotókat és műveket is megismerhet majd a közönség.

Kiállító művészek:

Benczúr Emese, Bolla Szilvia, Borsos Lőrinc, Botos Péter, Csörgő Attila, Dargay Lajos, Ficzek Ferenc, Gyenes Zsolt, Halász Péter Tamás, Hajas Katinka, Healium, Herczeg Tamás, Horváth Erzsébeth, Kepes György, Kiégő Izzók, Kitzinger Gábor, Komoróczky Tamás, Kovách Gergő, Kovács Ivó, Köves Éva, Limelight, Lődi Áron, Mátrai Erik, Mátyási Péter, Mengyán András, Moholy-Nagy László, Pani Pawlosky, Nicolas Schöffer, Szakács Zalán, Szalay Péter, Szauder Dávid Ariel, Szécsényi-Nagy Loránd, Szilágyi Csilla, Sztojanovits Andrea, Turcsány Villő + Xorxor, Victor Vasarely, Várnai Gyula, Vicsek Viktor

Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu