DLAPE20250722001.jpg

Arab nyelvű operát rendez Káel Csaba Maszkatban

Magyar–ománi koprodukcióban készült operát mutatnak be Káel Csaba rendezésében pénteken Maszkatban, az Ománi Királyi Operaházban.

A Sindbad – Az ománi hajós című produkció megszületésében több magyar résztvevő is tevékeny szerepet vállalt, hiszen a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Győri Balett közreműködésével megvalósuló előadást Káel Csaba rendezte, díszletét Szendrényi Éva, jelmezeit pedig Velich Rita álmodta meg – közölte a Müpa pénteken.

A Szindbád történetét bemutató nagyszabású előadás történelmi jelentőségű az Ománi Királyi Operaház és az arab opera életében, hiszen ez az első saját rendezésű arab nyelvű opera az intézmény 2011-es megnyitása óta. A Királyi Opera kezdeményezésére létrejött koprodukciót több mint nyolcéves előkészületi és alkotói folyamat előzte meg, amelyben a Müpa mint együttműködő partner kiemelt szerepet töltött be.

„A zeneszerzővel, Hisham Gabrral és a librettó írójával, Nader Salah El-Dinnel ez már a második együttműködésünk, 2012-ben a Bahreini Nemzeti Színház megnyitóján dolgoztunk együtt. Külön öröm számomra, hogy az előadást a Királyi Operával és az általam vezetett Müpával együttműködésben készíthettük el, szimbolizálva a kultúrák találkozásának fontosságát, az emberi barátságok és a béke üzenetét. Ez az együttműködés példaértékű lehetőség a keleti és nyugati kultúra közötti híd erősítésére és a közös értékteremtésre” – nyilatkozta  Káel Csaba.

A nemzetközileg is elismert hazai művészekkel, valamint magyar díszlet-, jelmeztervezők és hazai gyártók részvételével megvalósuló mű nemcsak művészeti szempontból kiemelkedő teljesítmény, hanem egyedülálló alkalmat kínál Magyarország kultúrstratégiai pozíciójának és országimázsának erősítésére is. Az előadásban az ománi és az európai zenei tradíciók is megjelennek, az arab énekeseket a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséri. Az októberi ősbemutató után a magyar közönség várhatóan a 2026-os Bartók Tavasz záróestjén láthatja majd a különleges előadást.

Ez is érdekelheti

Egész éves programsorozat ünnepli Kurtág György 100. születésnapját

Fesztivállal és egész éves programsorozattal ünneplik Kurtág György 100. születésnapját. A Budapest Music Center (BMC) szervezésében 2026. február 15. és 28. között megvalósuló fesztiválon nemzetközi sztárok és a hazai kortárs zenei élet meghatározó előadói mutatják be a zeneszerző életművének keresztmetszetét.

A kellékesek is játszanak a kecskeméti Bajazzókban

Dupla premierrel várta a közönséget november 14-én a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Egy estén mutatta be a teátrum Leoncavallo operáját, a Bajazzókat és a Spartacus című táncszínházi produkciót. Mindkét bemutató szakít a hagyományokkal.

Nemzetközi karmesterversenyt indít a Müpa

Új fejezetet nyit a Müpa a tehetségek felkutatásában: 2026. október 1. és 10. között, a közmédiával közös szervezésben, rangos hazai és nemzetközi partnerek közreműködésével hívja életre a Solti Nemzetközi Karmesterversenyt, amelynek célja, hogy felfedezze és támogassa a kivételes tehetségű fiatal dirigenseket, inspiráló lendületet adva művészi pályájuknak.

Közösen ünnepelt az öt magyar művészeti egyetem

Közös gálaműsorral ünnepelte alapítása évfordulóját a Színház- és Filmművészeti, a Liszt Ferenc Zeneművészeti, a Moholy-Nagy Művészeti, a Magyar Táncművészeti és a Magyar Képzőművészeti Egyetem a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.