A Nemzeti Filharmonikus Zenekar február 23-án az orosz zenetörténet két korszakából kínál ízelítőt a Müpában: az első részben Prokofjev két műve, a Kizsé hadnagy és a II. (g-moll) hegedűverseny a 20. század első felének modern irányzatait képviseli, a másodikban Rimszkij-Korszakov nagyszabású szimfonikus szvitje, a Seherezádé a búcsúzó késő romantikát.
Fontos az ábrázoló szellem, amely mind a nyitószámban, Prokofjev Kizsé hadnagy-szvitjében, mind a Seherezádéban tetten érhető. A koncert szólistája, Arabella Steinbacher a Nippon Zenei Alapítvány által rendelkezésére bocsátott Stradivarin játszik, a nagy múltú Dimitri Liss pedig, aki a legjelesebb orosz művészekkel muzsikált együtt, hazája nemzeti repertoárjának egyik leghitelesebb tolmácsa.
A Nemzeti Filharmonikusok novemberi műsorán szereplő Alekszandr Nyevszkij-kantátához hasonlóan a Kizsé hadnagy is olyan mű, amelynek esetében Prokofjev egy filmzenéjét dolgozta át annak érdekében, hogy a muzsika a koncertrepertoárban is meggyökerezhessen. A filmzene-megbízatást nem sokkal a Szovjetunióba való visszaköltözése után kapta, ez volt egyik első munkája hazatérését követően. II. hegedűversenyét koncertkörúton írta, s a tételek stiláris sokféleségét is ezzel magyarázta: „Az 1. tétel főtémáját Párizsban vetettem papírra, a 2. tétel első dallamát Voronyezsben, a hangszerelést Bakuban fejeztem be, a bemutató pedig Madridban volt.” Hozzátehetjük: a kasztanyettet is alkalmazó finálé rondótémájának koloritja spanyolos – de a műben orosz népzenei hatásokat is felfedezhetünk. Rimszkij-Korszakov Seherezádéja (1886) nagyszabású, széles gesztusvilágú és mindenekelőtt bámulatosan színgazdag hangszerelésű mű – sok-sok illusztratív elemmel.
Képek forrása: Müpa
Megosztás a Facebookon
Küldés messengeren
link
másolása
