Philip Pullman Az Úr sötét anyagai (His Dark Materials) trilógiája, a Harry Potter-könyvek mellett az utóbbi évtized egyik legnagyobb és legvitatottabb angol könyvsikere, amely inkább a kamaszoknak, mint a kicsiknek szól, december 13-án megelevenedik a hazai filmszínházakban is. A 2001-ben az egyik legtekintélyesebb angol irodalmi díjat, a Whitbread Book of the Yeart elnyert kötetek (Az arany iránytű, A titokzatos kés és A borostyán látcső) főhőse egy oxfordi lány. Lyra Belacqua hősies küzdelembe bocsátkozik az egyházzal, amely gyerekeken végez kísérleteket, hogy eltüntesse az eredendő bűnt. "Pullman nagyszabású művében arra vállalkozott, hogy egy fantasy-történet keretében újraírja Milton Elveszett Paradicsomát, helyesebben olyan kozmikus, metafizikai és 'kozmopolitikai' víziót teremtett, amelyben radikálisan újraértelmezi a Milton által felvetett és megválaszolt alapkérdéseket" - írja a trilógiáról kritikájában Bényei Tamás az Élet és Irodalom hasábjain.
Az élete legmeghatározóbb olvasmányai között emlegetett Az arany iránytűt Chris Weitz vitte vászonra, aki a főszerepekre olyan sztárokat szerződtetett, mint Nicole Kidman, Daniel Craig, Eva Green, Sam Elliott, Christopher Lee és Kristin Scott Thomas.
A film rendezőjét az MTV holnapjának olvasói kérdezhették november közepén. Az alábbiakban ezekből válogattunk.
Számtalan változtatást kellett eszközölnie trilógiájának adaptációja során. Tompítani az egyházellenes élt, az eredendő bűnre vonatkozó írói elképzelést kihagyni, hogy csak párat említsünk a kritikus pontok közül. És még mindig azt tapasztalni, hogy nem csitulnak az indulatok a produkció körül. Néhány vallási csoport továbbra is forrong, vitákat gerjeszt Az arany iránytű. Azzal, hogy mindenkinek ugyebár nem tud megfelelni és a vallási vonatkozások kihúzása sem segít a kiabálók lehalkításában, nem érzi felbátorítva magát, hogy a sorozat többi részébe 'belecsempéssze' a vitatott részeket?
Nagyon fontos megértetni az emberekkel, hogy ez az egész nem úgy néz ki, hogy valakik adnak több tízezer dollárt, és azzal bocsátanak el: "gyerünk, ugorj fejest az üres medencébe, nyugodtan játszadozz és üsd ki magad". A forgatást egy intenzív párbeszéd - amit nyugodtan vitának nevezhetünk - előzi meg, melynek főszereplői a rendező, azaz én és a stúdió, célja pedig, hogy jó filmet készítsünk. A többszöri megbeszélés eredménye kétesélyes: nyerek vagy veszítek. De az a feladatom, hogy különböző eszközzel harcoljak a legjobb adaptációért, a fejesek meg a filmbe ölt pénzüket akarják viszontlátni. Még a nagy Peter Jacksonnak is meg kell alkudnia, ezért van az, hogy a Gyűrűk Ura-trilógiából egy rövidebb változat kerül a mozikba, amit aztán dvd-n kiegészít a bővített, rendezői verzió. Adott tehát a kérdés, miként lehet megoldani azt, hogy egy számtalan elemében vitatott irodalmi alapanyagot úgy vigyünk vászonra, hogy a szélesebb közönség élvezze, de az írói szándéknak is megfeleljünk, ne áruljuk el a művet? Nagyon okosnak kell lenni ahhoz, hogy ügyesen közelítsük meg a feladatot. Már a kezdet kezdetén nyilvánvaló volt számomra, hogy Pullman munkáját nem lehetséges egy az egyben filmre adaptálni. A közönség ehhez még nem elég "érett". Arra jöttem rá, hogy ha minél több embert szeretnék becsábítani a produkcióra és népszerűsíteni akarom Pullman kitűnő trilógiáját, kompromisszumokra van szükség. Ezt pedig csak úgy tudom elérni, ha a rendező kezében lévő eszközök közül kiválasztom a legmegfelelőbbet és mondjuk egy - egyébként sokakban megütközést keltő - dialógust rövidítek, a szövegtől eltérő, más kontextusba helyezem, vagy egyszerűen a narratívát képekre fordítom, ezzel tompítva az élét.
A kétkedőknek, akik attól félnek, hogy nem vagyok hű a könyvhöz, csak azt tudom üzenni, hogy üljenek be a moziba. Ezután lesz miről beszélgetnünk. Vagy ne menjenek el, ha azt gondolják, hogy mert az ember valamelyest eltér a szövegtől, alapjában átszabja az eredetit. Amikor ez a téma felmerül, Philip Pullman szereti idézni James M. Caint, aki egyszer arra a kérdésre, hogy nem zavarja-e, mit műveltek a könyveivel a filmesek, azt válaszolta, hogy: "Ez alatt meg mit ért, hiszen a kötet ott van a polcon."
Néhány dologban azonban egyetértek azokkal a csoportokkal, amelyek rendkívül vehemensen támadják a művet. Igazuk van abban, hogy filmemmel Pullman könyvének olvasására buzdítom az embereket. Hát, ez természetes, én lennék a legboldogabb, ha a produkció után a könyveladások megugranának. De nem azért győzködök mindenkit, mert - a vádak szerint - valamiféle ateista allegóriával akarom beoltani a nézőket, hanem mert azt gondolom, hogy Pullman kötetei az irodalom legjobbjaival vetekednek, csodálatosak és örökérvényűek.
Azoknak, akik azt róják fel, hogy az egyház kifejezés magisztériumra való lecserélése helytelen és téves, azt üzenem, hogy olvassanak utána és meg fognak lepődni. És akkor még nem beszéltem a másik oldalról, amely csak akkor lesz elégedett, ha azt tapasztalja, hogy ez a Chris Weitz gyerek jól odavágott a vallásoknak. Ez a nézet tökéletesen alátámasztja azt, hogy mennyire félreértelmezték Pullman könyveit és nemhogy a hitet nem tapasztalták meg, de a vallás kérdéseivel sincsenek tisztában.
Az arany iránytű folytatásairól, A titokzatos késről és A borostyán látcsőről egyébként azt gondolom, hogy sokkal messzebbre merészkednek, mint az első könyv. A hogyan tovább kérdése még nyitott számomra. Ahogy az első felvonással kapcsolatban kötelességemnek tartottam, hogy a "Sötét anyag trilógiának" tudásom szerint a lehető legalaposabban megágyazzak, úgy óriási vétek lenne, ha a középső, valamint a befejező darab intellektuális mélységéből és "képrombolásából" visszavennének. Az arany iránytű sikere azt jelezné, hogy felhúztuk az alapot, melyre egy sokkal szöveghűbb második és harmadik rész építkezhet.
Habár igaz az, hogy a filmemmel óvatosan kellett megközelíteni a nézőket, A titokzatos kés és A borostyán látcső vallási vetületeit nem lehet majd büntetlenül redukálni, ezzel ugyanis pont a kötetek lelkét ölnénk ki az adaptációból. Anélkül, hogy ne foglalkoznánk Lyra elrendeltetett sorsával, titkos nevével és a mennyek háborújával, nincsenek következő részek. Éppen ezért kiszállok a projektből, ha bárki egy felvizezett folytatásban érdekelt.
Végezetül még a könyvek vallási vonatkozásairól szólnék pár szót. Sokan, akik kezükbe sem vették az irodalmi alapanyagot, akik csak azt tudják szajkózni, amit köremailekben olvastak, azzal vádolják Pullmant, hogy vallás- vagy keresztényellenes. Ezek az emberek egyszerűen nem akarnak tudomást venni azokról a filozófiai és teológia alapkérdésekről, melyek alapszövetét adják a Milton Elveszett Paradicsomából származó idézet után Sötét anyag trilógiának elnevezett munkának. Pullman "bűne" - állítják - nem az, hogy az (emberi) élet értelme, a felsőbb hatalom létezése, az emberi természet mibenléte után kutakodik, hanem hogy a gyakran kánonként elfogadott válaszokban nem bízik, teljesen egyedi gondolati konstrukciót alkot. Pullman fontosnak tartja, hogy a vallást semmilyen politikai erő ne sajátítsa ki, és arra ösztönöz, hogy mielőtt bármilyen ránk erőltetett igazságot elfogadnánk, gondoljuk át.
Hol tartanak a második résszel?
A titokzatos kés forgatókönyvének első változata már elkészült köszönhetően A galamb szárnyaiért Oscar-díjra nevezett iráni írónak, Hossein Amininak. A munka kezdete elsősorban attól függ, hogy a produkcióm hogyan teljesít a pénztáraknál. A színészek természetesen vállalják a folytatást, már a szerződések is a fiókban vannak.
2004 decemberében otthagyta a stábot, majd 2006 májusában visszatért. Miért távozott és aztán miért gondolta meg mégis magát? Mind a kettőnek két oka volt. Azért vettem a kalapom, mert karrierem során sosem rendeztem még olyan produkciót, mely ennyire nagymértékben támaszkodott volna a számítógépes technikára, és valljuk be őszintén, a logisztikával is meggyűlt a bajom. A másik dolog, ami miatt álmatlan éjszakáim voltak, hogy azt gondoltam, nem fogok tudni megfelelni mindenki elvárásának. "Míg egyesek azt képzelik majd, hogy direkt bele akarok taposni a lelkivilágukba, mások azért fognak meggyűlölni, mert imádott könyvüket nem az ő szájízük szerint adaptálom" - ilyen és ehhez hasonló képzetekkel forgolódtam az ágyamban éjszakánként. Időközben sikerült meggyőzni magam arról, hogy az általam írt forgatókönyv megvalósítása mégsem akkora ördöngösség és ráébrednem, ha nem én rendezem meg a művet, süllyesztőbe kerül az egész projekt. Végül arra is rájöttem, hogy kedvenc könyvemet nem megcsinálni szégyen lenne. Ezért megéri karriert, hírnevet kockázatni és ennyi időt beleölni.
