A másik aranyék egy 1,9 centiméter átmérőjű gyűrű, mely két, egymás köré csavart aranyszálból áll. Szakértők szerint a gyűrű egykor egy egyházi elöljáró fabotját ékesíthette. A régészek mindkét leletre befalazott sírokban bukkantak, amelyek az 1209 és 1520 között épült gótikus katedrális kereszthajójának keleti részén, a dóm padlója alatt 2,8 méterre feküdtek.
A sírok valószínűleg még a magdeburgi dóm elődjéből, a X. században emelt és 1207-ben leégett templomból származnak. A három sír közül a középső szinte pontosan az egykori templom főtengelyén fekszik, így kiemelt temetkezőhely lehetett - mutatott rá Rainer Kuhn.
A régészek azonban érdekes módon sem sírlapokat, sem csontokat nem találtak. A középkori fakoporsók korát radiokarbonos kormeghatározás segítségével mintegy ezer évre tették. Ebből arra következtettek, hogy valószínűleg XI. századi magdeburgi érsekek temetkezési helyére bukkantak, akiknek földi maradványait már a XII. században, jóval az 1207-es katasztrófa előtt újratemették.
Ezt támasztja alá az öt-hat ember csontjait tartalmazó tárolóhely is, amelyet a középső sír szélén találtak. A csontokat eredetileg egy faládában temethették újra, miután a sírhelyről kivették őket - vélekedik Kuhn. A főrégész szerint ez a feltételezés egybevág az érsekség krónikájában olvasható feljegyzéssel, miszerint Ruotger magdeburgi érsek (1119-1125) újratemettette hat elődjének földi maradványait a templom középső részén.
A 2010 késő őszéig tartó ásatások célja nem csak a sírok részletes feltárása. A Rainer Kuhn vezette kutatócsapat a templomnak a keresztelőmedence közelében található nyugati végét is szeretné alaposabban feltárni, hogy összehasonlíthassák az itt és a kereszthajó keleti részén alkalmazott építészeti megoldásokat.
A dóm a magdeburgi érsekség katedrálisa volt, a reformáció óta azonban evangélikus templomként működik; a német gótika első jelentős alkotása, I. Ottó német-római császár nyughelye.
