Arcokba írt tájak

Egy-egy jól megfotózott arc vagy mozdulat többet elmondhat, mint egy agyonzsúfolt táj vagy környezet. Az arcokból tájakat olvashatunk ki, környezetet teremthetünk köré. Bálint Zsigmond fotóművész Hagyományok Házában látható kiállításán e sokatmondó vidék tárul fel, hogy Budapestről is rácsodálkozhattunk: mennyi ismeretlen és izgalmas világ vesz minket körül, tőlünk nem is annyira messze.

Az
1937. október 21-én, Marosvásárhelyen született Bálint Zsigmond fotóművész középiskolásként
találkozott a fényképezéssel. Munkáit több száz hazai és külföldi kiállításon
láthatta a közönség. A nyolcvanas évek fordulópontot jelentett pályáján, akkor
került érdeklődési körébe az erdélyi falvak világa, szokásai, tárgyi és szellemi
néprajza. Fényképezett Hargita megye falvaiban, Homoród környékén, a Gyimesekben.

Az Emberközelben című kiállítás gondos válogatás eredménye. A vidéki élettől elszokott ember csodálattal néz ezekre a képekre, a városi forgatagtól nagyon különböző, eltérő életritmust követő univerzum tárul elé a maga szabályaival és különlegességeivel.

Egy olyan kép, amelyen egy fején kendővel ábrázolt idős asszony látható, kevés mondanivalót kínál a felületes szemlélőnek. Azonban érdemes egy ilyen kép előtt időzni, várakozó álláspontba helyezkedni. Egy ilyen típusú fotót ki kell várni. A helyes várakozás és figyelem ismérve, hogy megtörténik. A fején kendővel ábrázolt asszony megtörténik. Pont azzal, hogy nincs a képen, ami pontosan ott van a fotón. Súlyos történeteket képzelünk a kép mögé, miközben azon tűnődünk, hogy a súlyos történet egyben nem tartalmaz-e boldog pillanatokat is. A kendőtől nem látszik a boldogság. Ki tudja, azt oda kell képzelnünk. Azért van a fantáziánk. Egy ennyire kiszolgáltatott arcnak valamilyen értelemben boldognak kell lennie.

Egy másik fotón egy idős nő keze látható. A kézről rengeteg minden leolvasható, a kéz rengeteg mindent elárul. Egy emberi sors rajzolódik ki az ujjak vonalából. Mint minden ember, minden kéz egyedülálló univerzum, önálló és megismételhetetlen élet.

A fotókon régi szokások, foglalkozások is visszaköszönnek: kukoricamorzsoló, sajtkészítő, böllér, borász. Mondhatjuk, az ősi gyökerekig ásnak le Bálint munkái, amelyek a hagyomány természetrajzaként szintén értelmezhetőek. Képein többek között a betlehemes játék és a farsangtemetés is megjelenik.

Bálint Zsigmond fotóinak erénye, hogy tökéletesen átjönnek. Alanyait nem szolgáltatta ki a fényképnek, hanem mint egy rítus főszereplőit, beavatta őket, részévé tette. Nem tolakodott, nem követelt, hanem bevont. Ezért hat mindegyik kép ítélkezéstől mentes, emberi.

Kicsit elvonatkoztatva: ezek a fotók a fogyasztói társadalom kritikájaként foghatók még fel, a ma ismert civilizációt megváltoztató természeti katasztrófát megelőző világokba engednek bepillantást. Szinte mindegyik újragondolást, a saját életünk feletti töprengést sürget. Nem túlzás az állítás: ökoképekkel van dolgunk.

A kiállítás április 30-ig látható.