Zsuffa Tünde, Lezsák Sándor és Szikora Róbert az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje darabját a tervek szerint február 26-án mutatják be Budapesten. A produkció a premiert követően tavasszal turnéra indul a Kárpát-medencében.

Zsuffa Tünde író, a musical alapjául szolgáló Az Ég tartja a Földet című regény szerzője felidézte, hogy Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén két magyar szentet emelt ki: az államalapító Szent Istvánt és Szent Erzsébetet. Az író szerint a készülő darab a hazaszeretetre fog tanítani. Arról is beszélt, hogy a művel rehabilitálni szeretné Gertrúd királynét, akit Erzsébet mellett szintén „a szerelem asszonyának” mutat be. A Szent Erzsébetről szóló történet megírására Szikora Róbert kérte fel. Amikor elkészült a regény, felkérték Lezsák Sándort a dalszövegek és a szövegkönyv megírására.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, író elmondta: húsz éve maga is foglalkozott Szent Erzsébet történetével, a regény pedig megerősítette abban, hogy a történetnek helye van a színpadon és a regényből szövegkönyvet írt. Mint kiemelte, a musical létrehozása csapatmunka volt.

Szikora Róbert, a musical zeneszerzője elmondta: az 1970-es évek közepén született meg a Szent Erzsébet életéről szóló zene megírásának gondolata, amikor Türingiában, Wartburg várában és környékén járt. Majd a 2000-es években kezdett el dolgozni a zenén, 2019-ben kérte fel Zsuffa Tündét a történet megírására. Célja, hogy a musical zenéje a mai kor zenéjéhez hasonlítson, a stílusok közötti átjárások jelenjenek meg a zeneműben, amelynek hangszerelését Kiss Gáborra bízták. A musicalben többek között Dolhai Attila lép színpadra, a további szerepekre pedig november második felében szerveznek válogatást.

Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója, a musical rendezője elmondta: olyan fiatal, tehetséges művészeket válogatnak a szerepekre, akik maguk is példaképek. A produkció díszletét Szendrényi Éva, jelmezeit Berzsenyi Krisztina tervezi. A díszlet és a jelmezek a 1200-as évek elejét idézik meg, ehhez kapcsolódik a nagyon mai zene.

Pataki András, a musical producere elmondta: a tervek szerint az előadás létrejöttét és turnéját az Emberi Erőforrások Minisztériuma több mint 156 millió forinttal, a Miniszterelnökség mintegy 310 millió forinttal támogatja. A produkció két fővédnöke Kásler Miklós miniszter és Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek.

Nyitókép: Pataki András, a musical producere, Cseke Péter rendező, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója, Szikora Róbert zeneszerző, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, író, Zsuffa Tünde író, a musical alapjául szolgáló Az Ég tartja a Földet című regény szerzője és Dolhai Attila színész, énekes (b–j) Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje című musical sajtótájékoztatóján Budapesten, a D50 Rendezvényközpontban 2021. november 8-án. Fotó: MTI/Kovács Attila