Húsz ország több mint hetven kiállítója, köztük húsznál is több magyar kortárs galéria részvételével rendezik meg a 10. Art Market Budapest (AMB) kortárs művészeti vásárt október 22. és 25. között, a Millenáris park kiállítótereiben és parkjában.

Az AMB nem visszavonulással és kivárással reagál az idei járványhelyzetre, hanem a lehetőségek újragondolásával, a magyar kortárs képzőművészeti szcéna előtérbe helyezésével és az összefogás erősítésével – mondta a rendezvénysorozat szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Ledényi Attila alapító igazgató. – Az AMB standjain olyan mesterek, kortárs klasszikusok munkáit lehet megtekinteni és megvásárolni, mint Maurer Dóra, Bak Imre, Fehér László, Hajas Tibor, Bukta Imre, Korniss Péter vagy Konok Tamás. Mellettük a fiatal generáció tagjainak munkáival is szép számban lehet találkozni, a járványügyi előírásoknak megfelelő, biztonságos környezetben – tette hozzá.

Nem hiányoznak a nemzetközi sztárok sem: az egyik külföldi galéria például a nemrég elhunyt Christo munkáit hozza el a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivállal együttműködésben megrendezett vásárra.

Káel Csaba, a CAFe Budapest operatív testületének elnöke hangsúlyozta, hogy az évről évre rendkívül magas színvonalú képző- és fotóművészeti kínálatú Art Market Budapest fontos partnere a fesztiválnak. A CAFe Budapest és az AMB közötti együttműködés immár hét évre tekint vissza, ez alatt a két egymást segítő eseménysorozat a régió vezető művészeti brandjévé vált.

Nyitóképen a tavalyi Art Market