A tavalyi rádiós és televíziós elhangzások után járó jogdíjakat 7682 magyar dalszerzőnek ma fizetik ki.

Az Artisjus 2020-as bevételei drasztikusan csökkentek, így a szerzőknek kifizethető jogdíj összege is visszaesett: tavaly még 8,612 milliárd forintot tudott magyar és külföldi szerzőknek folyósítani az Artisjus, idén 6,48 milliárd forint érkezik a szerzőkhöz. Ennek az összegnek nagyjából a fele jut magyar alkotókhoz.

A májusban és júniusban érkező jogdíjak közül az élőzenei fellépések után járó összeg zuhant a legnagyobbat, de a rádiós elhangzások után kifizetett jogdíj összege is drámaian csökkent, mivel a rádióadók jogdíját a reklámbevételek határozzák meg, amik drasztikusan visszaestek a járvány gazdasági következményei miatt. A televíziós elhangzásokért fizethető jogdíjaknál jóval kisebb, mindössze öt százalék a csökkenés mértéke.

A zenészek bevételeinek átlagosan negyede a jogdíj, az élőzenei fellépések elmaradásával viszont sokaknak ez lett a zenéből származó fő jövedelemforrása.

Az előző évre járó szerzői jövedelmeket az egyesület évente két részletben folyósítja. Ma a 2020-as rádiós, televíziós elhangzások után járó jogdíjat, valamint a vendéglátóhelyeken megszólaló élő háttérzene utáni jogdíjakat kapják meg a dalszerzők: 7682-en részesülnek jogdíjból 46 828 dal, zenemű elhangzásai után. A kifizetés második ütemében, júniusban az Artisjus többek között a tavalyi koncertek, filmzenék után járó jogdíjakat fizeti ki.

„Azért különösen súlyos a helyzet, mert a könnyűzenét érintő lezárások máig életben vannak, de már a szerzői jogdíjak is jóval alacsonyabbak, mint egy éve. A dalszerzők és előadók az egész zeneiparral együtt a biztonságos és tervezhető újranyitást kérik a kormánytól, mert egyre többen vannak, akiknek az utolsó tartalékai is kifogyóban vannak” – mondta Tóth Péter Benjamin, az Artisjus üzleti transzformációs igazgatója.

Nyitókép forrása: Pexels.com/Wendy Wei