Hogy kell elképzelni az Artistaképző diákjainak vizsgaelőadását?
Az artistaképző minden évben lehetőséget kap a cirkusztól, hogy a tanítványai bemutatkozzanak. Bár vizsgaelőadásnak hívják, de inkább egy gálaműsorról van szó, ahol a tanítványaink egy vizsgabizottság előtt, cirkuszi környezetben bemutatják a produkciójukat.
Pontosan milyen produkciókat mutatnak be?
Egy komplex cirkuszi műsorral készülnek, ami pontosan meg van rendezve és koreografálva, és ahol mindenki a saját szakját mutatja be. Az Artistaképzőben 8 éves képzés során négy év után szakosodnak. Ekkor jön el az a pont, hogy a szaktanárokkal közösen mindenki választ magának egy olyan cirkuszi szert, amivel később dolgozni fog. A többség kettőt választ, mert ma már sokkal könnyebb úgy munkát találni, ha két számmal tudnak készülni és fellépni. A mostani vizsgaelőadás egyébként egy különleges eszköz köré épült: a karusszelt az 1920-as években láthatták először a cirkusz nézői. Az iskolában volt egy régi darab, amit felújítottunk, illetve a mai kor technikai jelentőségeit felhasználva meg is változtattunk, így lényegesen több célra alkalmas produkciót lehet vele bemutatni. Gyakorlatilag egy olyan szerkezetről beszélünk, amiből jelenleg egyetlenegy van a világon.
Idén hányan vizsgáznak?
Kilencen. Egy évfolyamon általában 8-10 tanuló végez. Tavaly 12-en voltak, akkor az dobta meg, hogy több volt a csoportszám. A csoportok igyekeznek egyszerre végezni, mert ha valaki még iskolába jár, és nem tette le az érettségit, az megnehezíti, hogy szerződést kapjanak.
Kikből áll a vizsgán a zsűri?
Egy szakmai zsűriről van szó, amiben cirkuszművészek, volt artisták kapnak helyet, illetve van egy vizsgabizottsági elnök is, aki teljesen más területről érkezik, így a részrehajlást biztosan ki lehet zárni. Az artisták természetesen azt is fel tudják mérni, hogy mennyire eladható az a produkció, amit a diákok bemutatnak.
Milyen végzettséget kap az, aki elvégzi ezt a képzést?
Ez egy szakiskola, aki itt levizsgázik, az kap egy artista szakképesítést. Aki úgy gondolja, az, még egy évig az iskola tanulója maradhat és elvégezheti a művészképzőt, ami gyakorlatilag a felsőfokú artista végzettségnek felel meg. Általában azok élnek ezzel a lehetőséggel, akik nem tudnak egyből elhelyezkedni, de akadnak olyanok is, akik pár év múlva visszajönnek, és akkor végzik el. Ők többnyire egy második számot szeretnének betanulni, amihez koreográfiát készítenek, új zenét és új rendezői ötleteket várnak. A jövő évtől indul be a felnőttképzés az iskolában, amiben a 18-22 év közötti korosztály az érintett.
Mennyire könnyű elhelyezkedni annak, aki elvégzi az iskolát?
Igazán jól elhelyezkedi nehéz. Ahhoz, hogy az embert egy nevesebb, és középszínvonalnál magasabb minősítésű cirkusz szerződtesse, ahhoz kell egy olyan előélet, vagy bemutatkozó anyag, amivel el tudnak indulni. Pont azért találta ki a MACIVA, hogy a tehetséges tanulókat már azelőtt szerződteti, hogy végeznek.
Mi a legnépszerűbb szak?
Általában a világban tapasztalt irányzatok szabják meg, hogy éppen mi a népszerű. A lányok körében elsősorban a lebegőszámok a divatosak, de ezekkel az a baj, hogy sok ilyen szám van, ezért igyekezni kell, hogy ne olyat válasszunk, amiből túlkínálat van a piacon. A fiúk főleg az erőszámokat szeretik, a zsonglőrködést kevesebben választják. Az iskola a MACIVA-val együtt figyel arra, hogy melyek azok a számok, amik keresettek. Igyekszünk úgy irányítani a tanulóinkat, hogy az adottságaik mellett azt is figyelembe vegyük, mi eladható, hiszen ebből fognak megélni.
Mi a helyzet a bohócokkal? Az ő képzésüket hogyan kell elképzelni?
Az ő képzésük úgy kezdődik, hogy megtanulnak bizonyos alapokat, mint az egyensúlyozás vagy a zsonglőrködés, illetve sok minden mással is foglalkoznak, zenét tanulnak, illetve nagy hangsúlyt fektetnek a színpadi mozgásra is. Ez így együtt elég komoly feladat. Ha a bohóc elsajátította mindezt, akkor már kellenek az ötletek és a kreativitás. Az igazán jó bohócok a 30 év feletti korosztályból kerülnek ki, amikor már annyi artista tapasztalatot szereztek, amiből össze tudnak rakni egy jó bohóc számot.
Kik tanítanak az iskolában?
Jelenleg 25 tanár van, ebből 11 főállásban dolgozik nálunk, a többiek óraadók. Ennek elsősorban az az oka, hogy jelenleg sokféle szak van, amikhez szaktanárok kellenek. Adott esetben külföldről is szerződtetünk tanárt, amennyiben úgy gondoljuk, hogy egy másfajta légkörre és szemléletmódra van szükség. Szeptembertől például egy kubai zsonglőr fog tanítani, aki másfajta stílust képvisel, mint a magyar zsonglőriskola.
Kötelező elvégezni az artistaképzőt, vagy máshogy is lehet valakiből artista?
Többféleképpen is válhat valaki artistává. Vannak artista családok, amelyek esetében a gyerek ebben a világban nő fel, és megtanul mindent, amit a családtagjai tudnak. Abban nem igazán hiszek, hogy valaki amatőr módon komoly artistává válhat, mert ahhoz ez túl összetett műfaj. Az iskolában rendelkezésre áll mindaz, amivel ez a szakmai tudás megszerezhető: a megfelelő tanári kar, követelményrendszer, felszerelések és biztonsági berendezések. Az sem utolsó szempont, hogy az itteni tanárok pontosan tudják, mik a veszélyei egy-egy számnak, amit egy amatőr vagy laikus nem tud belekalkulálni.
(Fotó: Marosi Antal)