Artists go home!

Szakadjunk el a lehetőségektől, borítsunk egy nagyot - javasolta George Maciunas litván származású, 1947-től az Egyesült Államokban élő művész, a Fluxus atyja, amikor megformálta a XX. század közepe politikai állapotára reagáló ellenművészeti mozgalmat. Éljünk úgy, mintha minden pillanatban alkotnánk, tagadjuk meg a műalkotás leválását az alkotó folyamatról. Ha az ideális társadalom építése forradalmi magatartással elképzelhető, csatlakozzon ehhez a művészet totális forradalma is. A Fluxus megszünteti a határt élet és művészet között, alkotássá avatja a pillanatot, sőt általában minden határt megtagad. A tudatos tervezésbe bevonja a játékosságot és a véletlent, összevegyíti a hagyományos műfajokat és a Gesamtkunstot egy erősen zenei ihletésű pillanatművészettel, a happeninggel, az akcióval próbálja kiteljesíteni, miközben a társadalmi határokat is feloldja, térben és időben áramló jelenségként kezeli a művészetet.

 

Mindezt a hidegháború kellős közepén, éppen a határok megkeményedése idején.

 

Lett is belőle balhé. A nyugaton élő Fluxus művészek koncertjei, akciói megmaradtak a modern polgári életvitellel párhuzamos gondolkodásmódnak, a keleti blokk viszont élesen reagált a Fluxus eszmerendszerére, egyfajta felszabadító erőt látott benne a politikai elnyomással szemben. Erdély Miklós, St. Auby Tamás, Altorjay Gábor, Hajas Tibor performanszaiból áradt a friss levegő, ahogyan Lengyelországban a színházcsináló Tadeusz Kantor vagy Csehszlovákiában Milan Knizak akciói is erős politikai töltést hordoztak. A hetvenes évek közepére nagyjából kialakult az a hálózat, ami Vilniustól San Franciscóig összefűzte a Fluxus művészeket, bárhol mozdult a háló, minden pontja reagált rá.

 

Ezt a kapcsolatrendszert vetíti ki a Ludwig Múzeumban látható kiállítás. Petra Stegmann kurátor alapos munkát végzett: az utólag nehezen megfogható, szanaszét ágazó mozgalomról átlátható, informatív, koherens anyagot állított össze, amiből még így, múzeumba zárva is sugárzik a Fluxus felszabadító szellemisége. Kronologikus rendben végighalad Maciunas Sztálinhoz írott leveleitől, a Fluxus első nyomtatványaitól (néhányról facsimilét készíttetett a kiállításhoz) a jellegzetes Fluxus "műtárgyakig", a mozgalom által bevezetett mail-art jó néhány darabjától a poznani, budapesti, varsói vagy prágai akciók, koncertek fotó- és videóanyagáig, egészen a rendszerváltás körüli Fluxus-jelenségekig. Ügyesen elkerüli a teoretikus unalmat, nem magyaráz (néha ugyan nem ártana több, vagy legalább jobban olvasható szöveg a képek, tárgyak mellé), hanem sorra mutatja be, mi termett a Fluxus nyomán Európa keleti felén.

 

A bejárat melletti falon a Fluxus időtérképéről pontosan leolvasható, milyen mértékben készítették elő ezek az események a politikai fordulatokat, illetve hogyan működtek a berlini fal felhúzásától a lebontásáig. Mert hiába tudott viszonylag kevés résztvevő az Európa keleti tájait összekötő "titkos vodkavezeték" tervéről, hiába csupán néhány száz fiatal élménye volt a 3+1 napos varsói Fluxus Fesztivál 1977-ben, és bár a balatonboglári kápolnatárlatokon messze nem járt annyi magyar értelmiségi fiatal, mint amennyi most, utólag beszél róla, ezeknek az eseményeknek a hatása - a betiltásokkal, rendőrségi balhékkal együtt - mélyen beépült a köztudatba.

 

A Fluxus felforgató ideái mára lecsendesedtek, de tárolódott benne annyi energia, hogy még az internet korában is hatni tudjon a személyes jelenlét, a pillanatnyi akció, ha arra kerül a sor. A kiállítást megnyitó estén akciók és performanszok kísérték az eseményt, április 18-án a Ludwigban egész napos Fluxus szimpózium zajlik.