Arvo Pärt és észak zeneszerzői előtt tiszteleg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

November 15-én, szombaton 18 órától folytatódik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar népszerű sorozata, a Próbatermi vendégség. A Nemzeti Énekkar közreműködésével a kilencvenéves zeneszerző, Arvo Pärt és az északi komponisták előtt tiszteleg a zenekar.

2025.02.22@Müpa_Próbaterem@MNF_foto_Csibi Szilvia (21).JPG
Fotó: Csibi Szilvia

Az elmúlt években egy rendkívül nagy látogatottságú komolyzenei adatbázis, a Bachtrack felmérései szerint újra és újra az észt komponista, Arvo Pärt (1935) lett az év legtöbbet játszott élő zeneszerzője. Különleges rang ez, hiszen nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy a világ koncerttermeiben egy esztendő során a legkülönbözőbb műfajú (kamarazenei, szimfonikus vagy épp kórus-) hangversenyeken a szóban forgó komponista művei csendülnek fel a legtöbbször, más szóval az ő zenéje iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés, az ő művei a legnépszerűbbek.

Bár az alapvetően vallásos indíttatású zenét komponáló Pärt már fiatalon is fojtogatónak érezte a szovjet rezsim légkörét, csak 45 évesen sikerült emigrálnia. Családjával előbb Bécsbe, majd Nyugat-Berlinbe költözött, ahol 2010-ig élt, akkor visszaköltözött szülőhazájába, és a fővárosban, Tallinnban telepedett le.

Érett stílusa nyugati évtizedeiben bontakozott ki. Kevés eszközt használó, lassú eseményritmusú, széles, nyugodt hangzásfelületeket kibontó minimalista zenéje visszatért a hagyományos hangnemekhez, sőt a hármashangzathoz is. A harmonikus összecsengés igényét jelzi saját leleményű stílusa, a tintinnabuli elnevezése is: a latin eredetű kifejezés harangocskákra utal. Pärt műveinek hangulata misztikus és szertartásszerű, a lelkiállapot pedig, amelyet megteremtenek, meditatív.

2023.02.25_Próbatermi vendégség@MNF_fotó_Nagy Attila (8).JPG
Fotó: Nagy Attila

A Nemzeti Filharmonikusok népszerű Próbatermi vendégség sorozatának november 15-i hangversenye a kilencvenéves Arvo Pärt alkotói személyisége és az északi komponisták előtt tiszteleg. A műsort Pärt két-két a cappella kórusműve (Zwei Beter; Peace upon you, Jerusalem; Nunc Dimittis; The Deer’s Cry) keretezi, e keretben pedig az észt szerző egy nevezetes hangszeres darabja, az ezúttal csellón és zongorán felhangzó Spiegel im Spiegel társaságában Einojuhani Rautavaara, Edvard Grieg, Bernhard Henrik Crusell és Jean Sibelius zenéje – vagyis finn és norvég muzsika – szólal meg. Az előadók a Nemzeti Énekkar és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar művészei.

Az est házigazdája: Kökényessy Zoltán, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar brácsaművésze.

A hangversenyt a Müpa Kocsis Zoltán-termében, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar próbatermében tartják november 15-én 18.00 órakor. További információkért és jegyvásárlásért katt ide!

Ez is érdekelheti

Kocsis Zoltán-emlékkoncertet tartanak a Müpában

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar november 6-án Johannes Brahms két megrendítő művével emlékezik egykori főzeneigazgatójára, a tíz éve elhunyt Kocsis Zoltánra a Müpában.

Francia állami kitüntetést kapott Vashegyi György

A karmester a Művészetek és Irodalom Rendjének tiszti fokozatában (Officier de lʼOrdre des Arts et des Lettres) részesült.

Világhírű karmesterek és szólisták a Nemzeti Filharmonikus Zenekar évadában

Baráti Kristóf és Kelemen Barnabás hegedűművészek karmesterként is a pódiumra lépnek, de mások mellett Amerikából Lawrence Foster karmester, míg Franciaországból François Leleux oboavirtuóz csatlakozik a zenekarhoz.

Papp Dániel: A magyar hegedűiskola világszerte híres

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar hegedűművészével a tradíció tiszteletben tartásáról és a folyamatos fejlődés igényéről is beszélgettünk.