Asszonysorsok a tragédia fogságában - OPERAFESZTIVÁL, MISKOLC

Igen, a közönség rálát a művészet ablakán át az emberi sorsdrámákra. Izgalmasan példázták ezt az első produkciók, a Jenufa, A kékszakállú herceg vára és A csodálatos mandarin.

 

    A színpadot a háttérben hatalmas malomkerék uralja; a múlt század fordulójára visz Janacek népszerű operája, a Jenufa. A Nyári Színház üres játékterén mindössze néhány, váltakozó tárgy, bútordarab teszi életszerűvé a jeleneteket (Alekszandr Belozub színpadképe). A folklór ihletésű, kavargóan drámai zene, az énekszólamok lélektani töltete vezette a rendező Vidnyánszky Attilát a megindítóan szép előadás színrevitelekor. A Magyar Állami Operaház első ízben vendégszerepel saját produkciójával a miskolci fesztiválon. Kovács János karmesteri pálcája alatt a maga színgazdagságában elevenedik meg a janaceki zenedráma. Az Ybl-palota tágasabb színpadára tervezett előadást most kisebb térre tömörítette a rendező, de így is festői kavalkádban kel életre a besorozottak duhajkodása s a falusi lakodalom forgataga. A plasztikus kórusmozgatás mindig is nagy erénye volt Vidnyánszky Attilának.

 

    A miskolci vendégjáték újdonsága és revelációja az évtizedek óta világjáró berlini szoprán, Anja Silja föllépése a Sekrestyésné szerepében.  A lelki gyötrelem, a gyilkos szándék és az önmarcangolás tragikus drámája megrendítően vonul végig Silja II. felvonásbéli jeleneteiben. A csecsemőveszejtés előtti nagyáriában a fájdalmas vergődés lírája éppúgy helyet kap alakításában, mint a rettenthetetlenség félelmetes hangorkánja. Az énekesnő a szemünk láttára alakul át az első felvonás ellentmondást nem tűrő nagyasszonyából önmarcangolás gyötörte páriává. Anja Silja példátlan lélektani precizitással formálja meg árnyalatokban gazdag szerepét, nemcsak a nagy énekesnő, hanem a nagy színésznő szuggesztivitása sodorja magával a nézőt. III. felvonásbeli összeomlása a század nagy énekeseinek vizionárius művészetét példázza.

 

Bátori Éva méltó partnereként éli Jenufa szerepét. Kettősük mindenkor megrázó erővel érinti a közönséget. Jenufa szenvedése lírai fájdalommal szólal meg a fiatal énekesnő telten hangzó, szép színű szopránján, szorongásában fogant fohásza belső viaskodásának megejtő áriája, a fiacskáját elveszejtő nevelő anyjának rémes bűnével való szembesülése a rettenetet, rémületet, majd a keresztényi megbocsátás poézisét sugallja. Talán a csélcsap Steva árulását követő gyors megbékélése a gyűlölt Lacával való házasság gondolatával - azaz a Sekrestyésné eredeti tervével - tűnik kevésbé hitelesnek, de ez a libretto szövegének is tulajdonítható.

Minden ízében korhely, remek Stevát alakít-énekel Kiss B. Atilla, akinek pályáján szokatlan szín ez a szerep; a szeretet, a féltés sugárzik Takács Tamara Öreg Buryjánéjából; Wendler Attila Lacája a sértett-féltékeny férfi bosszúját, a fájdalmán felül kerekedő szerelmest ragadja meg, ám alkatilag nem eléggé illúziókeltő; kis szerepében is karakteres hangot üt meg Sárkány Kázmér (Öreg molnárlegény).

 

A kékszakállú herceg vára a német Michael Schulz rendezésében került a közönség elé. Érdeme, hogy a szereplők egymás közti viszonyát emberi közelbe hozta. Magunkfajta, hétköznapi szerelmeseket látunk viszont Meláth Andrea és Palerdi András alakításában. A természetes mozdulatok, vágyódás és egymásra találás, gyanakvás és lassú felőrlődés, eltávolodás lélektani folyamata érhető tetten kettejük viszonyában, amit rendszerint csak az énekszólamokba sűrítve, és nem a játék, a gesztusok szintjén látni a Kékszakállú-színrevitelekben.

    A széles pamlag a párkapcsolat intimebb, természetesebb láttatására is alkalmat ad. Nem találtam viszont következetességet Dirk Becker színpadképének jelrendszerében, az ajtók nyitásában. A farmernadrágos Judit és a lezser fekete inges-nadrágos Kékszakállú természetességéhez képest hol túl elvont, hol didaktikus az ajtók mögötti világ. Míg az egyik "ajtót" egy kopott bőrönd fölnyitása jelképezi, a továbbiakban hol "rendes" kapuk, hol egy hátsó, nyitott helyiség tárul föl, majd egy háttérbe mélyesztett, üvegablak mögötti szoba világosodik meg. A hét ajtó kinyitása sosem hat a meglepetés erejével, holott a zene nagyon is ezt sugallja. A döbbenetet pusztán az énekesek reagálásában érezni, de a nézőt a látvány hidegen hagyja. Didaktikusnak tetszik a férfi fejére helyezett ezüstpapír-korona használata is, amiként a nem létező kincsestárból valódi gyöngyöt emel ki és akaszt a saját és a Kékszakállú nyakába az asszony, aki elsőre még csak nem is borzong a véres ékszertől. A rendezői logikátlanságokat viszont ellensúlyozza Meláth Andrea vérbeli Judit-alakítása és Palerdi András markáns Kékszakállúja.

 

Többedszer láttam viszont Harangozó Gyula hajdani, emblematikus Mandarin-koreográfiáját, melyet most fia rekonstruált. Az itteni Nemzeti Színház nagyszínpadán Fülöp Zoltán kopott-szegényes csavargó-tanya díszletében, Márk Tivadar eredeti jelmezében elevenedik meg Bartók örökbecsű balettje. A markáns karaktertáncok, a Mandarin puritán, lényegretörő megjelenítése későbbi színreviteleket megszégyenítő módon őrzi legendás érvényességét. Bajári Levente szuggesztív erővel táncolja a címszerepet, a lebírhatatlan vágy, a tiszta szerelem csodáját az erőszakos halál fölött; elhisszük neki az újraéledés csodáját. Juratsek Júlia a maga törékenységében expresszív erővel győzi a Lány merész koreográfiában fogant, gyönyörű csáb-táncát, a balettirodalom lányszerepeinek egyik legnagyobb kihívását. A Csavargók (Komarov Alekszandr, Nagyszentpéteri Miklós, Hommer Csaba) szellemes kifejező eszközökkel, a tánc áttételes nyelvén jelenítik meg a történet agresszív vonulatát, a lelketlen suhancokat, a romlott világ elrettentő voltát. Oberfrank Péter vezénylete alatt hol a szerelem bensőséges líráját sugallja, hol drámaian tombol a Miskolci Szimfonikus Zenekar.