Felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki és muravidéki szakköri közösségek munkáiból nyílt kiállítás a Nemzeti Művelődési Intézet székházában Lakiteleken május 23-án. Az eseményt kerekasztal-beszélgetés követte, ahol az ASzakkör Program Kárpát-medencében működő külhoni magyar közösségeinek tapasztalatait vitatták meg.

Az idei évet újdonsággal zárja az egyedülálló ASzakkör Program, melynek keretében minden vármegyében zárókiállításokat szerveznek május 11-e és 31-e között. Az országos eseménysorozaton egyedi kézműves alkotásokkal mutatkoznak be az ASzakkör Program hazánk több száz településén működő közösségei. A program keretében a Kárpát-medencében immáron több mint két és fél ezer szakköri közösség működik Magyarország Kormányának támogatásával, melyekből minden negyedik külhoni régiókban szerveződött. Az ASzakkör kiemelkedő és átfogó programjával aktív szerepet vállal a településeken a közösségépítésben, a helyi identitás erősítésében, valamint ráirányítja a figyelmet értékeinkre és hagyományainkra, elősegíti az aktív közösségi együttműködést és a magyar népi kézművesség tudásanyagának átörökítését.

A felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki és muravidéki szakköri közösségek munkáiból összeállított tárlat megnyitóján dr. Baloghné Uracs Marianna, a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai igazgatója, Péter Szidónia, a Hagyományok Háza Közművelődés-szervezési Osztály osztályvezetője, Molnár Eleonóra, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület elnöke és Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.

A köszöntőkben hangsúlyozták, hogy az ASzakkör Program 2021-es indulása óta igazi sikertörténetté vált. Minden településen működnek olyan közösségek, amelyek fontosak, hiszen erősítik a helyi identitást, de a külhoni magyarlakta településeken a nemzeti identitás megőrzésében is támogatást nyújt az ASzakkör Program.

A szakköri közösségekben nemcsak a közös alkotás örömét élik meg a résztvevők, hanem a közösségi élet működését is biztosítják, és a program alkalmas arra, hogy a kis csoportok szakmailag is fejlődjenek és a közösség javát tudják szolgálni. Ugyanakkor a hagyományos népi kézművesség a 21. században is fontos a fiatalok számára, mert a 21. században tapasztalt problémákra is megoldást nyújthat. A határon túli magyarlakta településeken a szakköri közösségben a magyar nyelvet is tudják gyakorolni a résztvevők az ASzakkör Program során.

A felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki és muravidéki szakköri közösségek munkáiból nyílt kiállítás augusztus 31-ig tekinthető meg a Nemzeti Művelődési Intézet székházában Lakiteleken.