Átadták az előző évadban nyújtott teljesítményért járó elismeréseket, valamint a Gálfy-gyűrű-díjat a Békéscsabai Jókai Színházban.

A társulat szavazatai alapján az évad színművésze fiatal
tehetség kategóriában Földesi Ágnes Villő, érett színművész kategóriában Czitor
Attila, tapasztalt színművész kategóriában pedig Nagy Erika lett.

A legjobb háttérmunkáért adományozott díjat a színház
munkatársainak döntése alapján a 2020/2021-es évadban Kohári Imre
hangtechnikus, tárvezető vehette át.

A Gálfy László színművész, a teátrum egykori igazgatója
emlékére a családdal közösen létrehozott díj, a Gálfy-gyűrű odaítéléséről – az
alapítók szándékának és a hagyományoknak megfelelően – ebben az évben is
szakmai bírálóbizottság döntött. Az idei kitüntetett a teátrum örökös tagja, a
93 éves Dariday Róbert lett. Őt Koltay Gábor rendező a Trianon rockopera
narrátoraként nyújtott teljesítményéért jelölte a díjra.

Az idei évadban a színház elsősorban zenés darabokkal várja a pandémia után visszatérő közönséget. Az évad a Made in Hungária darabbal veszi kezdetét, amelyet Tamási Áron Énekes madár című szerelmes játéka követ. A társulat harmadik bemutatója a Drakula című horror-rockopera lesz, amelyet Seregi Zoltán visz színre. Végül az évadot a Zorba, a görög című musical zárja majd.

Nyitókép: Békéscsabai Jókai Színház Facebook-oldala