Átadták a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát

Kultpol

Az 1872-ben fölavatott, a második világháború óta romos épületet négy év alatt, a kormány 3,2 milliárdos támogatásával újították fel.

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter köszöntőjében arról beszélt: nemes feladat megmenteni egy épületet az enyészettől, de a kormány nem csak ezért támogatta a felújítást. Ennél fontosabb, hogy azt remélik, élet költözik e falak közé. A miniszter azt kívánta, hogy a magyarországi zsidó közösségek ne csak szabadon és biztonságban élhessenek Magyarországon, hanem virágoztassák fel újra azt a vallási és kulturális hagyományt, mely a holokauszt tragédiája előtt része volt Budapest és az ország kulturális gazdagságának.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke megköszönte az építők munkáját és a kormány támogatását. Azt mondta, hála nekik, több mint 70 év hányattatást követően olyan multifunkcionális teret hoztak létre, ahol újra felhangozhatnak a közösség imái, ősi dallamai, ahol lehetőséget biztosíthatnak a zsidó közösség fejlődéséhez, és teret adhatnak fantasztikus kulturális, közművelődési és turisztikai eseményeknek. Felidézte: elődeik a környéken három különböző karakterű zsinagógát építettek, megteremtve ezzel a Dohány utca–Rumbach Sebestyén utca–Kazinczy utca közötti úgynevezett zsidó háromszöget. Mint mondta, bár a közösség tagjai pontosan tudják, hogy miben különböznek egymástól ezek a zsinagógák, a zsidónegyedként emlegetett városrész ma mégis egységes szövetet alkot − mondta el.

Úgy fogalmazott: álmaiban a „Rumbach igazi együttélés házaként szerepel, hasonlatosan egy ünnepi asztalhoz, ahol ott ülnek a családtagok, a közeli és a távoli rokonok, a szomszédok, a barátok, a vallásunkra figyelő rabbik, de még a városon átutazó idegenek, a kosztos diákok vagy az éhező szegények is, mert mindannyiukért felelősséggel tartozunk, hiszen mindannyian Isten képmására teremtettünk”.

Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke azt mondta, hogy a legtöbb állam félt kiállni a zsidó emberek mellett az izraeli–palesztin konfliktusban a közelmúltban. Magyarország azon kevés állam egyike volt, amelynek volt ehhez bátorsága – hangsúlyozta, hozzátéve: ezért az egész világ zsidó közössége hálás.

Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete lélegzetelállítónak, mennyeinek nevezte a felújított épületet. A zsinagóga 150 éves, falai sokat láttak már, jót is, de a második világháború alatt rosszat, harcot, halált. A nagykövet Izrael nevében köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek helyreállítani a zsinagógát, elsősorban a magyar kormánynak.

Az átadó ünnepség elején a közösség tagjai díszmenetben vitték a Tórát a Dohány utcai Emánuel-emlékparktól a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógához, majd elhelyezték azt a zsinagóga tóraszekrényében. Az ünnepségen mások mellett részt vett Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek és Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

Fotók: MTI/Soós Lajos