zsinagóga
Csak rendet akartak rakni a múzeum padlásán, de szenzációs leletre bukkantak
A Magyar Zsidó Múzeum két fiatal munkatársa tavaly nyáron azt a feladatot kapta, hogy rakjon rendet az intézmény padlásán, de a munka hihetetlen eredménnyel járt. Megtalálták annak a 18. századi fazsinagógának a darabjait, amelyet 1911-ben Löwy Ferenc rabbi „Erdély legrégebbi zsidó templomaként” azonosított. E maradványokból nyílt kiállítás a múzeumban.
Az egyetlen erdélyi fazsinagóga maradványait állítják ki a Zsidó Múzeumban
Az egykori Magyar Királyság területén nem volt szokás, hogy egy-egy zsidó közösség fából építsen magának zsinagógát, de mégis van rá példa: az erdélyi Náznánfalva zsidósága fából emelt zsinagógát a 18. század második felében.
Hazatérése nem kívánatos
Megnyílt a Holokauszt Központ legújabb időszaki kiállítása a Páva utcai zsinagóga karzatán. A Hazatérése nem kívánatos a hétköznapi emberek perspektíváján keresztül tárja elénk a holokauszt előtti és utáni évek társadalmi átalakulásának borzalmait.
Film készült Buda egyik legnagyobb zsinagógájának feléledéséről
Buda egyik legnagyobb zsinagógája, a Bocskai úti Újbudai Zsinagóga múltját és jelenét mutatja be Oláh Kata rendező, forgatókönyvíró Hazatalálók című új filmje, amelynek szeptember 24-én, stílszerűen a zsinagógában lesz a premierje.
Különleges programok várnak mindenkit a Zsinagógák Hetén
Különleges szombati vacsorával, a nagyközönség számára is nyitott zsidó újévvel várja többek között az idei Zsinagógák Hete az érdeklődőket, amelyre az őszi zsidó nagyünnepek alatt kerül sor szeptember 19. és október 7. között. A rendezvénysorozat idei mottója „Nézz be hozzánk”, mivel a szervezők várják mindazokat, akik szeretnének bepillantani a zsidó ünnepek és a zsidó élet világába.
Várpalotai Képtárként nyitotta meg kapuit a felújított zsinagóga
A közösségi és kiállítótérként működő épületben jövő tavaszig Pogány Gábor Benő Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásai láthatók.
Újabb zsinagógát mentenének meg a pusztulástól Temesváron
A bánsági városban a gyárvárosi lesz a második zsinagóga, melyet az önkormányzat felújít, miután a Várnegyedben lévőt tavaly több mint 40 év után nyitották meg a nagyközönség előtt, és kulturális központként is működik.
A náci könyvégetésre emlékezik a Fesztiválzenekar a Rumbach zsinagógában
A világirodalom jelentős művei tűntek el a polcokról a nyolcvan éve, a náci könyvégetés idején. A budapesti Goethe Intézet jóvoltából erre a tragikus eseménysorozatra emlékezik az irodalmi szekció, amely a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjét egészíti ki május 9-én a Rumbach zsinagógában.
A hűvös elegancia templomai – Szakrális építészet a reformkorban
A barokkot követő klasszicista stílus először a szakrális építészetben jelent meg hazánkban. II. József 1781-es türelmi rendelete lehetővé tette, hogy a katolikusokon kívül a protestánsok és a zsidók is utcára néző, tornyos templomokat építhessenek.
A zsinagógától a Vasalóházig – Baumhorn Lipót épületei Szegeden
Szeged egyik legjelentősebb műemléke a Baumhorn Lipót által tervezett Új zsinagóga, a világ negyedik legnagyobbja. Tervezőjét dicséri, hogy a benne keveredő sokfajta stílus és óriási mérete ellenére is harmonikus, bensőséges. De Baumhorn világi épületei is a város díszei.
Tardos-Tauszig Árminról nyílt kiállítás Szegeden
A város két világháború közötti művészeti életének szervezésében fontos szerepet játszó Tardos-Tauszig Ármin grafikusművész családjáról, életéről, munkásságáról nyílt kiállítás vasárnap a szegedi Új Zsinagógában.
Magyar közösségek zsinagógái – Kiállítás Kassán
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központtal (MÉM MDK) és a Kassai Zsidó Hitközséggel együttműködve a magyarországi zsinagógaépítészetet bemutató kiállítást készített.
Megújulhat a beregszászi zsinagóga
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken bejelentette, hogy Magyarország és Ukrajna közösen felújítja az egykori beregszászi nagyzsinagógát, a város főterének egyik meghatározó épületét.
Dés Lászlóval lép színpadra a világhírű Rhoda Scott
Rendkívüli bejelentéssel lepte meg rajongótáborát Rhoda Scott jazzorgonista, a Hammond-orgona királynője. A világsztár szeptember 11-én a budapesti Dohány utcai Zsinagógában koncertezik, partnere pedig egy másik zenei csillag, Dés László lesz.
Átadták a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát
Az 1872-ben fölavatott, a második világháború óta romos épületet négy év alatt, a kormány 3,2 milliárdos támogatásával újították fel.
A Rumbach utcai zsinagóga, az együttélés háza
Az átadásra váró Rumbach utcai zsinagógában jártunk, ami egyszerre tölt majd be szakrális, közösségi és kulturális funkciót.