000_36XF6XG_16.jpg

Az Anora nyerte az amerikai rendezőcéh és producercéh díjait

Sean Baker Anora című filmje kapta a hétvégén Los Angelesben az amerikai producercéh (PGA) és a rendezőcéh (DGA) fődíját.

Az Anora, amelyben egy brooklyni erotikus táncosnő összeházasodik egy orosz oligarcha fiával, a cannes-i filmfesztiválon elnyerte az Arany Pálma-díjat, ezzel az idei filmes díjszezon egyik favoritja lett mások mellett a Golden Globe-díjas A brutalista és az Emilia Pérez társaságában.

Mindhárom film esélyes a legjobb film Oscar-díjára is. Baker filmje azonban a hétvégén a mezőny élére került, mivel pénteken a Critics Choice Awards díjátadóján elvitte a legjobb film díját, majd egy nappal később az Amerikai Producerek Céhe (PGA) és az Amerikai Rendezők Céhe (DGA) is Bakernek adta a fődíját.

A két céh díjátadóját Beverly Hillsben rendezték meg szombaton. A producerek által odaítélt, Darryl F. Zanuck producerről és a 20th Century Fox filmstúdió társalapítójáról elnevezett fődíj rendszerint jó előrejelzője a legjobb film Oscar-díjának: az elmúlt 21 évben 16 alkalommal az a film nyerte az Oscar-szobrot, amelyik a producerek díját kapta.

A rendezőcéh díját szintén megbízható barométerként tartják számon: az elmúlt 74 évben a céh 66 győztesének nyújtották át az Oscart is, ami megnövelte Sean Baker esélyét a legjobb rendező Oscarjára.

A DGA a legjobb elsőfilmes rendezés elismerését RaMell Rossnak ítélte oda a Nickel Boys című filmért, amely szintén szerepel a legjobb film Oscarjára jelölt alkotások között.

A hétvégén az animációs filmeket jutalmazó Annie-díjakat is kiosztották. A díjátadón a DreamWorks stúdiójában készült A vad robot kilenc díjat, köztük a legjobb animációs film díját is megszerezte, ezzel ugyancsak a nagy Oscar-favoritok közé került.

Az Oscar-díjról döntő szavazás kedden kezdődik. Jacques Audiard Emilia Pérez című filmje esélyes a legtöbb, 13 kategóriában a díjra. Az Oscar-díj-átadó gálát március 2-án rendezik meg Los Angelesben.

Ez is érdekelheti

A magyar az, aki mögötted megy be a forgóajtón, de előtted jön ki

Mit adott a világnak Hollywood? Jót, vagy rosszat, vitatható. Az azonban tény, hogy a magyarok rengeteget adtak az álomgyárnak, hiszen már az alapjait is hazánkból elszármazott honfitársaink tették le.

Világsztárokat indított el a pályán Korda Sándor, a brit filmipar megteremtője

Hetven éve, 1956. január 23-án halt meg Korda Sándor, aki egy kis alföldi faluból elindulva hódította meg a világot. Őt tartják a brit filmgyártás megteremtőjének, ő az első filmrendező, akit Nagy-Britanniában lovagi rangra emeltek, és a nagyvilágban Sir Alexander Kordaként ismerik.

Zsigmond Vilmos fénnyel írta újra Hollywoodot

Első magyarként nyert operatőri Oscar-díjat, világsztár rendezőkkel dolgozott együtt, munkái és egyedi látásmódja nélkül pedig egészen másképp festene az amerikai mozi második aranykora.

Elhunyt Diane Ladd Oscar-jelölt színésznő

Nyolcvankilenc éves korában kaliforniai otthonában elhunyt Diane Ladd, az Alice már nem lakik itt, a Veszett a világ és a Rózsa és tövis Oscar-jelölt sztárja – közölte november 3-án a színésznő lánya, Laura Dern és volt férje, Bruce Dern.