Átadták a Junior Prima Díjakat ismeretterjesztés és média kategóriában

Egyéb

Hat, harminc év alatti fiatal vehetett át elismerést a Junior Prima Díj magyar ismeretterjesztés és média kategóriájában szerdán Budapesten.

A nettó kétmillió forint pénzjutalommal járó díjat Berecz Péter (ATV), Csóti Rebeka (24.hu), Holló Bettina (Index), Kisbali Bence (Tarján Rádió), Kövesy Károly (Portfolio), valamint Lengyel Emese (Mediaworks) vette át a KAVOSZ Zrt. által rendezett szerdai fővárosi ünnepségen.

Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója felidézte: a Prima Primissima díjat Demján Sándor alapította 2003-ban, tíz éven keresztül személyes támogatásával működött, majd átadta Csányi Sándornak, aki az OTP-n keresztül viszi tovább küldetését. A Prima Primissima mozgalom olyan kiemelt társadalmi jelentőségű üggyé vált, amit senki nem gondolt volna korábban – hangsúlyozta a vezérigazgató, hozzátéve, hogy 2007-ben a díjazást a 30 év alatti, Magyarországon vagy a külhoni magyarlakta településeken élő tehetséges fiatalokra is kiterjesztették. Idén 36 jelölt közül választotta ki a zsűri a hat győztest, a bírálóbizottság egyetértésben döntött a díjazottakról.

Az elismeréseket a zsűri tagjai nyújtották át a díjazottaknak. A bírálóbizottság tagjai között van Krisán László mellett Balogh Gabriella, a Net Média Zrt. résztulajdonosa; Holló Márta, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója; Vaszily Miklós, a TV2 elnöke; Kovács Tibor, a Ringier Hungary Kft. ügyvezető igazgatója; Gundel Takács Gábor újságíró, műsorvezető, kommentátor; Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója; Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke; valamint Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára.

A Széchenyi Kártya Programot irányító KAVOSZ Zrt. a kezdetek óta a Prima Primissima díj egyik támogatója volt, de 2014-től önálló szerepet is vállal a tehetségek támogatásában. Társalapítóként a Junior Prima Díj sajtó kategóriájának gondozója lett. 2021-ig a Junior Prima díjak sajtó kategóriájában díjazták, 2022-től pedig ismeretterjesztés és média kategóriájában díjazzák a fiatal tehetségeket.

A képen a díjazottak és a zsűri. Fotó: Meggyes Bence. Forrás: Média1