Boros Misi és Balázs-Piri Soma zongoristák, a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató korcsoportgyőztesei kapták meg elsőként a Magyar Klasszikus Zene Ifjú Nagykövete Díjat hétfőn Budapesten.

A két, 20 év alatti
muzsikus a magyar klasszikus zene megismertetését és terjesztését szolgáló
kimagasló művészeti teljesítménye elismeréseként vehette át az oklevelet a
díjat alapító Kásler Miklóstól, az emberi erőforrások miniszterétől.

 Kásler Miklós az utánpótlás fontosságát
hangsúlyozva bejelentette, hogy a Virtuózok hatodik évada, a Virtuózok V4+
Közös nyelven beszélünk című műsorfolyam a visegrádi négyek tagállamai,
Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia mellett Szerbia
tehetségeit is felkutatja és bemutatja majd.

Kásler Miklós
hozzátette: az eszméket meg kell személyesíteni, fel kell mutatni konkrétan,
hogy ki képviseli a tehetséget, kiről lehet példát venni. Mint mondta, a két
díjazottra nemcsak zenei tehetségük miatt, hanem emberi tulajdonságaik miatt is
esett a választás. Kiváló tanulók, szerények és szorgalmasak - méltatta a két
fiatal zenészt az emberi erőforrások minisztere.

A Magyar Klasszikus
Zene Ifjú Nagykövete díjat, amelyet évente két alkalommal adnak majd át a 20
évnél fiatalabb művészeknek, márciusban alapította Kásler Miklós.

A 16 éves Balázs-Piri
Soma 8 és fél évesen ült először zongorához, tanára 7 éve Sóti Szobonya Emőke a
szegedi Király König Péter Zeneiskolában. Számos nemzetközi és országos
zongoraverseny díjazottja. A Virtuózok tehetségkutató korcsoportgyőztese lett
2018-ban, tavaly miniszteri dicséretben részesült és ő lett Szeged Ifjú
Tehetsége.

A 17 éves Boros Misi
tanára a kezdetektől Megyimóreczné Schmidt Ildikó. Nyolcéves kora óta minden
hazai versenyen, amelyen elindult, korcsoportjának győztese lett, de nyert
többek között Rómában, Milánóban és Párizsban is. A 2014-es Virtuózok
tehetségkutatóban a Kicsik korcsoportjának győztese volt.

Boros Misi és
Balázs-Piri Soma 2019 őszén egész estés koncertet adtak a dohai Katara
Operaházban. Mentoruk Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész.

A Virtuózok V4+ Közös nyelven beszélünk című műsorfolyam az öt ország főbb tévécsatornáin futó párhuzamos közvetítéseken mutatja be a versenyzőket. A jelentkezési korhatár a zenész szólisták esetében 18 év, az énekesek esetében 20 év lesz. Az idei sorozatban a résztvevő nemzeteket egy-egy zsűritag képviseli majd. A jelentkezéseket július 19-ig várják a jelentkezes.virtuozok.hu oldalon.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd