A Kodály 140 koncertsorozat negyedik, szombati hangversenyén adták át a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek díjait.

A 2021/2022-es Évad énekkari művésze címet, a Vásárhelyi Zoltán-díjat Nemes Edit énekművész, az alt szólam tagja vehette át, az Évad zenekari művésze elismerést, a Ligeti András-díjat pedig Fejérvári János brácsaművésznek ítélték oda.

A három évtizedes múltú díjakat Devich Márton, az MRME ügyvezető igazgatója, Vásáry Tamás, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának elnök-karmestere, valamint Pad Zoltán, a Magyar Rádió Énekkarának vezető karnagya adta át az Olasz Kultúrintézetben.

Az Évad művésze díjakat minden évadban a társulat ítéli oda titkos szavazás útján az arra érdemes művész kollégáknak.

A Vásárhelyi Zoltán-díjat a Magyar Rádió Énekkarának egyik emblematikus karnagyáról nevezték el. Az idei díjazott, Nemes Edit Vácon született. A debreceni konzervatóriumban kezdett éneket tanulni, a Debreceni Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola magánének tanszakán 1985-ben szerzett diplomát Szerdahelyi Éva tanítványaként. Tanulmányai idején már a Kodály Kórusban énekelt. 1985 augusztusában kezdődött pályafutása a Magyar Rádió Énekkarában, amelynek már 37 éve tagja.

Az ünnepségen Devich Márton
bejelentette, hogy a zenekari díj mostantól a tavaly elhunyt Ligeti András
Kossuth-díjas hegedűművész és karmester nevét viseli, aki öt éven át a Magyar
Rádió Szimfonikus Zenekara karmestere, majd három évig igazgató-karmestere
volt.

Az idei díjazott, Fejérvári János pedagóguscsaládban született Kapuváron. A helyi zeneiskolában kezdett hegedűn tanulni. A Zeneakadémiát Lukács Pál tanítványaként a brácsa tanszakon végezte el. Pályája elején szólamvezetőként dolgozott az Operaházban. Alapító tagja volt több nagy múltú hazai zenekarnak is. Tanított a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumban is, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző tagozatán. Csaknem 20 évig volt tagja a Kodály Vonósnégyesnek. 2004 óta dolgozik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarában, amelynek szólamvezetője.

A szombat esti koncertet a Bartók rádió élőben közvetítette. Elhangzott a Zrínyi szózata, az 50. genfi zsoltár, a Semmit ne bánkódjál és a 16. századi református prédikátor zsoltárparafrázisa ihlette Psalmus Hungaricus. A hangversenyen részt vett Kodály Zoltán özvegye, a 81 éves Péczely Sarolta is.

A nyitókép forrása: a Magyar Rádió Művészeti Együttesei