Átadták a Budavári Palotanegyedben kedden a Nemzeti Hauszmann Program keretében megújult Habsburg-kaput és a Halászó gyerekek kútját és teraszát, amely szabadtéri kiállítással és adventi vásárral várja a látogatókat.

A Nemzeti Hauszmann-program célja helyreállítani a Budavári Palotanegyed világörökségi helyszínhez méltó állapotát, egyben kialakítani egy olyan városrészt, amely színvonalas eseményekkel és programokkal szólítja meg a közönséget − mondta el a beruházás sajtótájékoztatóján a Várkapitányság Nonprofit Zrt. turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettese.

Sikota Krisztina emlékeztetett arra, hogy idén megnyílt a palota rekonstruált Szent István-terme, majd az eredeti formájában visszaépített Lovarda is, melynek környezetében megújult a Csikós-udvar, visszaépítették a Stöckl-lépcsőt és a Hauszmann-rámpát, valamint új lifteket alakítottak ki. A program fontos állomása a Sándor-palota előtti Habsburg-kapu, az onnan a dunai teraszokig vezető lépcső, valamint a Halászó gyerekek teraszának megújítása is.

Sikota Krisztina elmondása szerint a díszes építmény Hauszmann Alajos tervei szerint készült, a kovácsoltvas kapu és a kerítés pedig Jungfer Gyula munkája. Mint emlékeztetett, a kerítés sarkára nemrég került vissza Donáth Gyula grandiózus turulszobra, amely szintén teljes körű helyreállításon esett át.

A tavaly megújult Mátyás kútja után 2021 végére a Halászó gyerekek kútjának rekonstrukciója készült el, a szobor körül pedig az eredeti méretére építették vissza a kútmedencét, de helyreállították a környező zöldfelületeket és a burkolatokat is − számolt be a munkálatokról Sikota Krisztina.

Kiss Henrietta, a Várkapitányság sétavezetője felidézte, hogy a második világháborúban sérüléseket szenvedett Habsburg-kapu helyreállítását a hetvenes–nyolcvanas években végezték el, az építmény állapota azonban azóta sokat romlott. Most helyreállították a kapu kőfelületét, pótolták a hiányzó kovácsoltvas betéteket, és megoldották a vízelvezetési problémákat is. Az 1900-ban átadott Halászó gyerekek kútja Senyei Károly szobrász alkotása, amely egy óriási harcsával viaskodó kisfiúkat és egy őket figyelő kislányt ábrázol − közölte Kiss Henrietta.

Kőrösi Gábor, a Várkapitányság kommunikációs igazgatója a Nemzeti Hauszmann-program jelenleg zajló beruházásairól szólva elmondta, hogy a Dísz téren már megkezdték az egykori Honvéd Főparancsnokság és a Vöröskereszt-székház rekonstrukcióját, a Szent György téren pedig a József főhercegi palota, valamint alatta a Fehérvári-rondella helyreállítását, de folyamatban vannak a Budavári Palota A és B épületének rekonstrukciójához szükséges kutatások is. Az újjászületett Halászó gyerekek terasza egy a Várnegyed múltját megidéző, ünnepi szabadtéri kiállítással és adventi vásárral nyílt meg a nagyközönség számára.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu