Átadták a mintegy 9,5 milliárd forintból felújított és kibővített kaposvári Csiky Gergely Színházat hétfőn.

Fülöp Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának
művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes
államtitkára, a színház igazgatója az Orbán Viktor kormányfő jelenlétében
megtartott eseményen hangsúlyozta: a teátrum célja, hogy tartósan meghatározó
szereplője legyen a magyar színházi életnek. Olyan intézményként működjön,
amely azonos művészeti igényesség mellett ugyanúgy képes elvállalni a tabuk
ledöntését, ahogy a hagyományok megőrzését.

A mai kor színháza egyre inkább túllépi az előadóművészet határait, nyitva ezzel a társművészetek irányába – fogalmazott, rámutatva, hogy ezt a tendenciát felismerve a Csiky Gergely Színházat mint a dél-dunántúli régió meghatározó teátrumát nemcsak művészeti, hanem kulturális központként is definiálják.

 „Meggyőződésünk, hogy a színház egyik kiemelt feladata a 21. századi intermediális társadalmak aktuális problémáinak érzékeny bemutatása a magyar nyelviség és identitás prizmáján keresztül" – hangsúlyozta. Kitért rá, hogy a Csiky Gergely Színház ennek jegyében határozza meg műsorát, művészeti koncepcióját a következő években.

Fülöp Péter kiemelte, hogy „a színház meghatározó múltja büszkeség, felelősség és lehetőség", az intézmény története során öt Kossuth-díjast, tizenkét érdemes művészt, huszonnyolc Jászai-díjas művészt adott Magyarországnak.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere arról szólt, hogy a Csiky fogalommá, a kaposváriak ügyévé vált, amelyet féltve gondoztak, mert a város sorsa egybefonódott a szecessziós épület sorsával: ahogy az egyre korosabb épületnek állnia kellett a megpróbáltatásokat, az itt élőknek úgy kellett megküzdeniük hol a gazdaság hideg racionalitásával, hol a politikai széljárás időnként fojtogató hátrányaival.

Húsz évnek kellett eltelnie, hogy olyan kormánya legyen Magyarországnak, amely minden korábbinál nagyobb felhatalmazást kapott nemzeti politikájához, és hogy „ne csak észrevegyék a hulló vakolatot, hanem a város mellé álljanak, és lehetőséget kapjunk, hogy termőre fordítsuk mindazt, amiért a kaposváriak közössége nagyon sokat dolgozott és építsük a várost a magunk dicsőségére" – mondta.

A Kaposvár jelképének számító Csiky Gergely Színház épülete
Magyar Ede és Stahl József tervei alapján készült 1911-ben, benne 1955-től
működik állandó társulat. Az ingatlant 1965-ben kibővítették, az 1980-as évek
végén felújították, egészen mostanáig azonban jelentős átalakítást nem végeztek
rajta, modernizációja esedékessé vált.

A teátrum a három éven át tartó, műemléki szempontú
kivitelezés során kívül és belül egyaránt megújult, hogy megfeleljen a 21.
századi igényeknek. A 9 ezer négyzetméteres, három játszóhelyes épületnek új
előcsarnoka lett, nagyterme 450, kamaraterme 150, stúdióterme 50 néző
befogadására alkalmas.

A színház különlegessége a világviszonylatban is korszerű, egyes megoldásait tekintve Magyarországon kevés helyen alkalmazott színpadtechnika. A teátrum úgynevezett felső színpadgépészete teljesen gépesített lett, a színpadba pedig egy nagy dobforgót építettek be süllyedőkkel, liftekkel, amelyek érdekes színpadképek gyors beállítását teszi lehetővé. Mindez a minden igényt kielégítő, költséghatékonyan üzemeltethető világítás- és hangtechnikával együtt jelentősen növeli az előadások nyújtotta élményt.

Az ünnepélyes megnyitón bemutatták Csiky Gergely Buborékok című vígjátékát, amelyet Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója rendezett.

Fotók: MTI/Varga György