Átadták a Müpa zeneműpályázat díjait

Kultpol

Átadták a Müpa 2020-ban meghirdetett zeneműpályázatának díjait szerdán Budapesten.

A tizennégy zeneművészeti kategóriában kiírt pályázatra 258 pályamunka érkezett be, amelyek közül 48 zeneszerző és alkotótársaik 54 művét díjazták – mondta el az ünnepségen Eötvös Péter zeneszerző, karmester, a zsűri tagja.

Kiemelte, hogy a Müpa a 15., jubileumi évada alkalmából olyan kitűnő, átfogó spektrumú pályázatot hirdetett meg, amelyre ismeretei szerint eddig nem volt példa.

A pályázatra szóló- és kamarazenei, kamarazenekari és kamaraszimfonikus, szimfonikus zenekari, kórus- és vokálszimfonikus művekkel, felnőtteknek szóló, valamint gyermek- és ifjúsági kamaraoperákkal, táncetűd kísérőzenékkel, táncelőadáshoz vagy némafilmhez készült kísérőzenékkel, kis dzsesszformációra és nagy dzsesszformációra komponált művekkel, új magyar musicallel és rockoperával is lehetett nevezni.

A Müpa közösségformáló erejére és küldetésére hívta fel a figyelmet Káel Csaba, az intézmény vezérigazgatója. Elmondta, hogy ezt a közösséget az alkotóművészek, a közönség és az intézmény alkotja, s fontos találkozási pontja a Müpa. Kitért arra is, hogy nemcsak követni szeretnék a trendeket és a jó példákat, hanem olyan mintákat és újításokat teremteni, amelyek követhetővé válnak. Ez a pályázat is ilyen – hangsúlyozta.

Kosztolánczy Gábor
vezérigazgató-helyettes arról szólt, hogy a jövő feladatai közé tartozik az 54
díjazott pályamű műsorra tűzése, valamint ennek a már jól kialakult pályázati
metódusnak a továbbvitele.

A közelmúlt legszélesebb műfaji spektrumú hazai zeneműpályázatának kiírásával a Müpa célja az volt, hogy minél gazdagabb műfaji palettán segítse elő új magyar zeneművek megszületését, valamint az, hogy a honi együttesek és partnerintézmények bevonásával tartós együttműködésre ösztönözze az előadó-művészeti ágak képviselőit a mai zene népszerűsítése és új művek bemutatása terén.

A zeneműpályázat a díjazott művek online kihirdetésével zárult decemberben.

A díjak átadását és a szerzőkkel való személyes találkozást azonban a pályázat lezárultakor nem volt lehetőség megszervezni. A pályázat díjkiosztó ünnepségét a Müpa újranyitása alkalmából rendezték meg szerdán.

Nyitókép: Müpa/Csibi Szilvia