Kiemelkedő eredményeiért három magyar kutatónőt díjaztak

Tudomány

Pápa Zsuzsanna fizikus, Turiák Lilla gyógyszerész, valamint Borbély Éva egyetemi docens kapták idén a L'Oréal–UNESCO A Nőkért és a Tudományért elnevezésű díjat kiemelkedő kutatási eredményeikért.

Dr. Borbély Éva, Dr. Pápa Zsuzsanna és Dr. Turiák Lilla
Dr. Borbély Éva, dr. Pápa Zsuzsanna és dr. Turiák Lilla

Huszonkettedik alkalommal adták át idén a kivételes tehetségű magyar kutatónőknek járó, hét és fél millió forint összdíjazású elismerést hétfőn délután Budapesten, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban. A díj alapítói azt szeretnék elérni, hogy minél több tehetséges, sikeres nő legyen ismert és elismert a pályáján.

Pápa Zsuzsanna, az ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézet és a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatója azt vizsgálja, hogy a különböző mintázatú, alakú fémek lézeres lövésével mennyi energia összpontosul. A kutatónő azon dolgozik, hogy a fény ténylegesen oda koncentrálódjon, ahol a reakciók lejátszódnak, ahol az energia a legnagyobb mértékben keletkezik. Kutatásának eredményei a jövőben hatékonyabb napelemrendszerek fejlesztéséhez vezethetnek, amelyek kisebb felületen a megfelelő fémmintázatokkal több energiát állítanak elő. Munkájának az informatikára is jelentős hatása lehet a jövőben. A fémek lézeres megvilágításakor az elektronok hullámokban terjedni kezdenek, ez a tulajdonság információtovábbításra is felhasználható. A fényhullámok nagyságrendekkel gyorsabb működést tesznek lehetővé, mint a számítógépekben használt elektronikai megoldások, ez azt jelenti, hogy a valós gyorsaságuk ezerszeresére nőhet. A fényalapú információ átadás lehetővé teszi majd, hogy olyan műveletek, amelyek megoldása eddig napokba tellett, pár óra alatt megvalósuljanak.

Turiák Lilla, a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont MTA-TTK Lendület Glikán Biomarker kutatócsoport vezetője a tüdőrák és prosztatarák kutatásával foglalkozik. Munkája során olyan módosulásokat azonosít tüdőrákos betegek mintáiból, amelyek összefüggésbe hozhatók azzal, hogyan reagál majd a beteg egy adott kezelésre. Hosszú távú célja egy egyszerű vérvizsgálat kidolgozása, amelynek segítségével a terápiák kimenetele előre jelezhetővé válik. Kutatásai a prosztatarákra is kitérnek, bár itt a kezelések eredményesebbek, de a daganattípus kezelésében is létfontosságú lehet a betegség lefolyásában kulcsfontosságú szereplők azonosítása.

Dr. Borbély Éva, Dr. Pápa Zsuzsanna és Dr. Turiák Lilla
A három kiemelkedő magyar kutatónő

 

Borbély Éva kutatásaival a központi idegrendszeri betegségek, mint például az időskori memóriazavar, stressz, szorongás, depresszió és a krónikus fájdalommal járó kórképek közötti kapcsolat megismeréséhez járul hozzá. A Pécsi Tudományegyetem Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének munkatársa munkája során azokat a területeket vizsgálja az idegrendszerben, ahol a fenti pszichés és a fizikai fájdalommal járó betegségek hírvivő molekulái találkoznak, és kapcsolatba kerülnek egymással, célja, hogy pontosan megismerje, milyen folyamatok mennek végbe a központi idegrendszerben, és az ott történt kapcsolódások milyen hatással vannak a betegek állapotára. Az összefüggések feltárása a jövőben segítheti az olyan terápiák bevezetését, amelyek egyszerre több betegséget is kezelhetnek. Munkájának eredménye olyan finomhangolásra képes gyógyszerkészítmények kifejlesztése lehet, amelyek esetén kevesebb mellékhatással érhető el javulás a betegeknél.

Az elmúlt huszonkét évben hatvan magyar kutatónő részesült az ösztöndíjban, a vállalat eddig több mint 87,5 millió forintot osztott szét a magyar tudósok között. A több mint két évtized alatt díjazottak tanítványai közül is többen kapták meg az elismerést, valamint a díj kutatónőket és kutatócsoportokat hozott össze, akik később közös projekteken dolgoztak együtt. A program védnöke a Magyar Tudományos Akadémia.

Fotó: L'Oréal