A 25 évnél fiatalabb művészek között az iráni Samim Minu kapta a VI. Szegedi Nemzetközi Hárfaverseny első díját, melyet vasárnap este adtak át. A 14 év alatti zeneiskolások között a Dél-Koreából érkezett Kim Cshe-von végzett az első helyen, a legfeljebb 19 éves középiskolások között pedig a litván Giedra Julija Tutkute.

A hárfazenét népszerűsítő, a fiatalabb generációnak bemutatkozási lehetőséget kínáló versenyt 2007-ben indította el Gorbunova Natália, a Szegedi Szimfonikus Zenekar hárfaművésze, a Király-König Péter Zeneiskola hárfatanára. Az elmúlt másfél évtizedben komoly nemzetközi presztízst szerzett versenyen a fiatal zenészek rendszeresen le tudják mérni, mennyit fejlődtek. A versenyen az elmúlt években több mint negyven országból háromszáz hárfaművész vett részt. A zenei tanulmányok teljes spektrumát lefedő versenyt idén is három kategóriában hirdették meg: a 14 év alatti zeneiskolásoknak, a legfeljebb 19 éves középiskolásoknak, valamint a 25 évnél fiatalabb pályakezdő művészeknek. 29 országból mintegy 60 versenyző érkezett Szegedre, a szomszédos országok mellett többek között Koreából, Franciaországból, az Egyesült Államokból, Szingapúrból, Egyiptomból, Mexikóból, Németországból, Olaszországból és Oroszországból.

A verseny programját úgy állították össze, hogy a szabadon választott művek terén lehetőséget adjanak a versenyzőknek egyéniségük bemutatására, emellett a kötelező darabok révén mégis valamelyest összehasonlíthatóvá tegye a részvevőket. A szervezők célja a magyar kultúra nemzetközi népszerűsítése is, így a kötelező művek minden versenyen magyar zeneszerzők alkotásai. Kodály Zoltán születésének 140. évfordulója alkalmából idén a zeneszerző műveiből válogattak: az U14-es kategóriában a Gyermektáncok hárfaátiratából választhattak egy tételt az indulók, a középiskolások pedig a Háry János-daljáték Intermezzo című tételét mutatták be.

A szervezők a program összeállításakor megemlékeztek a 110 éve elhunyt Alphonse Hasselmansról is. Az U19-es és U25-ös kategória indulóinak a belga születésű francia hárfaművész-zeneszerző alkotásai közül is választaniuk kellett egy-egy művet.

A képen az U19-es kategória győztesei. Fotók forrása: Szegedi Nemzetközi Hárfaverseny