Tümörkény.díjas.jpg

Átadták a Tömörkény-díjakat Szegeden

Átadták a 2024-es Tömörkény-díjakat a szegedi Móra Ferenc Múzeumban: Varga Sándor régész és Varga Zita humánpolitikai adminisztrátor kapta meg az elismerést.

Varga Sándor 2010 óta dolgozik a Móra-múzeumban. Ezen idő alatt a múzeum gyűjtőterületén szinte nincs olyan település, ahol ne végzett volna feltárásokat. Ásotthalomtól Hódmezővásárhelyig, Makótól Baksig számtalan kisebb és nagyobb volumenű feltárást vezetett. Jelenleg aktívan részt vesz a leendő BYD-gyár területének régészeti feltárásában. A napi munka mellett pedig társszerkesztője a Móra Ferenc Múzeum Évkönyvének, ahol rendszeresen publikál is.

Varga Zita
Varga Zita

Varga Zita több mint 25 esztendeje a Móra Ferenc Múzeum munkatársa. A fontos háttérfeladatokat végző szakember munkája nélkül a közgyűjtemény az elmúlt évtizedben nem érhette volna el az országos tekintélyt kiváltó szakmai eredményeit. Munkáját nagy precizitással végzi, a különböző kiállítások adminisztratív hátterének biztosításában, a múzeum mindennapi működésében kiemelt feladata van. A Tömörkény-díjat 1994-ben alapította a közgyűjtemény a kiemelkedő szakmai teljesítmények elismerésére.

Fotók forrása: Móra-múzeum

Ez is érdekelheti

Kiállítóhely és kutatóközpont is lesz a debreceni Természettudományi Múzeum

Több mint 100 év után először épülhet önálló, kifejezetten a Magyar Természettudományi Múzeum igényeire szabott kiállítóépület és gyűjteményi központ. A debreceni épületkomplexum a természetvédelem, a biodiverzitás és a fenntartható fejlődés első számú magyarországi bemutatóhelye, élmény- és tudományos központja lesz.

Hírmozaik – január 30.

Döntöttek az idei HAB-díjakról, Zaz ismét Pesten koncertezik, márciusig várják a pályázatokat az óvodáktól és félszáz kísérőprogram látogatható a budapesti divathéten.

Elhunyt Kőszegi Imre, a magyar jazz kiemelkedő alakja

A dobos, zeneszerző, Liszt Ferenc-díjas magyar jazzmuzsikus, aki számos világsztárral játszott együtt, csütörtökön, 81 évesen halt meg – tette közzé a jazz.hu szakmai portálon bejelentett gyászhírt az MTI.

Hírmozaik – január 29.

Rudolf Péterrel elégedett a főváros, évszázados könyvborító rejtette a Gutenberg-biblia töredékét, ismét világszínvonalú a Bartók Tavasz, és Szentendrére jönnek Erdély ízei.