Az idén hatodik alkalommal átadott díjat a tizennégy éve alapított Artmagazin zsűrije ítéli oda. A hazai és nemzetközi művészeti világ érdekességeiről, népszerű életművek legfrissebb kutatásairól, izgalmas képnyomozási ügyekről olvasmányosan író és gazdagon illusztrált magazinban a közönség elsőként olvashat a szenzációszámba menő történetekről. A második világháborúban nácik és oroszok által ellopott műkincsek hazatalálásáról, a filmbe illő módon, Stuart Little kisegér segítségével előkerült képről, az eltűntnek hitt Vaszary-pannó regényes fordulatairól az Artmagazin közölt elsőként színes, sok képpel kísért anyagot. Az Artmagazin mint a kortárs képzőművészeti vásárok nagy barátja, már évek óta díjazza a hazai képzőművészeti vásárok legszebb standjait. A hagyományt teremtő elismerést először ? a Budapest Art Fairen ? a Kisterem Galéria nyerte el, majd négy éve ? már az Art Market Budapesten ? a 2B Galéria Waldsee 1944 nemzetközi levelezőlap-kiállítása, ezt követően a Vintage Galéria, tavalyelőtt a Trapéz Galéria, 2015-ben pedig a Trema kiadót is üzemeltető, montenegrói ISU ? Institute of Contemporary Arts vihette haza. A díj odaítélésénél a zsűri a kiállítótér egységességét, ízlését, a galerista válogatásának önazonosságát értékeli, és figyelembe veszi azt is, a stand és megjelenítése hogyan segíti a magyar képzőművészet nemzetközi kontextusba illesztését. Ez utóbbi a mostanra már angol nyelvű tartalmat is közlő magazinnál kifejezetten hangsúlyos lett.

 

Idén a VIOLUK Contemporary standja nyerte el az Artmagazin-díjat, mert egy kifejezetten kereskedelemre fókuszáló környezetben is sikerült otthonos, lakásgaléria hangulatot teremtenie ? válogatásával, a bemutatás módjával emlékeztet arra, hogy a művészet alapvetően személyes, emberi tevékenység és elköteleződés. Standján a Ludwig Múzeum életmű kiállításáról is ismert építész-designer Yona Friedman lakása és gondolatai köszöntik a látogatót. Mellette Hajas Tibor, Kuchta Klára, Major János, Reigl Judit és Bernar Venet műveit láthatjuk a falakon.

 

?Az Artmagazin közvetlen viszonyt alakít ki olvasói és a művészet között, és épp ez tetszett a VIOLUK standján is: hogy látszik, szenvedélyesen érdeklik azok a művészek és témák, amikkel foglalkozik. A lelkesedést és a friss szemléletet is díjaztuk, amikor neki adtuk az Artmagazin-díjat? ? mondta Topor Tünde, az Artmagazin alapító-főszerkesztője. A díj azt adja, amellyel meggyőződése szerint legtöbbet tehet egy kortárs galériáért: presztízst, anyagi támogatást, vagyis kedvezményes részvételt a vásáron, kommunikációt és reprezentatív megjelenést a magazinban. ?Nagyon büszkék vagyunk az Artmagazin-díjra! Hálásak vagyunk a szakmai zsűrinek és az erre is nyitott közönségnek, hogy így értékelték a munkánkat. Idén nemzetközi perspektívából mutatunk be magyar művészeket. Legfőbb feladatunk a közvetítés, és tudjuk, fontos szerepe van a válogatásnak, ugyanakkor azt gondoljuk, sikerünket legfőképp az általunk bemutatott művészeknek és munkáik minőségének köszönhetjük? ? mondta a díj átvételekor Lukács Viola kurátor, a VIOLUK Contemporary vezetője.

 

A zsűri idén egy nemzetközi szakemberrel, Páldi Lívia kurátorral egészült ki, aki számos, európai intézménynél szerzett tapasztalata után 2011 és 2016 között a BAC ? Baltic Art Centert vezette.

Az idei testület tagjai tehát:

Topor Tünde, az Artmagazin főszerkesztője

Winkler Nóra, az Artmagazin stratégája

Szikra Renáta, az Artmagazin szerkesztője

Páldi Lívia független kurátor

Mucsi Emese, az Artmagazin Online főszerkesztője

Szilágyi Róza Tekla, az Artmagazin Online szerkesztője