A magyar kultúra ősi gyökerekből táplálkozik: a történelem során nagyon sokféle nép, népcsoport csapódott a magyarsághoz, és mindenki hozta a saját gyökereit, motívumait, dallamait, ábrázolásmódját, életszemléletét. Ebből alakult ki az évszázadok folyamán a semmihez sem hasonlítható, egyedi magyar kultúra – mondta az emberi erőforrások minisztere a koronavírus-járvány miatt mostanra halasztott díjátadó ünnepségen.
Kásler Miklós a beszédében úgy fogalmazott, hogy 1848. március 15-ével eljött az a pillanat, amikor egy vértelen, törvényes, alkotmányos forradalom során, a világtörténelemben páratlan módon a nemzet egy rétege feladta az előjogait azért, hogy a többi embert felemelhesse.
„Március 15. ilyen értelemben a magyar nemzet születésnapja, és
ebben a kultúra nagy mestereinek rendkívüli szerepe volt” – hangsúlyozta a
miniszter.
Kásler Miklós a magyar nemzet és a kormány nevében köszönetet mondott a kitüntetetteknek munkájukért, kiemelve, hogy a díjazottak a mostani korok példaképei.
A köszöntőt követően Kásler Miklós és Fekete Péter átadta a március 15. alkalmából odaítélt Harangozó Gyula-, Máté Péter-, Liszt Ferenc-, Erkel Ferenc-, Blattner Géza-, Jászai Mari-, Herczeg Ferenc-, József Attila-, Táncsics Mihály-, Márai Sándor-, Munkácsy Mihály-, Ferenczy Noémi-, Balogh Rudolf-, Sára Sándor- és Balázs Béla-díjakat, valamint a Pro Cultura Hungarica elismeréseket.
Fotók forrása: EMMI