Mirkóczki Ádám polgármester az ünnepségen kiemelte: a vár nem csupán az egriek szívügye, az egyszerre Magyarország, a keresztény kultúra és a hazafiság szimbóluma. Ezt az épített örökséget éppen ezért nemcsak óvni és őrizni kell, hanem szükség van a fejlesztésére is – tette hozzá. A városvezető fontosnak nevezte, hogy a létesítmény többi, még felújításra, kialakításra váró része is lépésről lépésre elkészüljön. Bejelentette: terveik szerint a rekonstrukció következő eleme egy függőhíd lesz, amely új attrakcióként egyszerre jelent majd plusz vonzerőt és könnyíti meg, illetve teszi élményszerűbbé a Dobó István Vármúzeumba látogatók mozgását.

A vár nemzetközileg ismert erődítmény, amelyhez a magyar történelem dicsőséges fejezetei kapcsolódnak. Ennek alapján vált korábban a parlament döntése értelmében nemzeti emlékhellyé.

Ringert Csaba, a Dobó István Vármúzeum igazgatója, Czene János, a kivitelező Geoteam Kft. ügyvezetője, Mirkóczki Ádám polgármester és Habis László volt polgármester

Az elmúlt időszakban fontos beruházások készültek el a létesítmény falai között: megújult és látogathatóvá vált a Szép bástya, a Török kert, helyreállították a kálváriát, létrejött egy új sétány, korszerűsítették a vár közműrendszerét, és nagy jelentőségű fejlesztés történt a kazamatákban is.

A pusztuló Zárkándy-bástyát kétszeri kormánydöntéssel sikerült megmenteni az utókornak.  A helyreállítás több mint bruttó 623 millió forintba került, ahhoz a Modern Városok Program mellett a Belügyminisztérium biztosította a pénzügyi fedezetet.

A Zárkándy Pál egykori egri várkapitány nevét viselő építmény és az ahhoz épített fülesbástya a vár belső udvarának északkeleti sarkán található. Sajátossága, hogy az Eger-Putnok vasútvonal a vár keleti fala és a bástya között halad el, így fizikailag is leválasztva a védművet a teljes komplexumról.

A kivitelezés során mintegy 3000 köbméter követ és 2000 köbméter földet mozgattak meg, a felújítás eredményeként az eddig 300 méter hosszú aknafigyelő folyosó további 150 méterrel bővült. Ebből száz méternyi látogatható lesz, míg a bástya belső udvarát rendezvénytérként is szeretnék hasznosítani a jövőben.

Fotó: MTI/Komka Péter