Átadták Kisvárda színházi fesztiváljának díjait

Művészet

Június 21. és 29. között rendezték meg a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválját, amelyen átadták a Kulturális és Innovációs Minisztérium és Kisvárda színházi díjait.

Jelenet az Árpád-ház című előadásból. Fotó: Gáncs Tamás
Jelenet az Árpád-ház című előadásból. Fotó: Gáncs Tamás

A versenyprogram előadásait Balogh Tibor dramaturg, színikritikus, a fesztivál művészeti tanácsadója válogatta. A színházi seregszemle idei díszvendége az alapítása 25. évfordulóját ünneplő székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház volt.

Mások mellett Szabadkáról, Újvidékről, Kassáról, Székelyudvarhelyről, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Csíkszeredából, Beregszászból és Gyergyószentmiklósról érkeztek a magyar nyelven játszó színházak, valamint láthatók voltak a Térszínház, a Ferencvárosi Pinceszínház és az Udvari Kamaraszínház, a versenyprogramon kívül pedig az Újszínház, a Liliom Produkció, az Orlai Produkció és a Veres 1 Színház előadásai is.

Kilenc nap alatt 27 mű került színre három helyszínen. Balázs Zoltán színész, rendező elhozta középiskolásoknak szánt színésztechnikai beszélgetőjátékát, az Aranybogár elnevezésű módszertani foglalkozást. A színésztréninget idén Bélai Marcel és Kozma Gábor Viktor színész-rendezők vezették, a kritikusjelöltek workshopján pedig a színházi kulisszatitkokba avatták be a fiatalokat a szakemberek.

A 2024-es év zsűritagjai Elek Tibor irodalomtörténész, Lőkös Ildikó dramaturg, Nagy Katica színművész, Pataki András rendező és Tapasztó Ernő színész-rendező voltak.

A díjátadón beszédet mondott Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára; Leleszi Tibor, Kisvárda Város polgármestere, valamint a zsűri képviseletében Nagy Katica színművész.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium díjai

A minisztérium fődíját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának részére ítélték oda a Csónak, avagy előttünk az özönvíz című előadásért (rendező: Bocsárdi László).

A társulati munkáért kapott díjat a Nemzeti Színház és a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Drámai Színház közös produkciójában bemutatott Háztűznéző című előadás (rendező: Vidnyánszky Attila) a gogoli látásmód kortárs kontextusba helyezéséért. A díjat a két színház megosztva kapta.

Szintén a társulati munkáért járt díj a nagyváradi Szigligeti Színház részére a Csárdáskirálynő című előadásért (rendező: Novák Eszter), az indoklás szerint a klasszikus zenés színház igényes mai értelmezéséért. Ugyanebben a díjban részesült a Zentai Magyar Kamaraszínház a Handabasa, avagy a fátyol titka című előadásért (rendező: László Sándor) a magyar drámai hagyomány játékos vonalának újraélesztéséért.

Az ígéretes tehetségek számára alapított Teplánszky-díjat Polyák Anita és Szabó János Szilárd kapta. Polyák Anita a Nemzeti Színház és a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkciójában bemutatott Háztűznéző című előadásban nyújtott alakításáért kapott elismerést, Szabó János Szilárd pedig a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata által bemutatott A kripli című előadásban nyújtott teljesítményéért.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ közös díjai

Györfi Csabát a Bekecs Táncszínház Kit szerettél, Madách? című előadásában komplex színházi szerepvállalásáért szerzőként, színészként, rendezőként és a klasszikus téma újrafogalmazásáért díjazták.

Mészáros Gábor és Kucsov Borisz a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Árpád-ház című előadásában nyújtott összehangolt közös játékért kapott elismerést.

László Csaba részére a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat Csónak, avagy előttünk az özönvíz című előadásában nyújtott kiemelkedő színészi játékáért ítéltek oda díjat.

László Juditot a Zentai Magyar Kamaraszínház Handabasa, avagy a fátyol titka című előadásában nyújtott kiemelkedő színészi játékáért ismerték el.

Kisvárda Város Polgármesterének díja

Bajkó Blanka Alíz jelmeztervező kapott díjat a nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő című előadásának jelmezeiért.

A fesztivál támogatói a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap, Kisvárda Város Önkormányzata, valamint a Déryné Program voltak.

2025-ben a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiváljára a tervek szerint június 20. és 28. között kerül sor.