A Falvak Kultúrájáért Alapítvány és a Honvéd Kulturális Egyesület szervezte gálát dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, a rendezvény védnöke nyitotta meg. Az államtitkár beszédében rávilágított a kis közösségek összetartó erejének fontosságára. Emellett köszönetet mondott a kultúra területén tevékenykedőknek, többek között a tanároknak, a könyvtárak, a művelődési házak, a színházak, a levéltárak és a közgyűjtemények dolgozóinak.

DSC_0330_Copy
Fotó: Csákvári Zsigmond

?Ők a kultúra mindennapi hősei, általuk leszünk egy nemzeti közösséggé és általuk mondhatjuk el, hogy a magyar kultúra megtart bennünket, a 21. század kihívásai idején is irányt mutat, önazonosságban, identitásban és a jövő útkereséseiben? ? fogalmazott az államtitkár.

DSC_0177_Copy
Fotó: Csákvári Zsigmond

A gála megnyitóján Nick Ferenc, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány kuratórium elnöke is felszólalt, aki szintén a kis közösségek és a nemzetiségek kultúra ápolásáért tett fáradhatatlan munkáját méltatta, amelybe a szomszédos és a távoli országokat is egyaránt bevonták. Az idei díszvendég Kárpátalja volt.

A Magyar Kultúra Lovagja cím birtokosai:

Duray Miklós politikus, író és egyetemi tanár

Gyönyörű Zsigmond vőfély, előadóművész

Ignácz Mária kultúrház igazgató

Jagadics Péter nyugállományú alezredes

Jámborné Benkei Ildikó újságíró

Kiss Törék Ildikó színművész

Varga Vilmos színművész

Kocsán István nyugállományú alezredes

Kodály Zoltánné Péczely Sarolta énekművész

Korpás István ács

Miska János könyvtáros

Molnár V. József nyomdász

Németh Nyiba Sándor költő, zeneszerző, riporter, edző

Papp Lajos orvos

Sipos Mihály nyugdíjas őstermelő

Szabó Géza régész, történész

Szalai László református lelkész

Szarka Tamás előadóművész, zeneszerző, költő

DSC_0154_Copy
Fotó: Csákvári Zsigmond

Posztumusz elismerést kapott Vitéz József nyugállományú főhadnagy, a Magyar Királyi Koronaőrség törzsőrmestere.

Az Egyetemes Kultúra Lovagja elismerést nemzetközi kulturális együttműködésért, valamint két vagy több nemzet kultúrájának együttes ápolásáért adják, ezt idén Szlama László tanító és Tálas Ernő énekművész vehette át.

A magyar kulturális örökség ápolásáért odaítélt Örökség serlegeket a Szatmárnémeti Református Gimnázium Gyermekkórusának, a Havasi Gyopár Gyermek Tánccsoportnak és a Krónikás Zenedének adták át.

DSC_0269_Copy
Fotó: Csákvári Zsigmond

 

Végh Nóra

Fotó: Csákvári Zsigmond