Kétéves restaurálási folyamatot követően, hetven év után ismét teljes pompájában láthatja a nagyközönség az Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál című Zichy Mihály-festményt.

A különleges művészettörténeti és történelmi értékű, 4,5x3,5 méteres olajfestmény a Gödöllői Királyi Kastélyban, a Habsburg képgaléria bevezető termében talált otthonra.

A monumentális kép átadásakor L. Simon László kiemelte: az államnak mérhetetlen nagy a felelőssége az értékes műtárgyak, épületek, az épített örökség megóvósában, rendbetételében, restaurálásában. Zichy Mihály művének felújítási munkálataihoz az állam 2,2 millió forinttal járult hozzá az NKA illetékes szakkollégiumán keresztül.

A kormánybiztos emlékeztetett arra is, hogy a képet annak idején Trefort Ágoston kultuszminiszter rendelte meg a festőtől az állam nevében. Hozzáfűzte: a mai napok vitáiban, hogy a politikának, az államnak, az önkormányzatnak milyen módon kell a kultúrát támogatnia, ő azon a véleményen van, hogy az állam és a politika nem mondhat le a megrendelői szerepről.

"Nem mondhat le arról, hogy bizonyos esetekben műtárgyakat, emlékműveket, épületeket rendeljen meg a közösség érdekében, a közösség igényeit kielégítve, s hogy az állam és a politika maga is alakítsa az emlékezet kultúráját." L. Simon László kitért arra is, hogy a kormány szándéka, hogy megkönnyítse a múzeumok raktáraiban található ? többségében restaurálásra váró ? jelentős műtárgyak bemutatását, nem egy esetben az eredeti helyszínre való visszavitelét.

Kiemelte, a gödöllői kezdeményezésre indult munka iskolapéldája annak, hogy összefogással sikerült egy jelentős, a történelmi emlékezet szempontjából is fontos műtárgyat megmenteni.

Gönczi Tibor, a Gödöllői Királyi Kastély Kft. (GKK) ügyvezető igazgatója a festményt és történetét bemutatva felidézte: 1876. január 28-án hunyt el Deák Ferenc, a "haza bölcse", akinek jelentős szerepe volt az Ausztria és Magyarország között 1867-ben megkötött kiegyezés létrejöttében. Holttestét a Magyar Tudományos Akadémia földszinti előcsarnokában ravatalozták fel. Három nappal a temetés előtt Erzsébet királyé is megjelent Deák ravatalánál, és a nemzet nagy halottjának szívére helyezte fehér kaméliákból kötött örökzöld koszorúját, majd percekig megrendülten, térdelve imádkozott.

Zichy Mihály, aki az esemény megörökítésére kapott megrendelést, ekkor Párizsban élt, ám májusban hazatért. Bécsben a királyné fogadta, vázlatokat készíthetett róla és megtekintette az esemény alkalmával viselt ruhát, Budapesten pedig újra felépítették Deák ravatalát az eredeti helyszínen. A festő 1877 februárjában készült el a képpel, és nyáron helyezték el a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) úgynevezett Habsburg termében. A képet egy ideig a Magyar Tudományos Akadémián állították ki, majd eltűnt a nyilvánosság elől. Az MNM tulajdonában lévő, hosszú évtizedeken keresztül a Magyar Nemzeti Galéria raktárában, hengerre tekerve őrzött alkotás igen rossz állapotba került. A vásznon talált rengeteg apró szakadás és néhány nagyobb hasadás kijavítását, a vászon megerősítését, a festmény felületének tisztítását és esztétikai kiegészítését aprólékos munkával végezték el a szakemberek ? mondta. Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója beszédében egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy Gödöllőnek és a GKK-nak sikerült olyan különleges, nemes értelemben vett Erzsébet-kultuszt teremtenie, amelyben jelen van az erős érzelmi töltet, de modern formában, a mai kor elvárásainak megfelelően.

Gémesi György polgármester arra emlékeztetett, hogy a magyar uniós elnökség idejét követően is számos rangos eseménynek, kulturális rendezvénynek adott otthont a megszépült kastély. Megjegyezte: az elmúlt időszak igazolta, hogy a GKK és a város gondos gazdája a kastélynak.

A monumentális festmény ünnepélyes bemutatásán az alkotó családjának képviseletében jelen volt Zichy László és felesége is.