Az Atelier című operát január 24-én mutatják be a Miskolci Nemzeti Színházban. A darab librettóját Cser Ádám, Ari-Nagy Barbara és Szabó Máté írták, a zenét Cser Ádám szerezte.
Az 1892-ben bemutatott Bajazzók Ruggero Leoncavallo operája, amely egy vándorszínház társulatának életét mutatja be. A történet középpontjában a társulat vezetőjének, Caniónak a féltékenysége és felesége, Nedda titkolózása áll. Az opera a szenvedélyek és a színpadi valóság izgalmas összjátékát tárja a közönség elé.
A miskolci ősbemutató címe, az atelier kifejezés franciául „műhelyt” jelent. A történet szerint a Bajazzók előadása közben váratlanul leáll a produkció, mivel az ügyelő észreveszi, hogy az egyik szereplő eltűnt. Ez az esemény indítja el az Atelier cselekményét, amely a színfalak mögötti világot és a színházi háttérmunkát mutatja be, párhuzamot vonva a Bajazzók „színház a színházban” témájával.
„Innentől pedig elkezdünk felgöngyölíteni egy nagyon komoly és izgalmas fonalat” – mondta Cser Ádám zeneszerző, karmester, a Miskolci Nemzeti Színház zeneigazgatója, és hozzátette, hogy krimi, misztikum is van benne bőven. „A történet arról szól, hogy mi történik a szereplők, az emberek lelkében. Egy nagyon bonyolult viszonyrendszer feltárásáról van szó, tele titokzatossággal” – emelte ki.
„A közel tízéves együttműködés alatt nagyon jól megismertük egymást. Ezalatt folyamatosan érlelődött bennünk a gondolat, hogy egyszer egy saját művet állítsunk színpadra” – árulta el Szabó Máté, aki a két egyfelvonásos rendezője is. Cser Ádám felidézte: „Az elején felkínáltam egy szinopszist, amely a történet alapcsontváza volt. Máté értékes párbeszédeket, monológokat, szövegrészeket hozott, amelyek szerinte feltétlenül szükségesek ebben a színházi háttértörténetben. Majd Ari-Nagy Barbara írta meg az egész szöveget Máté anyagai és az én dramaturgiám alapján. Amikor elkészültünk a szöveggel, kezdtem el igazán a zenei munkát. Először rengeteg olvasás és improvizálás jellemezte ezt az időszakot, amely nagyon felemelő, de rendkívül gyötrelmes is volt.”
Cser Ádám szerint sokan gondolják, hogy az opera letűnt műfaj, már csak egy szűk réteg kedveli, ami leginkább a műfaj sajátosságaiból eredő kritériumok miatt van így. A zeneszerző-karmester azonban úgy véli, olyan operát kell(ene) létrehozni, amely képes kielégíteni a mai nézők színházigényeit is. „A néző egy olyan történetet akar látni és hallani, amely a puszta cselekményével és zenei világával berántja őt az operába, és nem elidegeníti attól” – fogalmazott Cser Ádám.
A Bajazzók és az Atelier díszleteit Horesnyi Balázs, jelmezeit Füzér Anni tervezte, az operák koreográfusa Kozma Attila. Az Atelier főbb szerepeit Cser Krisztián és Hámori Szabolcs, Herczenik Anna és Hajdú Diána, valamint Kendi Lajos alakítják. Az előadás januárban és februárban ötször látható a Miskolci Nemzeti Színházban.
Fotó: Éder Vera