Tavaly több mint száz fellépése volt Várdai Istvánnak; a csellóművész azonban úgy véli: a valós kérdés, hogy az ember hány olyan koncertet tud adni, amely nyomot hagy. Januártól új feladatkörben, a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti vezetőjeként próbálja ki magát, közben tanít Bécsben és a kanadai turnéja után épp az Egyesült Államokban koncertezik.

Minden évben a legfoglalkoztatottabb művészek közt szerepelsz a Bachtrack listáján. Van ennek jelentősége?

Művészi szempontból nincs, statisztikai adat.

Az évi 80-90 koncert soknak számít?

Ebben az összesítésben nincs benne minden hangverseny, több mint száz fellépésem volt. A mennyiségi jelző egyébként sem fontos. Sokkal többet ér, ha valakinek van egy évben három igazán jó koncertje, amire tényleg büszke lehet.

Forrás: Zeneakadémia

Ha meg kellene mondanod, hogy ebből a százból mennyivel voltál igazán elégedett, milyen arány jönne ki?

Azt mondanám, hogy nyolcvan százalékával meg voltam elégedve – a körülményekhez képest. Sok tényező hat egy koncert minőségére, ezek közül csak egy, hogy mennyi próba jutott rá, vagy milyen az összhang a zenekarral. Számít az is, hogy mennyit aludtam előtte, megviselt-e az utazás. A valós kérdés, hogy az ember hány olyan koncertet tud adni, amely nyomot hagy. Egy emlékezetes hangversenyre időt kell hagyni, elmélyült munkára van szükség, át kell járjon a darab. Ezenkívül – a kémián túl – kimunkált összhang kell a zenekarral.

Számodra az érzelmi hatás a fontos, vagy inkább tökéletes, hibátlanul eljátszott produkcióra törekszel?

A tökéletesség megfoghatatlan dolog, nincs objektív mérce. Ami szerintem tökéletes, az egy komplex előadásmód, amely lenyűgözi a hallgatót. Elengedhetetlen, hogy azt érezzem,

az előadó közölni szeretne velem valamit.

A művész szerepe a közvetítés; átjárhatóvá kell tennem magam a zene számára, ehhez pedig kellőképpen ismernem kell a művet, hogy megmutathassam annak finomságait.

Miként alakul ki egy csellóművész repertoárja?

Egy csellista esetében korántsem beszélhetünk olyan bőséges zenei választékról, mint például egy zongoristánál. Így mi kevésbé specializálódunk. De azért van egy Dvořák cselló concerto, amit a hegedűsök irigyelnek, vannak a Beethoven cselló-szonáták, amik igazából zongoraszonáták cselló kísérettel. Bőven van miből válogatni. A tanítás mindig része volt az életemnek, így ha pedagógiai szempontból közelítem meg, minden jó darabban van kihívás, és hálás dolog megtalálni a kulcsot az előadásához.

De biztosan van olyan, hogy valakinek egy mű „különösen jól áll”.

Ez folyamatosan változik. Az ember a különböző életszakaszaiból adódóan más-más érzelmi állapotban van, más-más darabokat tart izgalmasnak. Akadnak, amiket már kiszelektáltam, mert tartalmilag, érzelmileg sekélyesnek éreztem, noha az alaprepertoár részei, így például tanítom őket. A saját fejlődésem juttatott el oda, hogy azt érzem, nagyon szép kihívás lesz számomra a Liszt Ferenc Kamarazenekarral dolgozni. Nekem ez jelenti a következő kihívást, noha a fő profilomat tekintve koncertező művész maradok. Csak igyekszem a már említett minőség-mennyiség arányt a minőség irányába elmozdítani, és időt szakítani más, számomra fontos dolgokra is.

Miért érzed testhezállónak a művészeti vezetői feladatot?

Eszem ágában nincs ennyi koncerten szólistaként játszani a jövőben. Az elmúlt öt év nagyon sűrű volt, sokat tanultam belőle. De most arra van szükségem, hogy csak azokat a koncerteket vállaljam és olyan célokat tűzzek kVannak elvetemültebbi, amik építenek. Szinte sorsszerűen érkezett a felkérés, hogy kezdjünk el közösen dolgozni a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. Úgy érzem, az én továbblépésemnek és azt remélem, az ő művészi fejlődésüknek is ugyanaz lehet a kulcsa.

Alapvetően Bécsben élsz, az ottani zeneakadémián oktatsz. Hogy fér bele mindez?

Egyre tudatosabban igyekszem megválogatni a feladataimat. Három fő oszlopra épül az életem. A családra, amely nemsokára újabb gyermekkel bővül, a művészi életemre, amelybe a tanítás is beletartozik, a harmadik pedig, ha úgy tetszik, a vállalkozói vonal. Ide a hangszerhez tartozó innovációktól kezdve a házfelújításunkig rengeteg feladatot sorolok. Igyekszem az életem minden területén rendet tartani. Ez lényegében logisztikai kérdés, és ha őszinte vagyok, nagyon fárasztó. De egyre jobban megy.

Nem magától értetődő, hogy egy kiváló zenész jó pedagógus is. Neked miért fontos a tanítás?

Az egész családom – több generációra visszamenőleg – pedagógus. Én ezt ösztönösen szívtam magamba. A tanításhoz empátiára és pszichológiai érzékre van szükség. Néha a fejlődés kulcsa nem napi még két óra gyakorlás, hanem valami egészen más típusú tevékenység. Mindenki más alkat: akad, aki a hibaelkerülésre játszik, más minden egyes alkalommal bevállalja, hogy hibázik, mikor megpróbál magasabb kifejezési szintre emelni valamit.

Forrás: Zeneakadémia

Te kockáztatós voltál?

Mindig. E tekintetben is jól jött, hogy pedagógus szüleim voltak, mert mindezt precizitással, koncentrált figyelemmel igyekeztek bennem egyensúlyba hozni.

Bécsben hogy haladsz a munkával?

Épül az osztály, nem vagyok időhöz vagy létszámhoz kötve. Nagyon sokféle korosztályt tanítok, tízévestől húszéves korig. Akadnak köztük magyarok, de van német és belga növendékem is. Nagyon elégedett vagyok a munkájukkal, mert bár csak egy éve dolgozunk közösen, mindenkiben sikerült kinyitni valamit, amitől továbbfejlődhet. Ahogyan magam is fejlődöm a tanítás által, hiszen azokat a darabokat, amelyeket többször átrágunk, ilyen-olyan oldalról is megvizsgáljuk, később én is jobban fogom eljátszani egy koncerten.

Ezt a Zeneakadémián nem lehetne megcsinálni?

Én a diplomámmal a magyar jogszabályok értelmében nem taníthatok egyetemen.

Számos új kezdeményezésben vállaltál szerepet, ilyen például a Kamara Akadémia Egyesület.

Rendkívül fontosnak tartom ezeket, mert a jövőt reprezentálják. Ráadásul mind egybefonódnak, hiszen kapcsolódnak a tanításhoz, amely építi a művészi létemet is. A Kamara Akadémia Egyesülettel egy olyan rendszert szeretnénk meghonosítani, ami perspektívát ad a fiataloknak, amikor már nem gyerekek, de még a pályájuk elején keresik az útjukat.

Neked mi segített ebben az időszakban?

Egyrészt nagyon jó mestereim voltak. Másrészt a Kronberg Akadémián, ahol tanultam, jóformán hetente fordultak meg a példaképeink, akik – azon túl, hogy tanítottak – közösen muzsikáltak velünk.

Az együttzenélésből derül ki a legtöbb.

Akadnak a muzsikának verbálisan nehezen megfogható vonatkozásai. Egy-egy ilyen alkalom meghatározóvá válhat, egészen átformálhatja az embert.

Forrás: Egyházzenei fesztivál

Hol tart a tehetségtámogató projekt?

Ez egy közép-európai szervezet. A tervek szerint bekapcsoljuk a szomszédos országok zenei fórumait, hasonló profilú szervezeteit is. Most forrásokat kell szereznünk. Az emberi erőforrásokkal jól állunk, rengeteg kiváló művész jött el velünk dolgozni ingyen vagy csekély gázsiért. Olyan is akadt, aki anyagi felajánlást tett az egyesület javára. Nem egyetemet szeretnénk alapítani, hanem egy olyan intézményen kívüli képzési programot szeretnénk meghonosítani, ami motivációt és szakmai segítséget nyújt a fiataloknak.

Megújul a Kaposfest, Hornyák Balázs veszi át az igazgatói feladatokat, Baráti Kristóffal továbbra is művészeti vezetőként dolgoztok. Mit jelent a megújulás?

Leginkább azt, hogy megpróbáljuk a művészetet és ezt a „kulturális lángolást” kivinni abból a koncertteremből, amelyben az elmúlt tíz évben döntő többségében jelen volt. Közelebb kell mennünk a régió, a város lakóihoz, kevésbé protokolláris tereket keresni, ezt már tavaly elkezdtük. Szerveztünk például egy túrát, amelyen három koncertet lehetett végigjárni. Tavaly az utolsó koncert előtt épp’ egy a végére tartogatott pezsgősüveggel baktattam a Szivárvány Kultúrpalota felé, mikor tinédzser srácok megállítottak, hogy mi van itt, napok óta látják, hogy valami történik a városban. Elmeséltem nekik. Kérdezték: jöhetnek? Mondtam: persze. Ám minden koncertünkre el voltak adva a jegyek, így csak hátra tudtak beállni. Viszont utána odajöttek, hogy ez milyen marha jó volt. Ekkor éreztem – visszatérve beszélgetésünk elejére – , hogy ha valaki erős kifejezőerővel játszik, akkor sokakra képes hatni. Köztük a fiatalokra, akik ösztönösen döntik el, mi tetszik nekik és mi nem.

Ez is egy komoly inspiráció, hogy a Kaposfest megújulása a nyitottságot hirdesse. Hiszem, hogy a komoly tartalommal bíró programok is megtölthetik a főteret vagy az arénát. A felelősségünk, hogy minden embernek tudjunk olyat nyújtani, amely őt magasabb kulturális szintre emeli.

Kiemelt fotó forrása: Zeneakadémia