Az idén tizedik születésnapját ünneplő együttes ötlete még egyetem alatt született, tagjai együtt jártak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi ének szakára. A triót eredetileg Orbán Johanna, Paár Julianna és Tímár Sára alkotta. Az első lemezük, a 2018-ban megjelent Dalinda még ebben a felállásban készült. A 2020-ban megjelent Átjárók című albumukon már Nádasdy Fanni énekelt Paár Juli és Tímár Sára mellett, azóta is így áll össze a trió. Mindannyiuknak vannak más projektjeik, dolgoznak más együttesekkel is, de mindannyiuknak fontos találkozási pont a Dalinda. „Ebben tudjuk megélni, úgy érzem, a női energiákat – mondja Tímár Sára –, hiszen női témákról éneklünk, három nő van együtt a színpadon, és a hangunk által tudunk adni. Hatalmas energia van egy ilyen közös éneklésnek már a hallgatásában is, benne részt venni pedig valami elképesztő csoda.”
Előadásaikban a dalok valóban úgy fűződnek, kanyarodnak, kapaszkodnak egymásba, mint azt beszélő nevük is mondja, vagyis mint az indák. Az első lemezük kifejezetten a női életfordulókat énekelte meg. Óriási anyagból válogathattak, hisz a hagyományos paraszti kultúrában rengeteg dal szól ezekről a női élethelyzetekről, amelyeket „terápiás jelleggel” is énekeltek a lányok, asszonyok, kidalolva magukból az örömöket és a fájdalmakat.
A második lemezen – bár a nőiség továbbra is erősen jelen van – sokkal inkább átvitt értelmet kapnak a dalok. Talán erre is utal a cím: Átjárók. A mindannyiunk életét átjáró kollektív jelenségeket énekelik meg. Hiszen a magyar népdalok is a hétköznapi ember érzéseit mondják ki. A népdal önkifejezésünk legtisztább forrása. Most soron következő előadásukban pedig mindez táncban is megjelenik. Kocsis Enikő és Fitos Dezső koreográfiája szimbolikusan és mélyen fejezi ki ezeket az érzéseket a dalok mögött a hagyományos mozgáskultúra, azaz a néptánc eszközeivel. Eltáncolva is láthatjuk, ahogy a dolgok állandóan átalakulnak és az élet körforgása is zajlik a szemünk előtt.
Mindezt a darabban ajtók szimbolizálják, amelyek folyton mozognak a térben és amelyeken a táncosok átjárnak. Gyönyörű, ahogy a tánc alátámasztja ezeket a veretes szövegeket. Van például egy keserves, ahol a színpadon az énekesek teknőt fognak a kezükbe és úgy ringatják, mintha bölcső lenne, miközben a keserves arról szól, hogy az éneklő szeretne inkább meghalni és azt kívánja, bárcsak az édesanyja a vízbe dobta volna őt a születése után. Egy másik dal tánckoreográfiájában az idő és a sors jelenik meg: az énekesek mint párkák a kezükre tekerve tartják mintegy az élet fonalát, amelynek egy-egy férfi táncos fogja a másik végét, és járja, míg a fonal le nem pereg.
És ha már a férfiakat említettük, vajon mi a szerepük ebben a női lényegű előadásban? – kérdezzük Tímár Sárát. „A teremtő csodája, hogy férfiként és nőként egymásra találhatunk és megélhetjük a szeretetnek azt a minőségét, amit egymás nélkül nem kaphatnánk meg – válaszolja. – Számomra evidens volt, hogy a férfierő is jelen kell legyen a színpadon. Van például egy kifejezett férfitáncblokk. És természetesen a rendező, Fitos Dezső is táncol, emellett ütőgardonozni is fog, továbbá velünk lesz Hargitai Halászi Lehel, aki furulyázik és táncol is. Amikor pedig a szerelemről éneklünk, akkor a férfiak betársulnak, körbetáncolnak, körbeudvarolnak minket. Tehát mindenképp megjelenik a férfienergia, nem tudna megállni szerintem enélkül a műsor.”
A Dalinda autentikus előadásmódot követ, de az a cappella révén kicsit ki is szabadul az autentikus keretből, és más hangszínekkel, más megformálással színesíti azt. A három előadó közül mindig más-más viszi az autentikus dallamot. Ez az alap, de a társak szólama révén modernebb hangzások, különböző zenei stílusok is beleszövődnek az előadásba, így jön létre a jellegzetes dalindás hangzásvilág. „Nehéz volt megtanulni, hogy nem mindig mi vagyunk a szólisták, s amikor nem, akkor a másik támaszai kell legyünk, de úgy, hogy az őt emelje. Hiszen egy célért dolgozunk, hogy a csoda megszülessen. Igyekszünk az emberi hang legszélesebb skáláját használni, hogy minél árnyaltabban, sokszínűbben tudjuk kifejezni magunkat a hangunk által” – magyarázza Sára.
A régi Magyarország területén nem voltak elterjedtek a többszólamú magyar népdalok. Mindössze két olyan település volt, ahol idegen zenei hatásnak köszönhetően ilyet találtak, az erdélyi Szászcsávás és a felvidéki Magyarbőd. Az összeállításba azonban nem innen való dalokat választottak, hanem maguk által többszólamúvá formált dalokat, egyebek mellett erdélyi táncdallamokat a Küküllő mentéről, székelyföldi farsangi csúfolókat, vagy például Gyimesből és Gyergyóból gyűjtött keserveseket.
Az előadás Szentendrén, a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban lesz a magyar kultúra napján. Szentendre többük számára kötődési pont. Az énekesek közül Sára itt él, Fitos Dezsőék pedig a Szentendre néptáncegyüttes révén kötődnek ide, amelyet évek óta vezetnek, rengeteg táncos cseperedett fel itt a kezük alatt. Így aztán mindkét fél nagyon motivált volt a darab elkészítésében és szentendrei bemutatásában.
