Paár Julcsi

Átadták a Fonó-díjakat

A Fonó 30. születésnapján négynapos ünnepi sorozattal nyílt meg az évad, amelynek keretében átadták a Fonó-díjakat, és a Táncházak éjszakáján megnyitották a táncházi évadot. A Fonó az egész évad során több táncházzal – az ősz folyamán többek között magyarpalatkai román, moldvai, vonós és bolgár táncokkal – várja a közönséget. A felnőtt táncházak mellett kamasz táncházat és több, gyerekeknek szóló programot szerveznek.

Borbély Mihály Fonó életműdíjat kapott

Harminc éve nyitotta meg kapuit a Fonó Budai Zeneház, amely azóta a népzene, a világzene és a jazz egyik legfontosabb otthonává vált. A harmincadik jubileumi évadot a ház a FONÓ30 sorozattal ünnepli. A szeptember 10-13 között tartó ünnepi események keretében adják át a Fonó-díjakat is, amelyekről részben szakmai zsűri, részben a közönség szavazatai döntöttek.

A Cimbaliband, a Horsa banda és Tóth Viktor kapta a legtöbb szavazatot a Fonó-díjra

Harminc éve nyílt meg a Fonó Budai Zeneház, amely azóta a népzene, világzene és jazz egyik legfontosabb otthonává vált. A jubileumi évadot a ház FONÓ30 sorozattal ünnepli. A program a három évtized esszenciája visszatérő mesterekkel, ikonikus fellépőkkel, generációkon átívelő párbeszédekkel és az elmaradhatatlan Táncházak éjszakájával. A szeptember 10-13 között tartó ünnepi események keretében adják át a Fonó-díjakat is, ahol a nyár folyamán a közönség szavazhatott öt kategóriában.

Együtt mulathatunk Kerekutca lakóival a Hagyományok Házában

Kerekutca hétköznapian furcsa, de szerethető lakói közé kalauzolja a gyerekeket és szüleiket Paár Julcsi és a Fitos Dezső Társulat Kerekuca című mesejátéka március 30-án a Hagyományok Házában. Ebben a közösségben mindenkitől lehet tanulni valamit, a zene és a tánc színes forgataga pedig magával ragad minden nézőt és hallgatót.

Néptáncelőadás kortárs irodalommal a kamaszkorról

A Fitos Dezső Társulat új előadása a kamaszlét határhelyzeteit, a kamaszokat foglalkoztató kérdéseket, bonyolult kapcsolatrendszerüket, a közösséghez, szülőkhöz való viszonyukat állítja középpontba.

Rókatánccal várja a családokat Paár Julcsi a Hagyományok Házában

Nemcsak a gyerekeknek, hanem az egész családnak szól Paár Julcsi népdalénekes, zeneterapeuta, előadóművész magával ragadó, népzenei és világzenei elemekből építkező, zenés, táncos, mesés kavalkádja, a Rókatánc, amelyet február 23-án tekinthetnek meg az érdeklődők a Hagyományok Házában.

Fitos Dezsőék a Fonóban farsangolnak

Február 22-én a Fitos Dezső Társulat várja farsangi gyerektáncházba a családokat, gyerekeket, március 1-jén pedig az Ígjen a falu! csapata rendez jelmezes táncházat a Fonóban a Dresch Vonós Quartettel, valamint Kiss-Balbinat Ádámmal és bandájával.

Átjárók csúfolódóktól a keservesekig

A Dalinda a cappella énekegyüttes 2015-ös megalakulása óta újító módon nyúl a népzenéhez. A magyar népdaléneklésben szokatlan többszólamúsággal új színt adva, kortárs módon szólaltatják meg a népi énekeket. Sőt tovább is lépnek, az Átjárók című második nagylemezüket a Fitos Dezső Társulat táncszínpadi koreográfiájával kiegészítve szcenírozott koncerten is bemutatják. Legközelebb január 22-én Szentendrén.

Vérré váló hagyomány

Az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozatot december 28-án és 29-én Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban zárták le.

Ebben a darabban minden csordultig vágy, düh és szerelem

A Fitos Dezső Társulat örvénylő, szenvedélyes előadást készített a Bernarda Alba háza nyomasztó történetéből, amely bemászik a bőrünk alá, és nehezen szabadulunk tőle.

Szinetár Miklóssal, Fábián Jankával, Lackfi Jánossal is találkozhatnak az érdeklődők Esztergomban

Lackfi János költővel, Csernus Imre pszichiáterrel, Szinetár Miklós Kossuth-díjas rendezővel, valamint a népszerű történelmi és családregényeket jegyző Fábián Jankával és Bán Mórral is találkozhat a közönség augusztus 1. és 3. között az esztergomi MCC Feszten. A Libri Terasz a rendezvény ideje alatt dedikálásokkal, friss könyvkínálattal, olvasósarokkal és számos játékkal várja a látogatókat.

Világsztárok is fellépnek a Kobuci Kert világzenei fesztiválján

Barcelona Gipsy Balkan Orchestra, Lajkó Félix, Shantel: a VI. Óbudai Világzenei Hét a Kobuci Kertben világsztárokkal és a fesztivál történetének talán legerősebb programkínálatával fordul oda a nagyközönséghez.

Szerelemébresztés női varázslással és férfimágiával

A Fitos Dezső Társulat Embertánc – A táncoló ember című előadása június 14-én új köntösben mutatkozik be a Nemzeti Táncszínházban. A Harangozó Gyula-díjas Kocsis Enikővel beszélgettünk.

Átadták a Fonogram díjakat

Április 27-én adták át az idei Fonogram díjakat, melyek nyerteseit egy egész napos műsorfolyam keretében jelentették be, összesen húsz kategóriában.

Október 20-án kezdődik a Héttorony Fesztivál

Építészeti programokkal, koncertekkel, kerekasztal-beszélgetéssel várja az érdeklődőket a határokon átívelő Héttorony Fesztivál a kultikus Makovecz-épületekben, a már megszokott és új helyszíneken is a Fonó Budai Zeneház és a Kultúrpart szervezésében október 20. és november 20. között.