Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke az augusztus 27-ei megnyitón felhívta a figyelmet arra, hogy az Átlényegülés ? Az Eucharisztiáról a csodák és a művészet nyelvén című kiállítás a 2020 őszén megrendezendő budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) előkészítő rendezvényeinek sorába illeszkedik. A kongresszus 2018-2019-es felvezető éveiben számos tárlatnak adnak otthont a Pesti Vigadó és a Műcsarnok kiállítóterei.

A következő évben, 2019-ben Az Oltáriszentség tisztelete Magyarországon a középkortól napjainkig című kiállítást mutatják be, 2020-ban Az 1938. évi Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus emlékezete című tárlatnak ad majd helyet a Műcsarnok épülete. Vashegyi György hangsúlyozta, hogy ez a kiemelt jelentőségű esemény még szorosabbra fűzi a szálat az művészeti akadémia és a katolikus egyház között. ?A Pesti Vígadó örömmel ad otthont egy olyan tárlatnak, amely az oltáriszentség bemutatásán keresztül katolikus hitünk belső tartalmába enged betekintést érthető és élményszerű módon? ? emelte ki.


dszzs20180827205_600x362.png
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsekaz Átlényegülés című kiállításon

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergomi-budapesti érsek hangsúlyozta, hogy a tárlat ráirányítja a figyelmet azokra a különleges vallási és társadalmi jelenségekre, amelyek az oltáriszentség körül Magyarországon és a magyar kultúrkörben jelentkeztek. Kiemelte: az eucharisztikus lakoma Krisztus utolsó vacsorájának megjelenítő emlékezete, a keresztény közösség legsajátabb, legszentebb cselekménye volt. ?A kiállítás az érzék feletti érzékelésre hív meg: a képek, a csodák, a tárgyak nyelvén vezet be a titkos középpontba, ahol a fizikai lét felemelkedik, és megnyitja szemünket a valóságon túli valóságra, az igazi lényegre? ? mondta.

Fábry Kornél, a Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) főtitkára köszöntőjében kiemelte, hogy az egyház története során több mint 170 olyan eucharisztikus csoda történt, amelyet a Vatikán kivizsgált és elismert valós csodának. A kiállításon látható eucharisztikus csodák, tanúságtételek növelhetik a hitünket ? emelte ki a főtitkár.


dszzs20180827202_600x422.png
Fábry Kornél, a Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) főtitkáraaz Átlényegülés című kiállításon

Kontsek Ildikó kurátor, a Keresztény Múzeum igazgatója elmondta, hogy tárlaton látható történeti képek a Keresztény múzeumból származnak. Ezek a darabok az európai középkort, reneszánszt, barokkot, a 19. századi historizmust elevenítik fel. A kiállításra készült Atlasz Gábor Emmauszi vacsora című festménye és Bukta Norbert nagyméretű installációja. A kiállítás egyik központi darabja Kisléghi Nagy Ádám műve, amely az 1990-es években született ? mondta a kurátor.

A Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) Általános Titkársága és a Keresztény Múzeum szervezésében megvalósuló időszaki kiállítás szeptember 26-ig tekinthető meg a Pesti Vigadóban.

Forrás: MTI
Fotók a kiállításról: Szigetváry Zsolt/MTI