DKCSZ20250916040.jpg

Elkezdődött a Budapesti Klasszikus Film Maraton

Különleges vendégekkel vette kezdetét a Budapesti Klasszikus Film Maraton (BKFM). A Nemzeti Filmintézet fesztiváljának nyitógáláját az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartották, ahol telt házas vetítésen láthatta a közönség Robert Lantos producer, Szabó István rendező és Koltai Lajos operatőr közös, nagy sikerű filmjét, a Csodálatos Júliát.

Káel Csaba nyitóbeszédében kitért arra, hogy a Budapesti Klasszikus Film Maraton az elmúlt évek alatt jelentős presztízsre tett szert itthon és külföldön egyaránt.

„A nemzetközi szakma elismeréssel beszél a kezdeményezésünkről, és támogatóan áll mellénk. Ennek is köszönhető, hogy ezúttal is több mint száz felújított filmklasszikust láthat a közönség, köztük olyan filmtörténeti mérföldköveket, mint a Liliomfi, A szamuráj, a Metró, a Felvonó a vérpadra vagy a Stromboli. Hatalmas megtiszteltetés, hogy három kiváló filmes, Atom Egoyan, David Cronenberg és Robert Lantos személyesen is elkísérik alkotásaikat, amelyek az egyetemes filmművészet legkiválóbb művei közé tartoznak” – emelte ki Káel Csaba, a Nemzeti Filmintézet elnöke.

Hozzátette, hogy a BKFM idén a magyar származású Joe Eszterhas hollywoodi forgatókönyvíró pályafutása előtt is tiszteleg, valamint a száz éve született Makk Károly emléke előtt is adózik – a felejthetetlen rendezőzseni tíz, felújítva most először látható, emblematikus remekművét tűzi műsorra.

A BKFM fesztiváligazgatója, Ráduly György elmondta, hogy idén ünnepeljük a mozi születésének százharmincadik évfordulóját, ami határtalan lehetőséget kínált a Budapesti Klasszikus Film Maraton szervezőinek arra, hogy a hatnapos eseménysorozat minél színesebb legyen. Szinte a világ minden tájáról érkeztek felújított filmek, ennek köszönhetően olyan frissen restaurált klasszikusok premierjét tarthatják meg, mint az Alkonyat, az Érett nők dicsérete, a Légy bátor és erős, A hit harcosai, és a magyarok közül többek közt az Egymásra nézve, a Gázolás, a Ház a sziklák alatt vagy a Mese a 12 találatról.

„Egészen a filmművészet kezdetéig visszanyúlunk idén. A program egyik ékköve a Lumière! – A kaland folytatódik című összeállítás, amelyben az egykor a Lumière testvérek műhelyében született első mozgóképek lesznek láthatók. A lenyűgöző filmtekercseket a fesztiválunk díszvendége, a lyoni Lumière Intézet vezetője és a cannes-i fesztivál igazgatója, Thierry Frémaux narrálja a vetítésen” – hangsúlyozta Ráduly György.

DKCSZ20250916039.jpg
Ráduly György fesztiváligazgató, Robert Lantos producer, díszvendég (b2), Szabó István Oscar-díjas filmrendező és Káel Csaba filmügyi kormánybiztos (b-j) a Budapesti Klasszikus Film Maraton nyitó gálavetítése előtt az Uránia Nemzeti Filmszínházban

A Budapesti Klasszikus Film Maratonnak az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Toldi mozi, a Francia Intézet, az Art+ Cinema és a Budapest Music Center mellett a Nemzeti Filmintézet Filmarchívumának Budakeszi úti vetítője ad otthont. A Szent István téren pedig idén is kinyit a főváros legnagyobb szabadtéri mozija, ahol négy estén át ingyenes vetítésekkel várják a közönséget.

A megnyitón a 2004-ben Annette Bening és Jeremy Irons főszereplésével készült, Csodálatos Júlia című, a Nemzeti Filmintézet Filmarchívuma által felújított filmet láthatták a nézők, amelyet Szabó István rendezett, Koltai Lajos fényképezett, producere pedig Robert Lantos volt.

Jegyinformációkért katt ide!

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – szeptember 20.

Ionesco-drámával vesz részt a Kolozsvári Állami Magyar Színház a várnai színházi fesztiválon, hét budapesti színház engedi be a kulisszái mögé a fiatalokat az Átjáró programsorozatban, George Lucas megnyitotta új múzeumát, filmzenei koncerttel emlékeznek Adrzej Vajna születésének 100. évfordulójára – hírösszefoglalónk.

Hírmozaik – szeptember 17.

A Katti Zoób Fashion & Museum a kreatív ipar fejlesztéséért, a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny hét továbbjutója, az Egyke című film a Sitgesi Nemzetközi Filmfesztiválon, Ismét Budapest Fafesztivál.

A filmek megőrzése nemcsak technikai feladat, de kulturális kötelesség is

Megnyílt a Budapesti Klasszikus Film Maraton: a 4K-ban felújított Queen Budapest-koncertfilm világpremierjével kedden este vette kezdetét az eseménysorozat, amelyen Ráduly György fesztiváligazgató is beszédet mondott.

Amélie-től Tarr Béláig: tizenöt film a Klasszikus Film Maratonról

A franciák egyik legnagyobb kultfilmje, vérgrófnők és lengyel mesterek: idén szabadtéri mozizással és élő zenés filmkoncertekkel is vár a Budapesti Klasszikus Film Maraton, ahol Audrey Tautou-t, Marilyn Monroe-t, Törőcsik Marit és Garas Dezsőt is újra láthatjuk a nagyvásznon. A százfilmes repertoárból válogattunk.