Huszka Jenő és Lehár Ferenc művei szólalnak meg, valamint bemutatkozik a Jávorkai Brothers is a Budavári Palotakoncerten augusztus 8-án a budai Várban.

A Találkozások című gálaműsorban a 150 éve született Lehár Ferenc és a 60 éve elhunyt Huszka Jenő örökzöld dallamait idézik fel a Budapesti Operettszínház művészei. A műsorban fellép mások mellett Fischl Mónika, Oszvald Marika, Dolhai Attila, Homonnay Zsolt, Vadász Zsolt és Laki Péter, valamint két kolozsvári vendégművész, Hary Judit és Fülöp Márton.

Az Operettszínház 80 tagú zenekarát a dalszínház zenei vezetője, Pfeiffer Gyula vezeti, rendezője pedig Bori Tamás lesz. Fellép az Operett énekkara és 16 fős balettkara.

Az esten bemutatkozik a Jávorkai Brothers, amelynek tagjai a Bécsi Zeneakadémián szerezték diplomájukat hegedű- és csellószakon. Rossz idő esetén a gálát augusztus 9-én tartják meg.

A Palotakoncertet idén is augusztus 19-én és 20-án, államalapításunk ünnepének záró programjaként tűzi műsorára a Duna csatorna.