A Krisztus szenvedéstörténetét bemutató magyarpolányi passiót augusztus 19-én, 20-án, 21-én, 24-én, 27-én és 29-én este 9-től, a Kálvária-dombnál játsszák.
A
körülbelül 150 szereplős előadásban a falu polgármestere, Grőber József
alakítja Pilátust.
A magyarpolányi passiót a helyi, alkalmi színi társulat 1993-ban mutatta be először. A darab 2001-ben kibővült és megújult Tömöry Péter rendezésében, 2005 óta pedig Pataki András, Németh Ervin és Katona Imre szövegkönyve alapján játsszák az előadást.
A darab
zenéje Szarka Gyula Kossuth-díjas zeneszerzőnek köszönhető, a jelmezeket Húros
Annanmária tervezte.
Magyarországon
az első népi passiójátékot 1922-ben rendezték a Heves megyei Mikófalván, ahol
szintén döntően helyiek szerepeltek az előadásban. A passiójátszás hagyományát
a Németországról betelepülők hozták Magyarországra.
Nyitókép: mni.hu/szinhaz.org