D__US20220813005.jpg

Augusztusban ismét megrendezik a Kurultajt Bugacon

A Magyar Turán Szövetség augusztus 9. és 11. között ismét megrendezi a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző rendezvényét, a Kurultajt a Bács-Kiskun vármegyei Bugacon.

A Kurultaj a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket, és mára olyan összekötő kapoccsá vált, amely az egész Kárpát-medencei magyarságot egyesíteni tudja. A magyarokkal mintegy 25 keleti rokon nép kulturális találkozója – a sztyeppei lovas nomád népekkel való rokonság révén – egy nagy törzsi gyűlés is egyben.

A Turán Szövetség meghívására a háromnapos rendezvényre több mint száz csapat érkezik Bugacra, ahol képviseltetik magukat Erdély, Kárpátalja, a Felvidék és a Délvidék hagyományőrzői is.

A már több mint 15 éves múlttal rendelkező, kétévente megszervezett Kurultaj egyik idei díszvendége Kubanicsbek Ömüralijev, a Türk Államok Szervezetének főtitkára lesz, ezért több mint 50 olyan programot szerveznek, amelyeken a hun-türk tudatú népek képviselői adnak kultúrájukból ízelítőt.

Ezúttal is megtartják a csaknem 600 lovas és számos lovasíjász-csoport részvételével a seregszemlét. Emellett a szervezők harci bemutatókkal, lovasversenyekkel és lovasvetélkedőkkel, íjászprogramokkal, a magyar, hun és avar örökséget bemutató kiállításokkal, valamint népzenei rendezvényekkel is készülnek.

A honfoglalás kori táborban a kézműves mesterek a fegyverkovácsolás és bronzöntés tudományát mutatják be az érdeklődőknek. A mesteremberek a korabeli technikát alkalmazva övcsatokat és szíjvégeket készítenek majd.

A hatalmas jurtatáborban felállított előadósátorban a tudományos élet képviselői szakmai előadásokon osztják meg ismereteiket a honfoglalók viseletéről, fegyverzetéről, az ősi sztyeppei népek istenképéről, kultúrájáról és szokásairól.  

A IX. Kurultaj programjai ezúttal is ingyenesen látogathatóak.

Ez is érdekelheti

Mozgó múzeumok, adventi hagyományok és a hétköznapok luxusa – Programajánló

Városnézés muzeális Ikaruszokkal, Rab Ráby-kiállítás Szentendrén, beszélgetés a hétköznapok luxusáról, Bognár Szilvia és Szalóki Ági adventi koncertje – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Koncert és vadlúdfesztivál az Öreg-tó partján

A hagyományos kézművesség és a kortárs design találkozása, bevezetés a török és a bolgár könnyűzene világába, télköszöntő vadlúdfesztivál a tatai Öreg-tó partján, Keep Floyding-koncert a Várkert Bazárban – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Divatba hozzák a tradíciót a Hagyományok Háza pályázatának nyertesei

Több mint 120 pályamű érkezett Magyarországról és a határon túlról is a Hagyományok Háza Kis fekete című pályázatára. A tradicionális ihletettségű kis fekete ruhák és kiegészítők közül a szakmai zsűri 38 alkotást választott ki bemutatásra és tíz díjat ítélt oda a legkiemelkedőbbeknek, akik október 11-én immerzív divatbemutató keretében vehették át az elismeréseket.

Időalagút nyílik az Árpád-korba Esztergomban és Zsámbékon

Hetedik alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legeredetibb interaktív történelmi fesztiválját, a Fékomadtát. Az október 9–11. között zajló ingyenes programok harcosok, kézművesek, zenészek segítségével idézik meg a középkort Zsámbékon és az Esztergomi Vármúzeumban. Idén is megtartják a Királyok útja Visegrád–Esztergom–Zsámbék történelmi teljesítménytúrát.